Nem tudni, mennyi időre kell felfüggesztenünk eddigi életünket. Nem tudni, mikor utazhatunk újra szabadon, mikor rendezhetjük meg a születésnapi bulit a kedvenc helyünkön, mi lesz az iskolaévvel, nyelvvizsgával és érettségivel, mennyi ideig lesz üres a liszt és tészta polca a boltban, és mennyi ideig nem látogathatjuk idős rokonainkat. Mindehhez képest nem fontos, de ezekben a napokban sokunkban tudatosodik, hogy mindennapjaink nélkülözhetetlen részei a színházi előadások, koncertek vagy kiállítások. Naptárunkban lefoglalva a könyvfesztivál és a színházi találkozó napjai, előszobánk parafatábláján sorjáznak a jegyek.
Számíthattunk rá, hogy így lesz, tudjuk, mennyire fontos az elővigyázatosság, mégis sokkoló volt érzékelni, mi minden marad el. A művészek azonban a kétségbeesés helyett rögvest felocsúdtak, aki csak teheti, online közvetíti az üres nézőtér előtt játszott koncertet, a színházi előadást vagy a tárlatot Berlintől Firenzéig, Marosvásárhelytől Budapestig, Rómától Miskolcig. Nem ugyanolyan a varázslat, de enyhíti a kultúraínséget. És szép gesztus a művészektől, akik így adnak élményt, amiért cserébe nem kérnek semmit.
Az előadók mozgalmával párhuzamosan jött létre a felocsúdó közönségé is. Azoké, akik már megvették a jegyet a programokra, de nem kérik vissza a belépők árát. Azoké, akik tudják, hogy a művészek és az intézmények egyebek mellett a jegyekből származó pénzből élnek, és az elmaradó bevételek mellett további nagy veszteséget jelent számukra a már megvásároltak visszafizetése. A #nemváltomvissza kezdeményezéssel megoldani nem lehet az eddiginél is nehezebbé váló helyzetet, de segíteni igen. A közösségi oldalon ezúttal valódi közösség jött létre.
Ez a két nap pedig bizonyítja, hogy valójában hiába a csatára mindig kész katonák, a kultúrharcot legyőzik a kultúrgesztusok.