DC
Hatszáz éve vándorlok
hömpölygő tenger voltam
áradt és lusta
hatszáz éve
boros poharak alján ülepedett
vér és szégyen
hatszáz éve
a fekete Jézust várom
színes kigombolt ingben vidáman
keresztfáján kivirágzott dagadó mellű asszonyok lépkednek egyenes orral
csecsükön boldog pufók gyermekek
hatszáz éve
nem találkozom magammal.
XXI. sz.
Elfogadjuk az elfogadhatatlant
A lélegzet csupán rezonancia.
Oly sötét az ég, mint bolyhok pamut óla.
S bár megölelnél bárkit,
hozzásimulsz a váraljak puszta melegéhez.
Kit elengednél, rég nem tiéd, és ha volt is fölötte akarásod, puszta képzelgés.
Kifekszel a keresztre. Várakozol, mint gyermek, citrus illat száll.
Mit tudod te, telepszagú rongyos,
amit tudtál leraktad a vesztőhely sarkába.
Sírásod lankadatlan, bezárt Istennel pörölsz.
Helyed kényelmetlen és kegyetlen,
szúr a deszkarés, kinéz rád egy árva asszony. Rezzenet a táj.
