A sérthetetlennek hitt fejlett társadalmak évszázadok óta nem kerültek olyan helyzetbe, hogy ne tudjanak segíteni egymásnak kataklizma idején, mert az erőforrásaik a saját állampolgáraik védelmére sem elegendőek. Ez elég riasztó érzés, valljuk be. Ülünk a fertőzési statisztikák előtt, súlyosbítva egy inkompetens kommunikációs stábbal, és csekély matematikai képességekkel kiszámolhatjuk, mikor fogy el a kórházi kapacitás. Vagyis: ha az exponencialitás nem törik meg, akkor április mely napján teszik be a mentőbe azt a kétoldali tüdőgyulladással harcoló beteget, akinek a diszpécser nem talál szabad lélegeztetőgéppel rendelkező kórházat. Azt is tudjuk, hogy a kórokozó akár a népesség 50–70 százalékát is megbetegítheti, és a kérdés tényleg csak az, képesek leszünk-e időben elhúzni a folyamatot, és átlépi-e az ellátórendszer lehetőségeit.
A láthatatlan halállal fenyegető krízis globális, és mi egyedül vagyunk a harcban. A fejlett világ térdre kényszerült. Nagyhatalmú politikusok várják emberré lényegülve a tesztjeik eredményét. Történelmileg példátlan helyzet alighanem. És mi tényleg nem lehetünk meglepve. Tudtuk, hogy ez lesz, de magasról tettünk rá? Az egyetlen francos DNS-ből álló vírus okosabb nálunk? Semmi célja, mégis keresztülhúzza a számításainkat? Vagy csak a sokasodás, a túlnépesedés haláli metaforája volna? És ha ennek egyszer vége lesz (vagy legalábbis a védekezés nélküli első fázis lecseng), akkor minden marad a régiben? A tőzsdeügynök, a kisbefektető, a lakáskiadó, az utazási irodás, a fapados légitársaság ügyvezetője, az olcsó boltos és a tévéközvetítés közben megőrülő vadászruhás kommunikációs államtitkár megtörli a homlokát, szusszan egyet, és ott folytatja, ahol abbahagyta? Az egyik a pénzügyi, a másik a politikai spekulációnál? Az egyik hülye előveszi a tízeurós repülőjegy-kínálatot, a másik a Soros-szlogeneket? És ha így lesz, a koronasrác vígan gurgulázhat a tüskéin egy oposszumban, a megfelelő pillanatra várva?
A globális világ átláthatatlan, de kiismerhető és kiszámolható szövevényében a hálózatkutatás egyre jobban képes eligazodni. A néhány évtizedes múltra visszatekintő tudományág képviselői az internet infrastrukturális hálójának, a vállalati kapcsolatok szerteágazó rendszerének vagy éppen az emberi test molekuláris sejthálójának a vizsgálatával tudják modellezni a különféle rendszereket, és következtetéseket, előrejelzéseket is tudnak adni. Akár egy vírus terjedéséről a repülőgép-közlekedés és emberi reakció függvényében.
„Elkerülhetetlennek tartom azt, hogy két hónapra lezárjuk a világot”, írta Barabási-Albert László fizikus hálózatkutató a minap, hozzátéve, laboratóriumában február óta tudják, hogy március közepén le fog állni a világ. Az erdélyi származású, világhírű tudós azért tudhatta, mi fog történni, mert a bostoni Network Science Institute kutatói, vagyis a kollégái a hálózatelmélet segítségével évek óta képesek megjósolni az aktuális vírusok terjedését. „Követték a Zikát, az Ebolát, és most épp a koronavírus van soron”, nyugtázta a Facebookon.
A világfalu-elmélet, a kis hálózatok „hatlépésnyi távolság”-modellje Karinthy 1929-es Láncszemek című novellájához vezethető vissza, miszerint a 1,5 milliárd földlakó mindegyike öt kézfogásnyira van a másiktól. A csaknem nyolcmilliárdos népesség esetében sem változott a helyzet, vagyis a személyes kapcsolatokon Terry Gilliamtől és Semjén Zsolttól is csupán hatismerősnyire vagyunk. Ez az elmélet 1967-ben Stanley Milgram harvardi professzor kísérlete nyomán híresült el. Barabási-Albert szerint a hálózat architektúrája, szövete, rajzolata az érdekes, és ezt a képet a vírusok terjedésére is létrehozták. A hálózatkutató a SARS, vagyis a súlyos akut légzőszervi szindróma 2003-as megjelenésének a példáját is leírja a posztban hivatkozott tankönyvében (lásd keretes írásunkat).
Migrációfüggetlenül
A fertőzés hálózatát csomópontokkal (hub) és a köztük lévő huzalokkal lehet leírni. A terjedést sok egyéb mellett a vírus utazási sebessége, nagyrészt a légi forgalom határozza meg. A hálózatok, amelyek néhány nagy csomópontból és rengeteg periferiális elemből állnak, állékonyak a véletlen hibákkal, de sérülékenyek a támadásokkal szemben. A csomópontok likvidálása (például forgalmas repülőterek lezárása) után a hálózat egy adott ponton azonnal összeomlik, vagyis a koronavírus sem tud terjeszkedni, újabb és újabb lokális csomópontot létrehozni a rengeteg kapcsolódással. A hálózatkutatók képletekkel írják le a várható krízist, de a döntés vagy annak elmaradása a politika felelőssége, emelte ki a kutató.
Rengeteg valódi hálóban megjelennek ezek a csomópontok vagy kapcsolók (celeb, befolyásos egyén), és a sejtekben is jelen van (ilyen a p53-as gén, amely a rákos daganatok kialakulásáért felelős). Mindez tehát a jelen: a tudomány rendelkezik elmélettel, a társadalom pedig gyakorlattal. Megszokásokkal, kényelmi szinttel, hatalmi struktúrával. Magyarországon például azt képes gondolni a hatalom, hogy nemcsak a migráció, de a vírusok is megállíthatók a határon. Miközben a migráció valóban gond (ezért helytelen a gyermekded kezelése), aligha tehetünk úgy, hogy egyik kezünkkel fűtjük a globalizációra alapozott gazdasági növekedést, a másikkal (kereszténynek és demokratának füllentett magatartással) a nemzetállam középkori fegyverzetét élesítjük.
„Pont ez a globalizáció lényege: bármiféle migrációs krízishelyzet nélkül is ugyanannyira össze vagyunk kötve egymással. Napi sok ezer repülőjárat mellett egy vírus pont ugyanúgy utazhat egy elegáns üzletemberben, mint egy zöldhatáron átgyalogló menekültben” – mondta Jordán Ferenc hálózatkutató biológus a Válasz Online-nak adott interjújában.
„A népek baráti egymás mellett élése szempontjából ilyenkor mindig rezeg a léc. Lehet úgy dönteni, hogy tudatosan leverjük ezt a lécet, hogy csak a mi országunk számít és mindenki más pusztuljon el, de globális ügyeket így nem lehet megoldani” – utalt Donald Trump szérumgyártókat környékező, önző gesztusára. Mint ahogy azt is elmondta: légitársaságok csődbe mennek, drágábbak lesznek a repjegyek, kevesebben fognak utazni, kevésbé leszünk globalizáltak. „Oda fogunk kilyukadni, ahova döntésekkel és lassú, tervszerű átalakulással is eljuthattunk volna, sokkal kevésbé fájó módon.”
Vészes túlkapcsoltság
Minden természeti példa azt tanítja nekünk, hogy a túl sűrű kapcsolatrendszerrel rendelkező hálózatok instabilak. Ezt Csermely Péter biokémikus hálózatkutató, a Semmelweis Egyetem professzora mondta lapunknak. „A túlkapcsoltság túlterheli a hálózat tagjainak az információfeldolgozó kapacitását, és túlzottan gyors, túl váratlan hálózatos válaszokhoz vezet. Különösen kirívóvá válik a hálózati kapcsolatok sűrűségének a veszélye akkor, amikor egy olyan vírus terjed szét a társadalmi hálózatban, amely viszonylag hosszabb ideig lappang, és a népesség egy részénél kevésbé drasztikus tüneteket okoz. Ilyenkor szét kell kapcsolni a társadalmi hálózatot – gyorsan, általánosan és fegyelmezetten” – hangsúlyozta az izoláció, vagyis az otthon maradás fontosságát a kutató. Hozzátéve, nehéz a mai kor emberének lelassulnia, egyedül, avagy a családjával maradnia hosszabb ideig úgy, hogy közben még a munkahelyi feladatait is ellátja – messze nem optimális körülmények között.
A professzor a blogjában írta: a hosszú távú túlélés szempontjából létfontosságú leckén megy keresztül a mindenhatóság tudatában élő emberiség. Azt kívánja, tudjunk tanulni mindebből, találjuk meg a kényszernyugalom heteiben a benső növekedés útját, és ne gyorsuljunk majd akkor se vissza, amikor már lehet. Kérdésünkre – hol találkozik ezekben a gondolatokban a hálózatkutató biológus és a lelkészhallgató – azt mondta: „az Isten szeretetét az egész életében megtapasztaló ember időhorizontja nem a pillanat, hanem az örök élet. A szeretet benső lelki békéjében élő ember a nehézségeket nem csapásnak, hanem tanulási esélynek fogja fel”.
Csermely Péter szerint egyre többeknek világos, hogy természeti katasztrófák sorozata állhat előttünk. Most gyakorolja be éppen az emberiség azt, hogy hogyan kell viselkedni egy ilyen helyzetben. Rendkívül fontos üzenet az, hogy az egész közösség fegyelmezett tűrése mentheti csak meg a közösség törékeny, például idős tagjait. Ha maradéktalanul be tudjuk tartani az önkéntes karantént, és közösségi segítő hálót szervezünk az idősek köré, akkor kevesebb lesz az áldozat. „Van itt még két bónusz, amit ajándékba kapunk. Az első: a lassulással segítünk a Földnek, az otthonunknak, hogy ne fuldokoljon annyira. A második: a lecsendesedés megmutatja azt a benső gazdagságot, amely sokkalta több, mint bármi, ami kívül van. Lelkünk mélyén ott vár minket Isten, aki a szeretet Teljessége. Fedezzük fel!” – válaszolta a hálózatkutató.
„Ez az időszak egy újfajta, sokkal jobb hálózat felépítését teszi lehetővé a számunkra. Most van itt az ideje és lehetősége annak, hogy kitaláljuk a XXII. század (sic!) együttműködő, egymást segítő társadalmi hálózatát” – mondta Csermely.
