Márciust írtunk, de Divinyi partjelzőt hógolyókkal dobálták a zsúfolt ferencvárosi nézőtérről. A hajigálás akkor kezdődött, amikor 2:0-ra vezetett a Videoton az Üllői úton. Majd azután folytatódott, hogy a fehérvári csapat már 4:1-re elhúzott. Az FTC-szurkolók idegeit megtépázta a vendégek feltűnő fickándozása, és a meccs végén az egy hét híján húszesztendős Disztl Péter kapust sorozták meg a havas töltetekkel, mire Tompa játékvezető élesen jelezte: ha nem áll helyre a rend, lefújja a mérkőzést. Mivel a hógolyózápor nem maradt abba, a találkozó bírája a 88. percben véget vetett a találkozónak. Az eredményjelző tábla 2:5-öt mutatott, s ez olyannyira elviselhetetlen volt a zöld-fehér tábor számára, hogy az ultrák a negyven éve, 1980. március 22-én rendezett mérkőzés után kövekkel zúzták be a Videoton autóbuszának ablakait, minek következtében a székesfehérvári labdarúgók a drukkerei hadjáratát ellensúlyozni igyekvő IX. kerületi klub társas gépkocsiján utaztak haza.
Csaknem ugyanez történt az őszi szezonban Újpesten is. A Megyeri úton a Videoton – Burcsa Győző két, valamint Májer Lajos és Szabó József egy-egy góljával – 4-2-re nyert, mire a lilák feldühödött hívei szintén kövekkel rongálták meg a győztesek buszát. A különbség annyi volt, hogy '79 szeptemberében a megtámadottak leugráltak a járműről, és szétkergették a nem annyira rettenthetetlen randalírozókat.
Üllői úti hőstette után a Fejér megyei Hírlap ezzel a címmel üdvözölte Burcsát és a többi győzőt: „Diadal iskolajátékkal”. Az orgánum nem túlzott. Az oktató kabinetet a középcsatár Szabó vezényelte, aki negyedóra alatt előbb Tieber Lászlót, majd a szívbajosnak igazán nem mondható beállóst, Baranyi Sándort ugratta ki, és a két villámakció nyomán szűk negyedóra alatt „elszaladt” ellenfelétől a Videoton. A védő gólja kapcsán Zsengellér Zsolt, az 1938-ban vb-ezüstérmes Zsengellér Gyula fia, a kitűnő sportújságíró azt rögzítette a Képes Sportban: „Mivel a fehérvári hátvéd- és középpályás sorból is gyakoriak voltak az előretörések, a ferencvárosiak sokszor teljesen megzavarodtak, s a vendégek szinte kényük-kedvük szerint alakították az eredményt.”
A szintén szaktekintély Németh Gyula a Népsportban kiterjesztette a kiválóságok körét: „A gyors indítások, a nagyszerű játékhelyzetek kiaknázásában élen járt Burcsa, Csongrádi Ferenc, Tieber is, de leginkább Szabó, aki előkészítő és végrehajtó volt egy személyben. Egy órán keresztül így játszott a Videoton, s öt gól birtokában megtehette, hogy már csak a védekezésre összpontosítson.”
Persze, mert a zöld-fehérek leginkább a vetélytárs csatáraival nem tudtak mit kezdeni. Tieber annyiszor száguldott el Tepszics Ignác mellett, ahányszor akart, a Májer–Ádám László párharc is egyenlőtlen volt, a két együttes közti különbséget azonban a negyedik vendéggól tükrözte a legjobban: a követhetetlenül szlalomozó Tieber szólója végén Zsiborás Gábor bravúrral mentett, a labda kipattant a kaputól 30-35 méterre álló Szabóhoz, aki ilyen távolságról is – mesés mozdulattal – a hálóba ívelt.
Dr. Lakat Károly szövetségi kapitány még aznap kihirdette a válogatott keretet a 96 óra múlva következő magyar–lengyel mérkőzésre. Videoton-játékos egy sem volt a jelöltek között; igaz, az Üllői úti nyertesek egy héttel később 3-0-ra kikaptak a másik fehérvári együttestől, a MÁV Előrétől... A szenzáció nem is a videotonosok kihagyása, hanem a fővárosi menők visszahívása volt, mert Lakat doktor első kapitányi meccsén, 1979 szeptemberében, a csehszlovákok ellen (2-1) csak a kispesti Gujdár és az újpesti Tóth András játszott az 1978-as Mundialon szereplők közül. '80 márciusában viszont az argentínai világbajnokság nyolc magyar résztvevője lépett pályára, a kezdő tizenegy összetétele ugyanis ez volt (dőlt betűvel a vb-n jártak): Mészáros – Török (mindkettő Vasas), Bálint (FC Bruges), Kereki (ZTE), Tóth József (Újpest) – Pál (Honvéd), Müller, Zombori (mindkettő Vasas) – Fazekas, Törőcsik (mindkettő Újpest), Várady (Vasas, ő is kinn volt Argentínában, de combsérülése miatt nem futballozhatott).
A visszatérők nem felejtették el a mesternek a mellőzést: az Építők elleni edzőmeccsen egy helyben állással tüntettek mindannyian. Thomann Antal, a kis csapat edzője nem a meghökkentő 2-0-ás győzelemnek örült, hanem együtt érzően említette a gyakorlómérkőzés után: „Ilyen nemtörődöm módon, ennyire lélektelenül játszani címeres mezben... Bizony szomorú látvány!” Várkonyi Sándor, a telt házas színészek–újságírók rangadók hőse, a visszahúzós cselek zsurnaliszta mestere szintén kifakadt: „Nem akadt senki, aki, ha máskor nem, a szünetben odaállt volna a többiek elé, hogy a szentségit, csak nem égetjük itt tovább magunkat, csak nem engedünk velünk packázni egy NB II-es csapatot! Most nekik megyünk, és begyűrjük őket a fűbe, mert úgy kívánja a becsület. Ilyen egyén nem akadt, csak szív és lelkesedés nélküli sereg, amely eltűrte a megszégyenítést egy kis csapattól.”
Lakatot annyira megviselte a másfél órás sztrájk, hogy sírt az öltözőfolyosón, majd amikor valamelyest összeszedte magát, így beszélt: „Ezt a játékot semmi sem menti! Én azzal a nem titkolt szándékkal hívtam meg a legjobbak közé e futballistákat, hogy lássák, számítunk rájuk, az argentínai kudarc nem válogatottságuk végét jelenti.”
Már csak azért sem jelentette, mert a lengyelekkel vívott találkozón „felszívták” magukat a nagyfiúk. Fazekas és Törőcsik góljával 2-1-re győztek, s a táncos centert rendre „babaarcúnak” nevező, a sportolók és a civil olvasók körében egyaránt közkedvelt Szabó Ferenc joggal írta a Népszabadságban: „Jó lengyel csapat volt a pályán, ám jogos a megállapítás, hogy még mindig ez a legjobb magyar válogatott.”
Lakat két hónappal később már nem volt kapitány. Mészáros, Török, Bálint, Tóth József, Müller, Fazekas, Törőcsik még Mészöly Kálmán 1982-es vb-keretben is szerepelt. Várady és Zombori az újabb világtornára már nem utazhatott, s ugyanúgy nem feledte el a kihagyást, mint Lakat az Építők-meccset.
A Videotont Argentínában senki, Spanyolországban Csuhay József és Csongrádi képviselte. Az FTC-ből előbb öten, majd hárman utaztak, ám Martos és Bálint a két világbajnokság között külföldre szerződött. Nyolcvanhatban megfordult a trend: Mexikóban ott volt a két Disztl, továbbá Csuhay és az akkor már Auxerre-ben futballozó Burcsa is.
Mezey György szakvezető egyetlen ferencvárosi játékost sem invitált a huszonkettes keretbe.
