Újabb küszöbön álló észak-szíriai hadjáratot jelentett be szerdán Recep Tayyip Erdogan. A török elnök már korábban is rendszeresen fenyegetőzött támadásokkal, leggyakrabban a Törökország által terroristának tartott szíriai kurd fegyveresek ellen hirdetett hadműveleteket – általában azonban nem indította meg azokat, miután a kurdokat támogató Egyesült Államok engedményeket tett. Erdogan célkeresztjébe ezúttal a damaszkuszi rezsim került, a katonai akciókat ígérő nyilatkozatok pedig az azzal szövetséges Oroszországnak szóltak. Az ankarai kormányzat azt követeli, hogy a Bassár El-Aszád szír elnökhöz hű hadsereg állítsa le északnyugat-szíriai offenzíváját, amely minden egyes nap menekültek tízezreit indítja el a török határ felé.
Erdogan ultimátumot is adott: ha a szír kormányerők február végéig nem vonulnak vissza az orosz-török tűzszüneti megállapodásokban kijelölt demarkációs vonalak mögé, akkor a török hadsereg maga fogja visszaszorítani őket. A fenyegetés nyomatékosítására Törökország jelentősen megnövelte szíriai jelenlétét: katonák ezreit, illetve harckocsit százait vezényelte az országba. A török és a szír hadsereg két alkalommal össze is csapott, ám mindezek ellenére Bassár El-Aszád magabiztosnak mutatta magát, hétfőn például üres szavaknak nevezte Erdogan fenyegetéseit. A szír kormányerők tovább nyomultak előre a lázadók utolsó bástyájának számító Idlib tartományban. Azt közölték, hogy folytatni fogják azon "szent és nemes feladatukat", hogy felszámolják "a terrorszervezetek maradványait" – legyenek azok bárhol is Szíriában.
A háttérben azonban igenis megváltozott valami: a csaknem kilenc éve tartó polgárháború során először megkérdőjeleződött a rezsim lázadókkal szemben élvezett légi fölénye. A kormányerők szinte a konfliktus kezdete óta kíméletlenül bombázták a felkelők által ellenőrzött területeket. Repülőik (valamint a 2015 óta velük szövetséges Oroszország vadászgépei) nemcsak a harcosok állásaira mérnek csapást, hanem lakónegyedeket, kórházakat és iskolákat is célba vesznek. A szír hadsereg helikoptereket is gyakran bevet, amelyekből katonák – repeszdarabokkal és robbanószerrel feltöltött – hordóbombákat dobhatnak le. Ezek becsapódásukkor hatalmas pusztítást okoznak: épületeket rombolnak le, embereket ölnek vagy nyomorítanak meg egy életre. A rezsim azonban nem törődik a polgári áldozatokkal, sőt, minden jel arra utal, hogy a felkelők uralta városok és települések porig rombolása számukra nem járulékos veszteség, hanem kifejezett cél. Az ilyen, válogatás nélküli bombázások ugyan háborús bűncselekménynek számítanak, a damaszkuszi kormány mégis igazoltnak látja tetteit, mivel a fegyveres ellenzék tagjaira és a szabad akaratukból velük élő civilekre egyaránt terroristaként tekint.
A stratégia hatásosnak bizonyult: a kormányerők Aleppóban, a Damaszkusz melletti Kelet-Gútában vagy éppen a dél-szírai Darában is így puhították fel a lázadók védelmi állásait, mielőtt bevonultak volna. A rezsim bízhatott légi fölényében, nem kellett attól tartania, hogy vadászgépeik ellenállásba ütköznek. A felkelőknek ezzel szemben nem volt légiereje; a polgárháború során többször is kértek légvédelmi rendszereket külföldi támogatóiktól, de nemigen kaptak. Noha a konfliktusban korábban aktív Öböl-menti gazdag arab monarchiák és a nyugati országok is ellátták a rezsim ellenfeleit fegyverekkel, repülőgépek ellen bevethetőt egyikőjük sem volt hajlandó szolgáltatni nekik. A lázadók közötti átláthatatlan és gyakran változó szövetségi rendszer miatt ugyanis attól tartottak, hogy az ilyesfajta fegyverrendszerek előbb-utóbb a dzsihádista terrorszervezetekhez kerülhetnek, amelyek akár utasszállítók lelövésére is használhatnák a rakétákat. Néha azonban a felkelőknek sikerült megkaparintaniuk egy-egy légvédelmi rendszert, például 2018 februárjában a terrorszervezetként nyilvántartott Hájat Tahrír as-Sám lőtt le egy orosz vadászgépet egy vállról indítható rakétával. Később azonban mindig kiderült, hogy kivételes esetekről van szó, és általános szabályként egészen mostanáig a szír és orosz vadászgépek szabadon közlekedtek Szíria felett.
A török elnök múlt hét szerdán már azzal fenyegetőzött, hogy nem fogják hagyni, hogy a civileket bombázó gépek szabadon repkedhessenek Szíriában, a harctéri események pedig azt bizonyították, hogy nem a levegőbe beszélt. A múlt héten a szír kormányerők két helikopterét is lelőtték: az egyiket kedden Idlibben, majd pénteken a szomszédos Aleppó tartomány nyugati részén. A Törökország támogatását élvező Nemzeti Felszabadítási Front nevű lázadócsoport vállalta magára a gépek lelövését, de az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja szerint valójában a térségben állomásozó török egységek "húzták meg a ravaszt." Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a légvédelmi fegyvereket Ankara szolgáltatta, és ez az eddigi legkomolyabb figyelmeztetés az Aszád-rezsim számára. Persze egyelőre csak két helikopterről volt szó, de kétség sem férhet hozzá, hogy Törökországnak megvan a kapacitása arra, hogy a vadászgépeket is megsemmisítse.
A helikopterek lelövése az orosz-török kapcsolatokban is növelte a feszültséget. A moszkvai és az ankarai kormány emlékezetében is élénken élnek a 2015. novemberi események – akkor a két ország kapcsolata egy csapásra ellenségessé vált, miután a török hadsereg az ország légterét megsértő orosz vadászgépet. Márpedig Erdogan és Aszád konfrontációjának elmérgesedése Oroszország szíriai légtérben lévő gépeire is veszélyt jelentett. Moszkva ezért tegnap jelezte, hogy hajlandó engedményeket tenni Törökország felé Idlibben: sajtóhírek szerint közös járőrözést ajánlottak egy tűzszünet betartatására, illetve teheráni tárgyalásokat, hogy a szír rezsimmel szövetséges Iránnal kiegészülve előremozdítsák az elakadt békefolyamatot. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter hivatalosan mindössze annyit közölt, hogy közelednek az álláspontok, de még mindig nincs egyetértés. A helyzet továbbra is pattanásig feszült, tegnap a szír és a török hadsereg ismét csapást mértek egymásra.
Líbiában bejött Ankara taktikája
Az észak-afrikai országban sosem voltak olyan egyoldalúak az erőviszonyok, mint Szíriában. Hálifa Haftár tábornok és a mögötte álló tobruki felkelők ugyan már évek óta domináns volt a levegőben, azonban az ENSZ által elismert tripoli kormány is sokáig rendelkezett bevethető légierővel. A lázadókat főként az Egyesült Arab Emírségek látta el drónokkal, a kormányerőket pedig Törökország; Haftár csapatai azonban szépen lassan szinte az összes ellenséges drónt lelőtték, és az így megszerzett légi fölényt ki is használták.
Tavaly ezernél is több csapást hajtottak végre a levegőből, ám ez mégsem volt elég arra, hogy elfoglalják a tavaly április óta ostromlott Tripolit. Törökország januárban jelentősen megerősítette az ENSZ által elismert kormány helyzetét, amely az érkező katonai szakértőkkel, fegyverekkel és légvédelmi rendszerekkel némileg meg tudta törni a felkelők légi fölényét. Ezt már csak az is bizonyítja, hogy január végén Miszrátában, két napra rá pedig Tripoliban is lelőttek egy-egy drónt, azóta pedig elcsendesedett az ég a főváros felett.
A határozott török fellépéshez az is hozzájárult, hogy Líbiában vadászgépek helyett pilóta nélküli drónokkal vívják a légi háborút, vagyis egy-egy repülő lelövésének nincs akkora jelentősége. A török katonai beavatkozás kiegyenlítette az erőviszonyokat, a felkelők most már nem hajthatnak végre zavartalanul légicsapásokat.
A létrejött egyensúly azonban nem a tárgyalóasztalhoz terelte a szembenálló feleket, épp ellenkezőleg: fegyverkezési versenyt indított el.
Az Emírségek és Törökország folyamatosan újabb fegyverekkel és zsoldosokkal látja el pártfogoltjait, hátha ezzel fölénybe hozzák őket. A tobruki felkelők pedig új frontot nyitottak, már egy hónapja blokád alatt tartják a líbiai olajlétesítmények túlnyomó többségét, ezzel több mint másfél milliárd dolláros bevételkiesést okozva Líbiának.
