Maga Pillangó titulálta egy barátnőjének írt levelében mániákus fotósnak Urbán Tamást, saját magát pedig mániákus tetoválónak tartotta. Kettejük találkozásának, hat éven át tartó kapcsolatának eredménye az a mintegy kétezer-ötszáz fekete-fehér negatívból, diából, 300 oldal kéziratlapból, 150-200 tárgyól, dokumentumból álló anyag, amit a fotóriporter gyűjteménye őriz. Ennek legérdekesebb, sokszor meghökkentően erős darabjai kerültek a falakra, tárlókba a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ két termében. „Amikor 1988-ban a börtönökről készített sorozatom okán a Csillagban jártam Szegeden, a parancsnok felhívta a figyelmemet arra, hogy két érdekes fényképezni való van ott. Az egyik az akasztófa volt egy belő kis udvarban, amit egy évvel korábban még használtak, a másik egy elítélt, aki hét évet kapott és a teste tetőtől talpig tetoválva volt” – kezdi történetét kérdésünkre Urbán Tamás. „Akkor láttam meg a Ferit először az asztalos műhelyben. 1989. március 2-án szabadult, megkapta a rabkeresetét 12 769 forintot, amit azután én kezeltem, miután felhoztam Pestre. Meg akarta ölni féltestvérét, aki kisemmizte az örökségéből, édesanyjuk Úri utcai lakásából”.
A kés - amivel Pillangó a tettet elkövette volna - látható is a kiállításon. A tárlóban még szörnyűbb tárgyak is láthatók, „karácsonyfák” - hegyes drótszerkezetek, amiket a rabok azért nyeltek le, hogy kórházba kerülhessenek. Kevésbé elrettentők a barkácsolt gyorsforralók, amiket a ,,dobi" készítéséhez használtak a bentlakók, ez egy deci forró vízbe dobott öt-hat filternyi teából jött össze, Urbán Tamás kipróbálta, valóban szállni lehet tőle. „Pillangó átlagon felüli intelligenciával és tehetséggel rendelkezett, vereseket írt, rajzolt, rejtvényeket készített, számokat írt a Sziámi együttesnek. Már amikor nem a kocsmában töltötte idejét. Igazán azonban azért érdekelt, mert meggyőződésem ma is, hogy az ő sorsában társadalmi problémák fejeződtek ki, nem csak egyéniségéből adódott tragikus sorsa” - mondta a fotóművész.
Az, hogy a Pillangó 17 évet töltött börtönben, annak is köszönhető, hogy olyan dolgokért is éveket kapott, mint szökési kísérlet, vagy hogy átúszott a Dunán Csehszlovákiába, amit tiltott határátlépésnek minősítettek és két évvel honoráltak az akkori hatóságok.
Aligha hatnának ezek a képek három évtized távlatából ilyen erővel, ha csak egyszerű dokumentumai volnának egy letűnt kornak. Művészet volt ezeket fényképezni vagy szociográfia? - kérdeztük Urbán Tamást. „Inkább szociográfia, arról nem tehetek, hogy így sikerültek” – vágta rá habozás nélkül.
A most kiállított anyag erejét komplexitása adja az, hogy nem csak fényképeken, hanem tárgyakon, írásos dokumentumokon keresztül mutatható be Pillangó sorsa. Ez teljesen egyedül álló, fotográfusok így nem szoktak dolgozni - nyilatkozta lapunknak Virágvölgyi István a kiállítás kurátora. A fotókból, írásokból, rajzokból egy könyv is készült, a képanyag - ha nem is teljes egészében -, a kiállítás zárása után a Fortepanra is felkerül.
