Eufórikus hangulatú, spontán örömünnep tört ki a kormányerők uralta északnyugat-szíriai Aleppóban. Az emberek vasárnap késő este az utcákon táncoltak és énekeltek, az autósok dudáltak, katonák pedig ünneplésképpen a levegőbe lőttek – ki-ki a maga módján fejezte ki az afelett érzett örömét, hogy a hadsereg az egész környékről kiűzte a felkelőket. Mindez pedig azt jelenti, hogy végre vége szakadhat a lázadók rendszeres tüzérségi csapásainak, amelyek éveken át félelemben tartották az aleppói civileket.
Néhány tucat kilométerrel arrébb, a „felszabadított” települések utcáin viszont nem volt nyoma se ünnepnek, se gyásznak, csak némaság uralkodott – szinte senki sem várta meg a bevonuló kormánycsapatokat. A fegyveres felkelők és a civilek egyaránt elmenekültek a Bassár El-Aszád elnök hadserege elől. Összepakoltak mindent, ami mozdítható, és a szomszédos Idlib tartományba indultak, ám ott is legfeljebb csak átmenetileg érezhetik magukat biztonságban.
A szír kormánycsapatok az orosz légierő hathatós támogatásával december közepe óta Idlibben is folyamatosan nyomulnak előre, egyre nagyobb területek felett veszik át az uralmat. Offenzívájuk már elérte kitűzött célját, a rezsim ellenőrzi a Damaszkuszt Aleppóval összekötő M5-ös autópálya itteni szakaszát. Bassár El-Aszád azonban televíziós beszédben a hadműveletek folytatását helyezte kilátásba.
A katonák tovább menetelnek, az emberek pedig tovább menekülnek. Félnek a kíméletlen bombázásoktól, a gyakran kórházakat, mecseteket és iskolákat érő légicsapásoktól, de rettegnek a rezsim esetleges bosszújától is, attól, hogy bebörtönzik, megkínozzák vagy megölik őket, mert az ellenzék oldalára álltak. A hadsereg idlibi offenzívája a polgárháború 2011-es kirobbanása óta nem látott méretű tömeget üldözött el. Az ENSZ becslése szerint csaknem egymillióan – többségében nők és gyerekek – kényszerültek otthonaik elhagyására. Az internetre feltöltött videók tanúsága szerint az országutakon hatalmas dugók alakultak ki, csak lépésben haladhatnak az emberektől és csomagoktól roskadozó teherautók. A menekültek azonban hiába keresnek menedéket, a tartomány északi részén már aligha találnak: a térség egy hatalmas, túlzsúfolt menekülttáborra hasonlít, sátortáborokkal és átmeneti szállásnak berendezett iskolákkal. Sok családnak egyáltalán nincs hol éjszakáznia, ahogyan fűteni sem tudnak a kemény téli hidegben. A fagy napról-napra újabb áldozatokat követel, kisgyermekek és csecsemők halnak meg. Azok sem lélegezhetnek föl, akik túlélik az éjszakát. Az ENSZ szerint már a menekültek táborait is támadások érik, Idlib infrastruktúrája pedig az összeomlása szélén áll, a kórházak lebombázása miatt járványveszély fenyegetnek. A nemzetközi segélyszervezetek túlterheltségre panaszkodnak, azt mondják, képtelenek ennyi embert ellátni.
Az idlibi menekültek helyzete jelenleg kilátástalannak tűnik, a rezsim terjeszkedése folyamatosan a fallal lezárt török határ felé szorítja őket. Ankara viszont nem hajlandó megnyitni az átkelőket – arra hivatkozik, hogy már három és fél millió szírt fogadtak be, többet nem tudnak. Mindazonáltal Törökország legalább törekszik a válság megoldására: egyrészt az Aszád-rezsimet katonai beavatkozással fenyegetve követelik a hadműveletek leállítását, másrészt tárgyalnak Oroszországgal a korábbi tűzszüneti megállapodások helyreállításáról. A török törekvések azonban egyelőre semmilyen eredményt nem értek el.
