Szinte fel sem fogható, de igaz: e héten lesz negyvenhárom éve, hogy bajnoki mérkőzésen legutóbb elkelt minden jegy a Nép- (Puskás) stadionban. Pontosabban, már elővételben elfogytak a belépők, mert a Népsport aznap – 1977. április 23-án – reggel szalagcímben jelentette: „Vasas–FTC telt ház előtt”. Mivel 7777 ülést akkoriban újítottak fel, a 75 239 férőhelyes arénában 67 462 fizető néző tolongott, és dupla élményt kapott egy tikett áráért, mert a programot az Újpest–MTK mérkőzés vezette fel. A listavezető lilák 5:2-re győztek a nyolcadik helyen álló kék-fehérek ellen, és a hatalmas tömegben egybegyűlők – hovatartozástól függetlenül – a térdüket csapkodták attól, amit a trükkös Törőcsik művelt Csetényivel, Kovács Bélával meg a többi kék-fehér „nyomozóval”. A találkozó utolsó góljánál, amelyet a követhetetlen Megyeri úti táncos félpályás szólóval szerzett, talán még a pályamunkások is feküdtek; a jegyszedők csak azért nem, mert mutatványa közben a zsonglőr a lelátóra nem kanyarodott fel...
A második találkozón szintén csak egy csapat volt a pályán. A Vasas már egy héttel azelőtt is kitett magáért, ötcsillagos meccsen győzte le 4-1-re az Újpestet.
Játékosainak átlag osztályzata 6,72 volt; az FTC elleni meccsen – megint 4-1! – még ezt is sikerült felülmúlni, nem is kevéssel. A középérték 7,45-re javult a következő érdemjegyekkel: Mészáros 8 – Török 7, Hegedűs 6, Komjáti 8, Kántor 6 – Gass 7, Müller 9, Zombori 7 – Kovács 8, Izsó 8, Várady 8. A piros-kékek bomba formáját bizonyította az is, hogy a két rangadó között rendezett magyar–csehszlovák találkozón honfitársaink Kovács István és Várady Béla góljával győztek 2-0-ra. A keretben egyaránt öt angyalföldi (Mészáros, Török, Zombori, Kovács, Várady) és ferencvárosi játékos (Martos, Bálint, Nyilasi, Pusztai, Magyar) szerepelt, de a tizenharmadik és kilencedik kerületiek egymással vívott mérkőzésén nem volt ilyen azonosság. Olyannyira nem, hogy a Népszava a zöld-fehéreket látványos fejes góllal meglepő Komjáti Andrást, valamint Müller Sándort is a válogatottba ajánlotta.
Müller kihagyását tényleg nehezen lehetett megmagyarázni. (Baróti Lajos szövetségi kapitány egy rosszkor elszívott cigaretta miatt mellőzte az angyalföldi karmestert, de láttunk már ennél súlyosabb vétségektől is eltekinteni.) A Népsport mindenesetre joggal írta a mezőny legjobbjáról: „Tanárként futballozta végig a rangadót.” Nem csak azt: az évad végén a dirigens – a harminchat gólos Váradyval holtversenyben – elnyerte az NB I legkiválóbb labdarúgója címet.
A bombázó Béla Hajdú kapusnak sem irgalmazott. Noha az Újpest ellen – Törőcsikhez hasonlóan – 9-es osztályzatot kiérdemlő Zombori röviden gurította le a szabadrúgást, a gólkirály lövőcselt mutatott be, majd lendületből, a tizenhatosról föld-levegő rakétát küldött a jobb felső sarokba. A Népszabadság szerint „az ügyes csel után szerzett Várady-bombagól kifejezte a két csapat közti különbséget (2-0)”. De akkor még csak az első félidőben jártunk, majd közvetlenül a szünet után Izsó Ignác gondoskodott a sokszínűségről: ágyúzás helyett Törőcsik-módra vetette a cselt, a ferencvárosi védők pedig Szinyei Merse Pál Majálisát idézték, úgy hevertek a gyepen. Érthető, ha nem nagyon örültek, amikor 4-0-nál, az utolsó előtti percben Ebedli Zoltán tizenegyesével „szépítettek”...
A fehér zöldek a sápadtsággal nem voltak egyedül, mert tavasszal a Vasas egyenesen tarolt, és mindmáig utolsó bajnoki címét szerezte a magyar futball első osztályában. S az FTC-vel szemben bemutatott gálaműsor után egy héttel négy angyalföldi – meg négy ferencvárosi – futballista kapott helyet abban a Gujdár – Martos, Bálint, Kereki, Tóth József – Nyilasi (Török, 50.), Pintér, Zombori – Pusztai, Kovács, Várady (Fazekas, 80.) összetételű válogatottban, amely tétmérkőzésen a második magyar győzelmet aratta a Szovjetunió legjobbjaival szemben (hatvannyolcban 2:0, hetvenhétben 2-1).
A legnagyobb hazai sportlétesítményben akkor is telt ház volt.
Ám a „Stadionban” bajnoki meccsen hét nappal korábban teltek meg mindmáig utoljára a lelátók...
