Rettenetes pestisjárvány söpört végig Anglián 1665–66-ban. Legkevesebb százezer áldozatot szedett a „fekete halál”, csaknem minden negyedik londoni odaveszett. A szigetországban kikötő hajók legénységét karanténban tartották. Bezártak az iskolák is. A cambridge-i Trinity College ifjú diákja, Isaac Newton (1642–1727) hazament Woolsthorpe-ba. A magányos hónapokat kísérletezgetéssel, gondolkodással töltötte. Későbbi nagy tudományos felismerései ekkor kezdtek alakulni a fejében. A gravitációval, az optikával, a differenciál- és integrálszámítással kapcsolatos gondolatai mind ebből az időből származtak. Két évvel később, a pestis elmúltával visszatért az egyetemre, professzor lett, de azután is szívesebben dolgozott egyedül.
II. Rákóczi Ferenc íródeákja, Mikes Kelemen (1690–1761) a szabadságharc leverése után elkísérte urát a bujdosásba. A törökországi Rodostóban megkeserítette napjait a nélkülözés, az egyhangúság, a vallás felé forduló fejedelem szigora, a társak halála. Súlyos csalódás érte, amikor szerelme, Kőszeghy Zsuzsi az idős özvegy Bercsényi Miklós grófhoz ment feleségül. Vigasztalásul idealizált olvasót talált ki magának a fiktív P. E. grófné személyében, neki írt fáradhatatlanul. Kétszázhét levelében az emigráció mindennapjairól és saját hullámzó kedélyállapotáról tudósított, történelmi, vallás- és művelődéstörténeti kérdésekről elmélkedett. Utolsónak maradt Rákóczi kíséretéből, pestisben halt meg. A Törökországi leveleket csak jóval a halála után adták ki, az irodalomtörténet a magyar széppróza megteremtőjeként tartja számon.
Victor Hugo (1802–1885) a párizsi nemzetgyűlés képviselője volt Louis Bonaparte államcsínye idején. Röpiratot fogalmazott, fegyveres ellenállásra buzdított. Letartóztatták, majd a magát III. Napóleonként megkoronázó császár – az állam biztonságára hivatkozva – száműzte Franciaországból. A kiábrándult író leszámolt magában honfitársaival, akik a trónbitorló „kis Napóleon” pártjára álltak. Csaknem két évtizedet töltött a La Manche-csatorna két angol fennhatóságú szigetén. Ott írta nagy művét, a Nyomorultakat (1862). Nem fogadta el a felkínált amnesztiát sem, csak a második császárság bukása után tért vissza szülőföldjére, amikor újból kikiáltották a köztársaságot. Ekkor adta ki a puccsról írt könyvét is, amelynek címe: Egy politikai gaztett története.
Ha egy borzasztó közlekedési baleset nem kényszeríti a négy fal közé, talán sohasem kezdett volna festeni Frida Kahlo (1907–1954). A mexikói lány, német apa és mesztic (spanyol-indián) anya gyermeke vidám társasági életet élt a szerencsétlenség előtt. Utána, tizennyolc éves korától súlyos gerincsérüléssel töltötte napjait, ágyhoz kötötten, majd kemény fűzőben kínlódva. Az unalom és a fájdalom elől menekülve vette kézbe az ecsetet. Más modellje nem lévén, magát festette a tükörből, így keletkeztek világhírű önarcképei. „Azért magamat festem, mert egyedül vagyok. Én vagyok az a tárgy, amit a legjobban ismerek” – mondta. A magányból és szenvedésből kivételes művész és életmű született. Szimbolista, szürrealista jegyeket viselő, az azték hagyományból is merítő, egyedi látásmódja lenyűgözi az utókort.
Több mint 27 évet raboskodott Dél-Afrikában Nelson Mandela (1918–2013), az apartheid rendszer ellen fellépő, utóbb Nobel-békedíjjal kitüntetett polgárjogi aktivista. A legtovább a Fokvároshoz közeli Robben hírhedt börtönszigetén, ahol a kényszermunkára fogott elítéltek követ törtek és csupasz padlón aludtak. Idővel, nemzetközi nyomásra, enyhítettek a durva körülményeken, a foglyok könyveket kaphattak. Mandela kezdeményezésére valóságos egyetemmé alakították a fegyintézetet, szüntelenül képezték magukat. Ő maga jogi államvizsgát tett. Titokban önéletrajzát is megírta, az elkészült részeket társai segítségével csempészte ki. Már elmúlt hetvenéves, amikor visszanyerte szabadságát. Kulcsszerepe volt a békés átmenetben, a fajüldöző rendszer lebontása után a Dél-afrikai Köztársaság első fekete elnöke lett.
Vlagyimir Iljics Uljanov orosz marxista forradalmár (1870–1924) két meghatározó dolgot köszönhetett szibériai száműzetésének: a házasságát és a nevét. A cári hatóságok huszonévesen felforgatás vádjával ítélték el. Büntetését délen, az enyhe éghajlatú Susenszkoje faluban tölthette le. Megengedték neki, hogy a szintén száműzött szocialista-feminista Nagyezsda Krupszkaja hozzá költözhessen. A helyi pópa adta össze őket, mindhalálig hű elv- és harcostársak maradtak. Uljanov akkoriban kezdte használni a Léna folyóra utaló mozgalmi nevét, amelyen a világ megismerte: Lenin. Utólag idilli képet festett a világtól távoli életről, a sétákról, a horgászásról, a fürdésekről. Hatalomra jutva gondoskodott róla, hogy a bolsevik rendszer internált ellenségei ne élvezzék Szibériát.
Termékeny magányba menekült Hamvas Béla (1897–1968). A két világháborút megjárt könyvtáros, filozófus és szerkesztő a sztálinista fordulat idején B-listára került, nem publikálhatott. Egy ideig kertészkedéssel, gyümölcstermesztéssel töltötte napjait Szentendrén, éjszakánként pedig fő művén, a Karneválon dolgozott, elképesztő tempóban. A Rákosi-korszak legsötétebb éveiben munkakönyves állást kellett keresnie, raktáros, gondnok és éjjeliőr lett építkezéseken. Munkásszállókon lakott, a feleségét csak hétvégén látogatta, közben leveleztek. Ezalatt folyamatosan írt, latin, görög, héber, kínai szerzőket fordított, mellesleg szanszkritül tanult. Kivételes műveltségéről nem tudott a többi melós. Megrovást kapott, amiért munkaidőben olvas, viszont ő készítette fel a főnökét az érettségire.
Négy marseille-i prostituált megmérgezéséért ítélték halálra Donatien Alphonse FranÇois de Sade-ot, közismert nevén Sade márkit (1740–1814). Afrodiziákumnak szánta a bonbonba töltött anyagot, de rosszul sült el a játék. A párizsi Bastille várbörtönébe zárva erőszakos szexfantáziái kötötték le. Történeteit a képzelet szülte, habár katonaként a hétéves háborúban láthatott szörnyűségeket. Közvetlenül a forradalom előtt elmebetegnek nyilvánították, őrültekházába csukták. Írásait, egy papírlapokból összeragasztott, tizenkét méter hosszú tekercset a halálakor találták meg, de csak 1904-ben nyomtatták ki. (Ebből készült a Szodoma 120 napja című botrányfilm, amelynek cselekményét Mussolini salòi köztársaságába helyezte a rendező Pasolini.) Kéziratát azóta nemzeti kulturális örökséggé nyilvánították Franciaországban, nevét a „szadizmus” fogalma tette halhatatlanná.
Halálos fenyegetés fogadta a Beatles zenészeit, amikor 1966 nyarán Japánba utaztak. A rendőrség felszólítására, biztonságuk érdekében csak a koncertekre hagyhatták el a tokiói Hilton hotelt. Menedzserük, Brian Epstein attól tartott, hogy a nyüzsgéshez szokott ifjú sztárok nem bírják majd az összezártságot a szállodában. Színes festéket, ecseteket rendelt, vásznat rakott az asztalra, a közepére lámpát állított. A gombafejű fiúknak megtetszett a játék, az üres időkben kedvtelve pingáltak, mindenki a felület neki jutó negyedén. A közös alkotás közepén ott maradt az állólámpa talpának helye. Azon a kerek fehér folton szignálta művét John Lennon, Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr. A 100×75 centiméteres, Images of a Woman (Egy nő képei) című festmény legutóbb 155 ezer dollárért kelt el egy árverésen.
A leningrádi születésű orosz Grigorij Perelman (1966–) megoldotta a kortárs matematika legizgalmasabbnak tartott problémáját, az úgynevezett Poincaré-sejtést. Ám amikor a levezetésért neki ítélték a Fields-érmet (amit a matematika Nobel-díjának is neveznek), nem vette át a kitüntetést. Sőt a világ ámulatára visszautasította az egymillió dolláros jutalmat is. Egy parányi lakótelepi panellakásban élt édesanyjával, idegenekkel alig tartott kapcsolatot. Azt mondta, nem érdekli a hírnév és a pénz, csak a helyes bizonyítás. Nem akarta, hogy „közszemlére tegyék, mint egy állatkertben”. A számok bűvöletében élő matematikus lerázta azt a dokumentumfilmest is, aki interjút kért tőle a nagy nehezen megszerzett mobilszámán. Állítólag csak annyit mondott neki a telefonba: „Ne zavarjon, gombát szedek.” Hogy manapság hol és min töri a fejét a különc zseni, nem tudjuk.
