Az ember azt gondolná, hogy aki a saját pénzügyeivel jól sáfárkodik, az nyilván az országéival is. Az ember persze téved. Ügyeskedő újgazdagok egész soráról derült már ki, hogy egészen más dolog a rendszert kijátszani, mint kiépíteni és a köz javára üzemeltetni. Példákért nem kell Oroszországig mennünk, akad közelebb is olyan „szakember”, aki kormányzati felelősségvállalása előtt és után sokkal hatékonyabb volt, mint abban a néhány évben, amikor pont a közjó érdekében kellett volna kamatoztatni a tudását. Más kamatoztatás valahogy jobban érdekli őket, úgy tűnik.
Most, hogy Oroszország a szupererős elnöki rendszerről a mindössze hihetetlenül erős elnöki rendszerre látszik átállni, Vlagyimir Putyin belenyúlt a cilinderébe, és kihúzott belőle egy ízig-vérig csinovnyiknak látszó, ártalmatlan külsejű, enyhén pufók adóhivatali főnököt. Mihail Misusztyinról az oroszok még annyit sem hallottak, mint mi annak idején Némethné Zsuzsáról, aki pedig aztán miniszterként milyen jól fejlesztette a nemzetet, vagy az Egyesült Államokból történt kitiltása előtt Vida Ildikóról.
Aztán, ahogy Putyin kinevezte, az oroszok megismerték Misusztyint, legalábbis arról az oldaláról, hogy a jövedelménél nagyobb vagyont halmozott föl, amelyet rugalmasan íratott át hol a felesége, hol az anyja és nővére nevére, mikor melyik volt előnyösebb. Helyben vagyunk, ez itt még mindig a vadkelet.
Amikor moszkvai tudósítóként a 90-es években az orosz főváros peremén, Himkiben lévő számítógépes zsibvásáron megvettem az első, i386-os processzorral és persze feltört szoftverrel kínált számítógépemet, tudtam, hogy ezen valaki sokat keres. Most már azt is, hogy az akkor a komputerbizniszben utazó Misusztyin vagyonának megalapozásához sikerült hozzájárulnom. Persze, rablóból lesz a legjobb pandúr. No de kecskére káposztát?