Küldj sms-t Gyulának, hogy itt van két mosógép! Ő tudja, hol vagyunk! - mondta izgatottan egy testes férfi a mobiljába. Az újlipótvárosi pillanatkép jelzi, hogy megkezdődött a kerületben a lomtalanítás. A Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. ugyan szórólapján azt kérte a lakosságtól, hogy március 6-án 18 órától helyezze ki a megunt háztartási eszközöket, bútorokat, egyéb lim-lomokat, de az első kisebb halmok már kora délután feltűntek az újlipóciai utcákon, járdákon. Az igazi nagyüzem azonban csak később indult be.
– Több mint 20 éve lakom a kerületben, és emlékszem, korábban ilyentájt már szinte minden nagyobb kacathalom mellett ott ült valamelyik lomis brigád tagja, és éberen őrködött, nehogy a zsákmányból akár egy szög is illetéktelenek kezébe kerüljön – mondja egy helybeli. A környéket gyakran verte fel az egymással rivalizáló családok, csoportok hangos veszekedése, a súlyos becsületsértésre alkalmas kijelentéseket sem mellőzve. A lomok egy része az úttesten várta, amíg szorgos kezek roncstelepről szökött kis furgonokra pakolják a kidobott öreg tévéket, számítógépeket, monitorokat, székeket, egyebeket. „Amikor egy könyvet felvettem a halomból, már ordított az őrszem, hogy vagy fizessek érte 50 forintot, vagy tegyem vissza. Felhívtam a figyelmét arra, hogy ez a kupac, beleértve a könyvet is, nem az ő tulajdona. Erre ő fizikai fenyítést helyezett kilátásba. Mivel nem egy Corvinát tartottam a kezemben, visszatettem”.
Az említett időszakhoz képest alaposan átalakult a kitett holmik összetétele. Tarol a bútor, ruha, lakásfelújításból maradt ajtó, ablak. Meglepő, de mintha mégsem lenne teljesen falra hányt borsó a „népnevelés”, mert veszélyes hulladékkal, maradék festékkel, oldószerekkel, akkumulátorokkal, elemekkel nem találkozni.
Mielőtt szemlélődni indultam, helyi lakosként levittem két rossz állólámpát és egy világító nagyító szerkentyűt, ami még nagyított ugyan, de nem világított. Az ajtóban ötvenes éveiben járó asszony sietett hozzám, hogy működnek-e a lámpák. Miután közöltem, hogy nem, csalódottan indult volna tovább, de amikor mondtam neki, hogy van egy elvileg világító nagyítókészülékem, felélénkült.
– Az jó lenne, mert már alig látok – jegyezte meg. Mire a lépcsőházból visszatértem a nagyítóval, már egy korban hozzáillő, terepszínű kapucnis kabátot viselő férfiú várt. Mikor meglátta tétova tekintetemet, megnyugtatott, ő férji minőségben van jelen. Beszélgetésbe elegyedtünk. Elmondta, hogy ő inkább vásárolni szokott, mégpedig hagyatékot, bútort, képet, egyebet. Elméláztunk kicsit a régi szép időkön, amikor még valódi értékeket, olykor szó szerint kincseket lehetett találni a lomtalanításokon. Megemlítette, hogy a ’70-es években még rengeteg stílbútort, de olykor antik darabot, értékesebb festményeket, könyveket is lelhetett a szerencsés ószeres. Átadtam a nagyítót és indultam a dolgomra. A sarkon kényelmes műbőr heverőről feltápászkodva odajött egy sok lomtalanítást látott idősebb férfi, és megjegyezte, hogy sok családnak ad megélhetést a lomizás még ma is. Nem lopnak, nem törnek be, hanem a mások által kidobott holmik felújításával, eladásával keresik a kenyerüket. – Szerencsére a hatóságok nem zargatnak minket és talán a lakosság is megértéssel, türelemmel van irántunk – bizakodott a férfi, vagy biztatta önmagát,
A Katona József utcában egy nagyobb lomhalomból idős nő bányászott ki egy drót cipőtartó állványt. Kicsit mentegetőzve mondta, pont egy ilyen kellene az előszobájába. Kis nyugdíjas, minden megtakarított forintra szüksége van. Bár a jogszabály szerint a kitett lomok a hivatalos hulladékkezelő céget illetik, ezt senki sem vette komolyan. Elmondta, korábban sok parkolóhelyet elvettek a lomok, de idén ez sem olyan vészes. A hölgy majd' 20 éve lakik a környéken és ő is úgy tapasztalta, mintha konszolidálódtak volna a lomis viszonyok. Elkísértem a Visegrádi utcába, mert azt mondta, a házuk előtt jókora halom terpeszkedik. A kapu mellett fiatal nő ült a szemerkélő esőben. Azt mesélte, hogy ők elsősorban bútort, széket, fotelt keresnek, amit a Bakancsos úti bolhapiacon adnak el. Miközben beszélgettünk, két lomis brigád között kedélyes alkudozást folyt. Egy fotelért ajánlott 3500 forintot egy fiatalember, mire a másik csapat tagja jó ízűen kacagva megduplázta az összeget, de végül elmaradt az üzlet, viszont nyoma sem volt a korábbi évek indulatainak. A fiatal nő szerint sokan kiszálltak a lomizásból, illetve sok nagymenő Ausztriában, sőt, Németországban kutat gyakran újszerű elektronikus cikkek, bútorok, háztartási eszközök után. A különböző piacokon jó árat lehet kapni értük, és csak az üzemanyagárral kell számolni. A kerületeket, körzeteket pedig előre felosztják egymás közt, mert rájöttek, senkinek sem jó a harc.
Feltűnt, hogy a roncstelepi szökevények helyett, legalábbis ránézésre, a fuvareszközök is mintha kissé megfiatalodtak volna. Estére pedig el is tűntek a rakterekben, a platókon a használható darabok.
