A James Cook Egyetem professzora, Terry Hughes szerint a múlt hónapban végzett átfogó vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a rekordmeleg óceánvíz miatt a 2300 kilométer hosszan elnyúló zátonyrendszert immár a harmadik tömeges korallfehéredés sújtja öt éven belül.
A korallfehéredés a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek, és csak a fehéres színű mészváz marad utánuk.
„Március utolsó két hetében több mint ezer zátonyt vizsgáltunk meg a levegőből, hogy felmérjük a korallfehéredés kiterjedtségét és súlyosságát a régióban” – mondta a szakember. Hozzátette: „most először fordul elő, hogy a Nagy-korallzátony mindhárom régiójában – az északi, a középső és immár a déli szakasz nagy területén is – súlyos korallfehéredés zajlik”.
A Nagy-korallzátony térségében idén februárban mérték a legmelegebb havi óceánvíz-átlaghőmérsékletet az 1900-ban megkezdett feljegyzések óta.
Az Ausztrália északkeleti partjainál elnyúló zátonyrendszer éves szinten nagyjából 4 milliárd dollárral járul hozzá az ország turistaforgalomból származó bevételeihez, ám a klímaváltozás okozta óceánvízmelegedés miatt a zátony állapota romlik, és emiatt fennáll a kockázata, hogy
A koralltelep északi részét 2016-ban és 2017-ben is sújtó tömeges korallfehéredések nyomán az illetékes hatóság „nagyon rosszra” minősítette a zátony hosszú távú kilátásait.
Először 1998-ban – az addig mért legforróbb évben – észlelték a korallfehéredés jeleit a térségben, ám ahogy a hőmérsékleti rekordok egyre nőnek, úgy a pusztító jelenség is egyre gyakoribbá válik, aminek következtében a koralloknak kevés idejük van regenerálódni.
Az egyetem professzora, Morgan Pratchett szerint a korallfehéredés nem feltétlenül végez minden virágállattal, ám néhányuk rosszabbul viseli a megpróbáltatásokat. A zátony északi részén lévő sekélyvízi korallok több mint fele elpusztult a 2016-os tömeges fehéredés során.
A szakemberek még idén visszamennek felmérni a mostani korallfehéredés hatásait.
