Nehogy elolaszozd! – kiáltotta oda az utcánk végében zajló csatornaépítésen egyik munkás a másiknak, aki a leszűkített úttesten targoncával próbált eléggé sebesen bemanőverezni két frissen ásott árok közé. Egy paraszthajszálon múlt, hogy nem borult bele valamelyikbe, mégis kikérte magának, félig röhögve, hogy „Na nehogy má’ koronás digónak nézzé’, akkora király sose akarnék lenni!”.
Alig telt el egy-két hónap, amióta ez a koronavírus-őrület beette magát Európába, az otthonainkba és a bőrünk alá, terminus technicusai máris kezdik, ha még csak játékosan is, formálni a nyelvet, tologatni a nyelvhasználat határait. A koronás már nemcsak királyi főt vagy kristálycukrot jelöl; a social distance ugyan még nagyon is angolosan hangzik, de amikor a
9 éves gyerek azt mondja a barátnőjének a chatszobában, hogy „igen, kár, hogy nem ölelhetjük meg egymást, de legalább közelebb lehetünk, mint az utcán, mert ott tartani kellene a szosöldisztenszet”, az a szószerkezet esetleges jövevényesülését vetíti elő; a karantérozás szó használata – bekarantéroztam magam, karantérozódik a világ – pedig egy nem létező ige egyre valódibbá válására hívja fel a figyelmet.
Leplútózva
Nádasdy Ádám mondja, többek között a Mindentudás Egyetemén tartott, Miért változik a nyelv című előadásában, hogy a látszat ellenére a nyelvi változásoknak nincsen közvetlen társadalmi okuk, nem vezethetők vissza a gondolkodásmód megváltozására, és hogy nem nevezhetők egységesen „egyszerűsödésnek” vagy „bonyolódásnak”. Vagyis elképzelhető ugyan, hogy egy-egy, a társadalmakat vagy a gazdaságot alapjaiban megrengető külső tényező hatással van a szóhasználat alakulására – leginkább a szleng bővülésére vagy rétegszlengek kialakulására –, de mivel struktúrájában nem piszkál bele a nyelvbe, a fent felsorolt újdonsült fogalomhasználat a legradikálisabb esetben is maximum szókincsbővülést eredményez. És persze felveti a kérdést: mikortól válik egy új szó vagy egy régi jelentésbővülése a nyelv aktív részévé? Attól a pillanattól kezdve, ahogy használatba kerül? Vagy csak amikortól belistázzák a szótárszerkesztők? Anne Curzan brit nyelvészprofesszor szerint mindenféle nyelvi leleményt, az egyszer használatosakat is, a nyelv élő részének kell tekinteni. TED-előadásában azt állítja, hogy ha akár csak egyetlen ember is érti egy másik által kreált szó hangalakját vagy jelentését, akkor az a szó bizony, annak ellenére, hogy egyetlen szótárban sem szerepel, létező szó. Egyelőre szleng, de ez idővel változhat. Az angol „hangry” (=hungry+angry), vagyis az éhségtől nyűgös, mérges szót például egy pár évvel ezelőtt még csak a diáknyelv ismerte, ma pedig már bármelyik, online urban dictionaryben ott szerepel. Van, ami tiszavirágéletű – mondja Curzan professzor –, mint például az Angliában 2006-ban az év szavának választott plutoed, vagyis leplútózott (igazságtalan lefokozást jelent, a bolygó titulustól akkoriban megfosztott és törpebolygóvá degradált Plútó nyomán); és van, ami meghonosodik, például a Google-ból képzett, már „magyarul” is létező guglizik ige. Vagy a kolonizál, azaz gyarmatosít szó, mely miatt 1760-ban Benjamin Franklin még felháborodott hangú levelet írt David Hume filozófusnak amiatt, hogy mennyire helyteleníti a csúfosan és idegenül hangzó „colonize” használatát.
Ávo Maria tér
„Talán több mint 250 év múlva már a karantérozni igére is másként tekintünk, mint most – mondja Képes Dániel nyelvész –, s idővel a most még csak alakuló szlengként használt »elolaszozni« ige is (valamit alapjaiban elcseszni, ahogy az olaszok, a járványkezelést) is bekerülhet a nyelvi köztudatba. Ez egy természetes folyamat, a nyelv a társadalmi interakciókban, nem pedig a nyelvészeti szakkönyvekben és szótárkészítők fantáziájában létezik. Élő organizmus, ami leköveti a történelmi, társadalmi, gazdasági változásokat. Magát a vesztegzár, vagyis karantén szót is egy járványnak köszönheti a világ: először 1377-ben rendelték el, illetve használták a szót a pestis idején, amikor is 40 napra (quaranta giorni) lezárták Raguza határait, hogy a járvány ne tudjon továbbterjedni. De elképesztő szlengtermése van a háborúknak is, a lövészárkokba zárt katonáknál kevesebb találékony nyelvújítót ismerek” – mondja a szakember. A nyelv rugalmassága, leleményei és humora Képes Dániel szerint akár a háború borzalmait is képes enyhíteni, hiszen lelkileg nem mindegy, hogy azt mondjuk-e egy elesett katonára, hogy meghalt, vagy azt, hogy „gone west”, vagyis nyugatra ment. Az esztelen gyilkológépezetek evilági fogalmakkal való felruházása is ezeket a célokat szolgálta: így hasonlították az ágyútüzeket a mozdonyokhoz, illetve a német kézigránátokat a krumplinyomókhoz. „Minden elnyomásban, bezártságban egyfajta szabadító a nyelv – folytatja a nyelvész –, létezik például a kommunizmusnak is szlengszótára: tudja, mi a Jászai Mari tér neve? Ávo Maria tér.”
Persze ahhoz, hogy a nyelv változzon, nem kellenek járványok, háborúk vagy diktatúra – az egyszerű társadalmi változásokat is leköveti, többnyire jelentésváltozásokban. „Tavaly például a Merriam-Webster szótár szerint a they (ők) személyes névmás lett az év szava – folytatja Képes Dániel –, amelyet sokszor az LMBT-közösség tagjai használnak önmagukra, amikor nem azonosítják magukat sem nőként, sem férfiként.” Először egy bizonyos Sam Smith nevű brit énekes használta a közösségi médiában magára a többes szám harmadik személyű névmást, aztán 2019-ben már olyannyira megugrott és széles körű lett a használata, hogy a szótárszerkesztők is reagáltak a jelenségre.
Klímasztrájk, hájfelfogó bugyi és zsírkutya
A Google Trends április eleji találati listája szerint idén a koronavírus pályázhat jó eséllyel az év szava elismerő titulusra. Ha az idei adatokat nézzük, akkor érdekes módon a koronavírus+Auchan nyitva tartás még vezet a koronavírus+halálozás szópárok előtt, de a napi vagy heti bontás már a súlyosabb tartalmat sorolja előre. Vagyis, ahogy egyre inkább kezdik komolyan venni az emberek a járványt, úgy változik a koronavírus főnév mellé biggyesztett keresőszavak komolysága is. Versenyben van még az orvosi maszk is, illetve a nyájimmunitás, melyet nagy valószínűséggel 2020 előtt átlagember még véletlenül sem vett a szájára. Legutóbb 2009-ben alakította járványhelyzet a szóhasználati gyakoriság rangsorát – akkor a H1N1 és az influenza lettek az év szavai. 2010-ben a vörösiszap-katasztrófa és a fülkeforradalom nyertek, 2011-ben a végtörlesztés, 2012-ben a korrupció, 2013-ban a rezsicsökkentés és a teljesen új képződményként élre törő táblagép. Majd a szelfi, utána a migráns és kerítés szavak, a brexit, Soros és a rabszolgatörvény, tavaly pedig a klímasztrájk és a klímakatasztrófa voltak a leggyakrabban használt magyar szavak, legalábbis, ami az internetes kereséseket illeti. 2018-ban láthatólag volt egy kis fellélegzés: akkor a gasztroforradalom tarolt, de szavazatot kapott az aszfaltpárt, a támadáscunami, a mellbimbótapasz, a hájfelfogó bugyi, az influenszer, a zsírkutya és a végül a negatív kategóriában kiemelt élménylőtér is. Pedig a szótárak a legtöbbjüket nem említik…
