„A jövő egy méter magas!” – mindig ezt mondta, ha a kultúra finanszírozási visszásságáról, a gyerekkönyvkiadás, a színház, a film hiányosságairól kérdezték. A hétfőn, 84. életévében elhunyt, Kossuth-díjas író és költő Csukás István gyermek-szépirodalmi hagyatéka mindig is a gyermeket állította középpontba mint a jövő zálogát.
A Nemzet Művészének, a Digitális Irodalmi Akadémia tagjának iskola és színház, valamint díj is viseli nevét, a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényének hőséről, Bagamériról, a fagylaltosról pedig életnagyságú szobrot állítottak ki szülőhelyén, Kisújszálláson 2013-ban. „Írónak ugyan szoktak szobrot emelni, de hogy egy figurájáról… ennél többet nem lehet kérni!” – mondta derűs örömmel, mikor egy alkalommal volt szerencsém leülni vele beszélgetni kedvenc budai kávézójában, az Angelikában. Akkor azt is elárulta, melyik általa teremtett figura áll hozzá a legközelebb: „Számomra Pom Pom a legkedvesebb.
Részben, mert itt a főszereplő a korábbiaktól eltérően egy kislány, Picur, részben, mert ez a sorozat kilóg a meseszabványok közül. Bár állatmese, de képzelt lényekről szól. Máshol ezt nem nagyon művelik, talán félnek, nem értik meg a gyerekek. Kipróbáltuk Sajdik Ferenccel, a gyerekek egyből megértették, a Radírpókot, az Órarugógerincű Felpattanót, a Lesbőltámadó Ruhaszárítókötelet.” Budapesten, a Naphegyen 2014 óta tematikus játszótér viseli a Pom Pom nevet; 2016-ban pedig, alkotójának 80. születésnapja alkalmából a fura szőrlény is szobrot kapott az író születési helyén.
Gombóc Artúr, Kiscsacsi, Süsü, a sárkány, a Legkisebb Ugrifüles, Mirr-Murr, Oriza-Triznyák, Téglagyári Megálló, A Nagy Ho-ho-horgász, Sün Balázs, Csicsóka és a moszkitók vagy a Vakáció a halott utcában szereplői mind gyerekkori barátaim voltak, és az volt jó, hogy kalandjaikat nemcsak a könyvekben, de a televízióban is nyomon lehetett követni – milyen szerencse, hogy alkotójuk a tervezett hegedűművészi pálya helyett végül a meseírásban találta meg önmagát. Erre a születési időpontja, mely egyezett Hans Christian Andersenével (április 2.) – s mely egyezést mindig büszkén emlegette – mondhatni predesztinálta… (Az Andersen-díjat 1984-ben oda is ítélték neki.)
Több évtizedes, generációkon átívelő sikerének titkát így fogalmazta meg: „A meséimet is pont akkora hittel, tehetséggel, lelkesedéssel írtam, mint a verseimet, sohasem fordult meg a fejemben, hogy másodrendű dolgok. A gyerekirodalom a felnőtteknek szólóval azonos súlyú része a szépirodalomnak. Petőfi, Vörösmarty, Molnár Ferenc, Móricz – nincs még ilyen irodalom, ahol ekkora zsenik írtak volna gyerekeknek; magas a mérce, ehhez próbál igazodni az ember. Szoktam mondani: a gyerekeknek úgy kell írni, mint a felnőtteknek – csak egy kicsit jobban! Fantasztikus érzékenységgel, őszinteséggel hallgatják, olvassák a meséket, itt nem lehet linkelni. Emellett kezdetektől fogva tudatosan megpróbálok annyi életörömöt a meséimbe gyömöszölni, ami kitart egész életükben.”
Nekem kitart.
