Két lehetőség van, egy rossz és egy rosszabb. Az első szerint a kormány és a pártlapok győzelmi jelentései a lakosság megállíthatatlanul erősödő pénzügyi tehetségéről hazugságok voltak. A rosszabb az, hogy ezt a lendületes lódítást a kormány is elhitte.
Mert mit látunk? Amíg Európa-szerte, nálunk kövérebb háztartási tárcákkal rendelkező országok is a GDP akár 5-7 százalékára rúgó gazdaságvédelmi mentőcsomagokat aktiváltak már a koronavírus-járvány első napjaiban, addig a magyar kormány intézkedéseinek a java része hiteleket tol a jövőbe, adókat és járulékokat enged el. Vagyis a főhatalom azt hiszi, hogy a lakosság hónapokra, netán évekre elegendő tartalékot tud mozgósítani a párnacihából. Aki viszont bátran elhagyta a Karmelita kolostor, Lendvay és Cinege utca háromszöget az elmúlt években, tudhatja, hogy az ország megélhetési kettészakadtságáról szóló híreket nem a hanyatló Nyugat, nem az ellenzék, és még csak nem is Soros-szervezetek költik két internacionalista összeesküvés között, hanem „ez a van”.
A magyar családapák jelentős része hiába nézett a magyar családanyákra (és fordítva) vádlón a „minden magyar háztartásnak hatmilliós megtakarítása van” és a „403 ezer forint a magyar átlagfizetés” című hírek hallatán, mert gyermekáldás-apasztó veszekedés után sem találták a hiányzó gurigákat (haladó áthallás). Mert azok a családok súlyos többségénél sehol sincsenek.
Igen, sokáig volt kétszámjegyű bérnövekedés az elmúlt években (egyre inkább faragta ezt a kivételes infláció), és igen, ennek köszönhetően veszélyes méreteket öltött a felbátorodott magyarok hitelfelvételi hajlandósága, ebből azonban semennyire nem következik, hogy látványosan megtollasodott volna a többség. Látványosan – úgy is, mint szégyentelenül – egy kormányközeli kisebbség tollasodott meg. Nyilván miattuk nem maradt megtakarítása idénre a kormány fejének sem, ritka szerencse, hogy nem a munkapiacon dolgozik.
Miért dugdossa a hatalom a magyar átlagbérek mediánját, vagyis azt az adatot, ami megmutatná, mennyivel van lejjebb a lakosság felének a jövedelme az átlaghoz képest? Módszertani tévedésből? Dehogy. Debilnek pillanatig sem gondolhatni ezt a hatalmat. Ahogy az is csak nagy képzelőerővel föltételezhető, hogy éleslátására a KSH-kimutatások és MTI-MTVA-propaganda homálya borult. A hiteles adatok azt bizonyítanák, hogy a nemzeti középosztály építése belesüppedt a nyavalyás klientúraépítés mocsarába, és csak remény maradt a középosztály combosodása. De miért is ne maradt volna, ha a kormány egyre odázza az olyan gyanúsan gondolkodó, kockás inges rétegek felemelését, mint a pedagógusok, vagy az olyan esküből és szerelemből dolgozókét, mint az egészségügyiek? Például.
Ezekben a hónapokban az derül ki, hogy minimális megtakarítások híján – akár a család megszeppent nyugdíjasaitól rekvirált forrásokat is felélve – mennyit bír ki fizetés nélkül a lakosság. Nem az átlag, hanem a valóságos. Addig is érdemes volna Varga Mihály B-tervét is bekészíteni a munkaadók több ezer milliárdos megsegítéséről. Mert jobb későn, de a legjobb nem.