Az ország nem kérdi, mivégre
engedik meggyűlni a bajt
s mért nem a munkás védelmére
gyámolítják a gyáripart.
(József Attila: Hazám)
Hamarosan eljön az április elején esedékes fizetések utalásának az ideje. Van, aki most még megkapja a fizetését, lesz, aki csak fél havi jövedelemre lesz jogosult. Akadnak, akik már elveszítették a munkájukat. Eközben a kormányzat rendeletileg olyan intézkedéseket vezetett be, amelyek tág teret nyitnak a munkaadók és a munkavállalók közötti megegyezésre. Tudjuk jól, ilyenkor mindig a gyengébb fél, vagyis a munkavállaló kerül kiszolgáltatottabb helyzetebe.
Ilyen intézkedéseket veszélyes, vészterhes időkben csak úgy szabad meghozni, hogy az a társadalmi béke fenntartását szolgálja. Vagyis ha e rendelet segíti a vállalkozások talpon maradását (ezt teszi), akkor az államnak segítséget kell nyújtani ahhoz, hogy a jövedelem nélkül maradók kompenzációban részesüljenek, vagy éppen munkahelyüket megőrizve jussanak jövedelemhez. A társadalmi béke fenntartását, a járványveszély elhárítását csak az olyan átgondolt és felelős intézkedések segítik elő, amik úgy támogatják a vállalkozókat, hogy e támogatás árát nem a munkavállalókkal, vagyis a magyar állampolgárok nagy többségével fizettetik meg. Azokkal, akik adót és járulékot fizetnek, akik eddig is megfizetett 27 százalékos ÁFA-t.
Van rá mód, van rá eszköz, és van rá ok, hogy állami pénzügyi alapot hozzanak létre a munkavállalók érdekében! Ki kell alakítani a támogatások rendszerét, ahol az a munkáltató, aki fizetett állásidőn tartja a munkavállalót, támogatást kap, aki pedig utcára került, az jogosult egy átmeneti „alapjövedelemre”, ha úgy tetszik, egy átmeneti munkanélküli segélyre. Ha fel lehetett lazítani a foglalkoztatási szabályokat, és fel lehetett, akkor rugalmasabbá kell tenni a segélyezési rendszert, és be kell vezetni ideiglenesen a bérek dotációját is.
És kell még valami. A példamutatás. A higgadtság, a türelem és az együttműködés, a jóindulat példamutatása. Az állami (és az állami szabályozás szerint működő önkormányzati) hivatalok, intézmények, vállalkozások munkavállalóival szemben a kormánynak méltányosan és kedvezően kell a munkáltatói jogokat gyakorolni. Az otthoni munkavégzést minden olyan állami és önkormányzati szervezet esetében, ahol nincs ügyfél-találkozás, meg lehet szervezni. Élni kell e lehetőséggel a minisztériumok munkavállalóitól egészen a könyvtári adatfeldolgozó munkát végzőkig. Nem lehet kérdés, hogy ahol általános iskolai vagy annál fiatalabb gyermek felügyeletére van szükség az iskolák, óvodák, bölcsődék nagyon helyes bezárása miatt, ott a gyermekfelügyelet ellátása mellett jövedelmet akkor is folyósítani kell, ha a munkavállaló nem végez home office munkát. Mert a gyermekfelügyelet, a nevelés, a távoktatási feladatok otthoni, kiskorú gyermek melletti támogatása bizony a munkával egyenértékű tevékenység lett. Hiszen a gyerekeket nem tavaszi szünetre küldték haza az iskolából.
Mindezen intézkedések meghozatalát persze nem egy újság hasábjain kellene követelni. Ezeket az ügyeket az érdekegyeztetés során a kormánynak már le kellett volna tárgyalnia a szakszervezeti konföderációkkal és a munkaadók, a vállalkozók képviselőivel. Ki kellett volna állni együtt, lemondani mindenkinek valamiről azért, hogy mindnyájan előnyhöz jussunk a járvánnyal és a gazdasági válsággal szemben. Csakhogy ez nem is olyan egyszerű dolog 2020-ban Magyarországon, tudom én jól. Ma nincs hatékony, országos szintű munkaügyi intézményes érdekegyeztetés, mert módszeresen leépítették. Ami van, azok működése lassú, a szakszervezeti kezdeményezés elindítása nehézkes, hetekben mérhető a szabályos eljárás lefolytatása. Erre most nincs idő!
A mai, központosított Magyarországon minden intézményesített eszköz a kormány kezében van. A kezdeményezést a szakszervezetek megtették levélben, sajtónyilatkozatokban. A konföderációk és az egyes ágazati szakszervezetek az elmúlt másfél hétben jelezték a kormánynak, hogy a munkavállalók érdekében újszerű és méltányos döntéseket kell hoznia. Nem „az emberek”, hanem a munkavállaló magyar állampolgárok érdekében. A társadalom nagy többsége érdekében.
Még nem késő, mert sosem lehet késő egyeztetni, összerakni a tudást. Hiszen senki sem birtokolja egyedül a bölcsek kövét. A többféle nézőpont, a többféle érdek figyelembevétele azonban hatékonyabb, és a társadalom számára előnyösebb megoldást hoz. Mert – egy szakszervezeti jelszóval élve – együtt erősebbek vagyunk.
A magyar kormánynál mint a jogszabályalkotás kezdeményezőjénél és mint a legnagyobb magyar munkáltatónál van most a labda. Csak a kormányzat döntésén múlik, hogy együttműködve a szakszervezetekkel, a munkavállalók érdekében meghozza-e a dolgozókat támogató intézkedéseket a munkaadókat támogató intézkedések mellett. Elöl jár-e jó példával, gyámolítja-e a dolgozóit vagy sem? Ellátja-e a feladatát, az állampolgárok védelmét nemcsak egészségügyi, de társadalmi szinten is? A kormánynak van eszköze. És – mindaddig, amíg csak az Operatív Törzs hoz döntéseket, mellőzve az egyeztetést a munkavállalók képviselőivel – övé minden felelősség is. Egyedül az övé.
A szerző a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke