Hogy a Kínában elszabadult koronavírus pontosan milyen jószág közvetítésével és milyen úton-módon került át az emberre az eredeti gazdájának számító denevérről, azt egyelőre még keresik a tudósok, ellenben azt már legalább egy évszázada tudják (vagy sejtik), hogy az emberi egészség szempontjából az egyik legnagyobb kockázatot – ha pedig járványveszélyről beszélünk, akkor egyértelműen a legnagyobbat – az ember-állat együttélés jelenti. Ahhoz, hogy ebből az elméleti veszélyforrásból országok és kontinensek lakosságát megtizedelő (a történelem folyamán olykor megfelező) kórok szülessenek, az összeköltözésnek tartósnak, a kapcsolatnak pedig szorosnak kell lennie: vadászó (vagyis potenciálisan az eredeti vírushordozó állatokból lakmározó) őseink hírből sem ismerték a későbbi növénytermesztő-állattenyésztő népek gyilkos nyavalyáit, mert nem laktak – szó szerint vagy átvitt értelemben - egy fedél alatt a haszon- és társállatokkal.
Amikor a 80-as évek elején az USA nyugati partján egy ismeretlen betegség elkezdte szedni az áldozatokat az intravénás kábítószerhasználók és a homoszexuálisok között, valószínűleg senki sem sejtette, hogy az ismeretlen eredetű fertőzés genetikai nyomai a kongói őserdőbe vezetnek. Ma már tudjuk, hogy a HIV vírus nyugat- és közép-afrikai nacionáléjú, eredetileg az emberszabású majmok betegsége volt, és valamikor a XX. század elején kerülhetett át az emberre.
Ahhoz, hogy a csimpánzokat az emberektől elválasztó határt átlépje, már mutálódnia kellett, de amíg emberről emberre nem terjedt, csak szórványos megbetegedéseket okozott. Egy vagy több újabb mutáció kellett a nagyságrendekkel veszélyesebb ember-ember verzió kialakulásához: a vírus ezzel az újítással lehetővé tette a maga számára az egész bolygó meghódítását.
Az állatról emberre terjedő fertőzéseket összefoglaló néven zoonózisnak nevezik, és a koronavírus-járván farvizén a médiába jutó információk alapján sokan tudhatják, hogy a SARS-, az Ebola-, a H1N1- és maga a mostani koronavírus-járvány is ebbe a tágabb csoportba tartozik. Arról ritkábban esik szó, hogy ez a bizonyos betegségcsoport korántsem ilyen szűk, és egyáltalán nem csak az utóbbi évtizedekben felfedezett ragályok vannak benne. A leprát például – Horváth Balázs, A beteg bolygó című Föld- és embertörténeti alapmű szerzője szerint – egyes források alapján a mintegy 6000 éve az ember társául szegődött vízibivalytól szereztük. A bivaly eredetileg a nomád, vándorló népek félvad, szabadtéri állata volt – a fertőzést csak később, a letelepedett mezőgazdálkodó társadalom kialakulása idején tudta átadni az embernek. A sikeres zoonózisnak ugyanis alapesetben – illetve bizonyíthatóan az eddig ismert esetek többségében – a tartós és szoros együttélés a feltétele, ahol a kórokozó számára nem csak az átjárás van biztosítva, hanem az idő is a többszörös mutációhoz.
Állati eredetű a marhavésszel rokon, vírusos kanyaró, a TBC, a himlő, a malária, a szamárköhögés, a kolera, a pestis – összesen több mint 50 súlyos fertőző betegség. A viszonylag magas szám önmagában is jelzi, hogy többről van szó puszta véletlennél. A magyarázat az lehet, hogy az originális vírus- és baktériumgazdák már a domesztikáció előtt is nagy csapatban élő, tömegesen előforduló állatok voltak, megfelelő környezetül szolgálva a nagy populációkat gyorsan végigfertőzni képes kórokozók kiválasztódásához. Esetükben az ember-állat együttélés sok ezer vagy tízezer éves múltjáról beszélhetünk, ez azonban evolúciós léptékkel mérve csak egy pillanat – túlságosan kevés idő ahhoz, hogy védettség alakuljon bennünk (mint ahogy nem vagyunk védettek számos, a kutyáktól elkapható betegséggel szemben sem, pedig az embernek és a farkasnak (minden mai kutya ősének) az újabb források szerint már több mint 100 ezer éves közös múltja van.
A H1N1 madárinfluenzából is ott lett az embert fenyegető megbetegedés, ahol (Ázsiában) a hatalmas szárnyasfarmok alig különülnek el fizikailag az emberi lakóhelyektől.
Annak is oka van, hogy mostanában gyakrabban találkozunk új zoonózisokkal: maga az ember, illetve az emberi civilizáció környezetpusztító hatása. A klímaváltozás miatt megváltozik egyes fajok elterjedése, így bizonyos állatfajok sokkal több emberrel vagy új emberpopulációkkal találkoznak; a települések korábban érintetlen természeti területekre nyomulnak be, az ember pedig – az egzotikus állatfajok kereskedelmével, vagy éppen a számos ritka (és eredendően táplálkozási céllal nem keresett) állatfaj egymás közti és az emberrel történő találkozására, a korábban tabunak számító állatok fogyasztására alkalmat adó állatpiacokkal újabb és újabb alkalmakat biztosít az egzotikus vírusokkal történő találkozásra, így azok mutálódására is. Közben folyamatosan tömjük a környezetet tudottan mutagén, vagyis a mutációt elősegítő vegyszerekkel, és számos, az ember által okozott változás (a megnövekedett radioaktív sugárzás, vagy épp az ózonpajzs sérülése miatt erősebb UV-sugárzás) is ilyen következményekkel jár.
A fenti hatások eredője – már csak a matematika szabályai szerint is – az állatról emberre átterjedő,majd emberről emberre terjedő járványok gyakoribbá válása: nem az a csoda, hogy néhány évente arat a halál Afrikában, Ázsiában vagy a világon egy-egy zoonózis következtében, hanem az, hogy ezek a járványok a számukra előnyös feltételek ellenére még most is viszonylag ritkának számítanak.
