Sokat olvastam eddig is az egymást váltó, s mostanában az együtt élő nemzedékek sajátosságairól. Gyermekeim engem jó okkal boomernak hívnak, ami teljesen indokolt, mivel az első teljes békeévben születtem. Vagyunk még elegen, akik a háborúból, ostromból, lágerekből kiszabadultak egymásra találásából, régi és új szerelmekből, esetleg akkori erőszakból születtek. Ezt a demográfiai Mount Everestet Amerikában baby boomnak nevezték, s a kifejezés nálunk is megtelepedett.
Az egy időben születettség adottság, nemzedékké a közös élmények szerveznek. Ez már eléggé differenciált, kinek ez, kinek az a generációformáló élmény. Keresgélhetnék az általam átéltek között olyan élményeket, amelyek az egész generációra érvényesek, de előfordulhat: magán- vagy csoportélményeket minősítenék nemzedékivé. Differenciált társaság vagyunk, a nekünk jutó, ránk kényszerített élményeket különböző módon fogadtuk, nem vettük észre az elmúlt évtizedekben. Tapasztalom, hogy vannak élmények, amelyeket hatóságilag minősítenek kötelezően átéltté óriásposztereken.
Van egy olyan békés epizód, amelyre szívesen emlékezem, amikor azt éreztem, hogy jól együtt vagyunk mi, magyarok. 1987 január elején óriási hóesés volt, s meglehetős hideg. Megbénult a közlekedés, térdig ért a hó a városban. A Blaha Lujza téren dolgoztam, és Újpalotán laktam. Az utat akkor először gyalog tettem meg éjjel, térdig gázolva a hóban. Orosz regényekbe, háborús visszaemlékezésekbe illő élmény. De igazán felemelő az volt, ami a havazás befejeződése után történt. A szomszédok a hóeltakarítás, a parkoló autók kiásása közben lakókból közösséggé váltak. Jó hangulat alakult ki, volt, aki teát, süteményt hozott, az emberek együttműködtek. A helyzet megváltoztatta a legkomorabb vagy legzárkózottabb szomszédot is. Hótakarítás közben eltűntek a kibékíthetetlen ellentétek. Jó volt szomszédnak lenni.
Most így, boomerként bezárva hasonlóan érzem magam. Lehet, hogy tévedek, de mégis az a benyomásom, hogy vigyáznak rám, törődnek velem ismeretlenek is. Gyanakvó természettel születtem, de mégis elhiszem, hogy komolyan teszik, nem mímelik a törődést. Az is lehet, hogy ez a járvány „nemzedékké” formálja az együtt élő fiatalokat és öregeket. Ráadásul globálisan teszi, hiszen a koronavírus nem ismer határokat. Később, ha egy ma élő argentin és maláj találkozik valahol egy harmadik ország kocsmájában, vagy a strandon, rögtön lesz témájuk az időjáráson és sör minőségén túl is. A koronavírus-járvány. Lesznek viccek is, amit elmesélnek egymásnak.
Sőt! Amióta ez a kormány van, most történik először, hogy a propagandája nemcsak tilt, kioktat, gyűlöl, megbélyegez, riaszt, hanem figyelemre és törődésre is biztat. Fene tudja, hátha megmarad ez náluk. Jónak lenni jó. Nézzünk bizakodva a jövőbe!