A közkeletű meghatározás szerint a pánik olyan „kétségbeesett rémület, amiben a menekülési kényszer felülbírálja a józan észt”. Lehet hiányérzetünk ezzel a definícióval, de az mindenképpen lényeges kérdés, hogy a pániknak mennyiben meghatározó eleme az irracionális viselkedés.
A pánik klasszikus társadalmi csapda, amelyet magyarul Hankiss Elemér írt le először 1978-ban. A csapdahelyzetekben egyéni szempontól a viselkedés nem feltétlenül irracionális, hiszen a lényeg az egyén túlélése mindenáron, mégha annak ára a többiek odaveszése is. Ez az észszerű számítás azonban megtörik akkor, ha a többiek is elsősorban a saját menekülésüket tartják szem előtt. Ebben az esetben következik be a Hegel által leírt „ész csele”, amikor mindenki akar valamit, de az lesz a végén, amit senki sem akar.
Milyen összefüggésben áll az egyéni vagy családi, csoportos élethelyzetben kialakuló, illetve a társadalmi méreteket öltő pánik? Ezek hogyan hatnak egymásra?
Pánikhoz tömegek kellenek. A tömegben az egyén elveszti önmagát, egyedi történetét, visszazuhan lelkileg a nyelvelsajátítás előtti életkorba, ahol a korlátlan örömvágy és a kielégülés elmaradása miatti frusztráció volt az úr. A 19. századi tömeglélektan szerzői a pánikot a fertőzés okozta járványokhoz hasonlították, de ez csak analógia volt. A pánikban egyik ember utánozza a másikat, gyorsan és meggondolatlanul, mindenki menekül. Sokféle pánik van. Magyarországon emlékezetes a Budapesten 1979-ben kitört menekülési pánik, amelyet egy rémhír váltott ki (földrengés hatására a Gellérthegy belecsúszik a Dunába – a szerk.), vagy az 1997-es Postabank-pánik (terjedni kezdett, hogy a bank léte veszélybe került, a betétesek rohantak kivenni a pénzüket – a szerk.) 2011-ben a West Balkán szórakozóhelyen tört ki halálos áldozatokat követelő pánik. A pánik idegenek tömegében tör ki leginkább. Az ismeretség, a rokonság, a barátság szálai gyengítik a pánikviselkedés senkire tekintettel nem lévő, pusztító hatásait. A Hankiss által „hiányzó hősök”-nek nevezett személyek is megjelenhetnek ilyen helyzetekben.
Milyen jellegzetességei vannak a járványveszély idején kialakuló pániknak?
A koronavírus okozta pánik sajátossága, hogy nincs hova menekülni előle. A menekülés iránya nem kollektív, hiszen a fő veszélyforrás a másik ember. Mindenki oda menekül, ahol rajta kívül senki vagy csak kevés ember van. Ha ezt elérte, akkor ott kell maradnia, ahol van. Ez a pánik tehát passzivitásra ösztönöz, de egyébként lelki alapja éppen úgy a félelem, mint az aktivitásra ösztönző pániké.
A felvásárlási láz (amit sokan „pánikvásárlásnak” neveznek) mennyiben tekinthető tipikus pánikreakciónak?
A rémhír által kiváltott pánik törvényszerű velejárója a felvásárlási láz, amelyre már volt példa, amikor világvégét, atomrobbanást vizionáltak az egymást megőrjítő emberek.
A hivatalos közlések szerint teljesen fölösleges, értelmetlen nagy készleteket felhalmozni otthon. Ki viselkedik ilyenkor józanul: az, aki hitelt ad a hivatalos közléseknek, vagy pedig éppen ellenkezőleg, az, aki nem ad hitelt ezeknek a közléseknek, és „jól bevásárol”? Netán pont az a lényeg, hogy csak utólag derül, melyik stratégia volt a helyes? Ha viszont így van, lehet-e az otthoni készlethalmozást eleve irracionális pánikreakciónak minősíteni?
A felvásárlási láz nem feltétlenül pánikviselkedés. A kijárási tilalom lehetősége, a járvány várhatóan több hónapos kifutási ideje indokolhatja a gyógyszerek, a háztartási cikkek, a tartós élelmiszerek beszerzését. Az e körön túl terjedő vásárlás viszont már a pánik műve.
A személyes tapasztalat, a hivatalosságok felé meglévő bizalmatlanság működik ilyenkor, vagy valamilyen bennünk élő ősi, atavisztikus ösztön?
A pánikviselkedés evolúciós eredetű. Állatok esetében az egyedek kollektív vészreakciója a faj túlélését szolgálja. Az állatok nem képzelődnek, a veszély számukra érzéki tény, ami elől, ha nem menekülnek, akkor elpusztulnak. Emberek esetében a helyzet bonyolultabb. A pánik a legkorábbi életkor szorongásait szabadítja fel, és a kollektív menekülés fölös áldozatokkal jár.
Az indokolatlan méretű felvásárláson kívül milyen más jeleit látja pániknak? Jelzem: ugyanígy indokolt lehet az a kérdés is, hogy miért nem tapasztalni szélesebb körben pánikot? Miért vannak sokan, akik még mindig nem veszik komolyan a veszélyt?
Háromféle viselkedést látok. Az első fajta viselkedés a túlzás. A megbetegedés esélye ugyan nagy, de a súlyos betegség kialakulása és a halál bekövetkezése kevéssé valószínű. A túlzók önmagukat és hozzátartozóikat a súlyosan megbetegedettek sorában hajlamosak látni, ami miatt teljes elszigetelődésre ítélik önmagukat. Jellemző tünet a hírek szelektív fogyasztása, ami miatt a bennük lévő feszültség csak nő. A másik fajta viselkedés a tudomásul nem vétel, vagy ha az nem lehetséges, a bagatellizálás. A hírek kerülése, a dac a jellemző reakció, ami egyébként egy tőről fakad a túlzók hiszterikus infantilizmusával. A harmadik változat a pragmatikus, előrelátó, másokra figyelő viselkedés. A pragmatikusok keresik a tényszerű, pontos információkat, tudomásul veszik a vírus elkerülhetetlen terjedését, és tudják, hogy pár egyszerű szabály betartásával a terjedés lassítható. Ők belátják: egyedül ez teszi lehetővé, hogy a súlyosan megbetegedettek ne egyszerre zúduljanak rá a mentőkre és a kórházakra.
A mostani rendkívüli helyzetben a pánik milyen egyéb (eddig nem tapasztalt) megnyilvánulásaira kell még felkészülni? Melyek lehetnek a pánik legveszélyesebb, akár súlyos következményekkel járó megnyilvánulásai?
Nem szívesen beszélnék ezekről a megnyilvánulásokról, amelyek részletezése inkább növelné, mintsem csökkentené a pánikot. A hatóságoknak azonban körültekintően fel kell készülniük a destruktív következményekkel járó megnyilvánulásokra, amelyek felmérése reményeim szerint már megtörtént.
Hogyan, milyen technikákkal és módszerekkel előzhető meg az „össznépi pánik” kitörése? Mennyire fontos a kormányzati tájékoztatás és kommunikáció szerepe? Mennyire fontosak ehhez képest a kormányzat tényleges intézkedései?
A lakossági pánik hatásainak tompítása kommunikációs feladat. A közösségi média lehetőség ad arra, hogy az emberek maguk találják meg a szorongásaikat csillapító módszereket. Az önkormányzatok, állami szervezetek üzenetei kulcsfontosságúak. Nem hazudhatnak, nem késlekedhetnek, nem bizonytalankodhatnak, nem beszélhetnek összevissza. Hiteles és szakszerű tájékoztatást kell nyújtaniuk. A pánik táptalaja a bizonytalanság okozta szorongás, amelyet csak a határozott, empatikus, kooperatív kommunikáció csillapíthat.
Előállhat olyan helyzet, amikor a pánik elkerülése érdekében kívánatos, hogy a kormányzati kommunikáció és a tényleges intézkedések ne álljanak összhangban egymással?
Nem várható el, hogy mindenki mindent megértsen. A tudás egyenlőtlenül oszlik el a társadalomban, kevesen vannak, akik sokat tudnak, és sokan akik keveset tudnak. A kommunikáció szintjét nyilván az utóbbi csoport befogadóképessége határozza meg. Az érzelmi intelligencia viszont egyenletesen oszlik el a társadalomban, akár a félelem, akár a remény érzéseiről van szó. Az a jó kommunikáció, amely a pozitív érzésekre alapozva teremti meg a befogadói közösséget.
Mennyire fontos más közéleti, valamint szakmai, hatósági szereplők – adott esetben a sajtó – szerepe?
A sajtó sokat tehet annak érdekében, hogy a pánik negatív érzelmi hatásai tompuljanak. Hiteles szakértőkre, hiteles információkra van szükség. A naprakész és pontos tájékoztatás a nyilvánosan megszólalók dolga. Ha nem kielégítő a professzionális, közszolgálati és kereskedelmi média teljesítménye, a kiesett funkciót átveszi a közösségi média, amely a görög mitológiából ismert Árgushoz hasonlóan mindent lát. A jelenlegi koronavírus pánik jó alkalom arra, hogy a szakmai, hatósági, kommunikációs szereplők együttműködjenek egymással.
A járvány előbb-utóbb elmúlik. De mi lesz utána?
Az emberiség utat vesztett. Ez a járvány figyelmeztetés volt. Fel kell készülnünk hasonlókra. A nyakló nélküli gazdasági növekedés, az önzés és a mohóság kultúrája át kell hogy adja helyét egy igazságos, fenntartható fejlődésnek, aminek színtere az egész földi világ. Technológiailag a feltételek adottak. A dolgok és az emberek internete, a mesterséges intelligencia lehetővé teszik a globális közjó politikáját. Németh László, ha élne, azt mondaná, hogy nincs más választás, mint a minőség forradalma.
