Az élet olyan, mint a tükör! Ahogy belenézel, az úgy néz vissza rád – mondja egy áruházi fürjnek öltözött színész (Götz Attila), miután az előadás végén izzadtan leveszi a maszkját. Ez utólag beleírt monológ Vinnai András Fúrnitúr című darabjába, amelyet Pécsen Anger Zsolt rendezett. A bútorozott tragikomédiát, ahogy az alcím fogalmaz, néhány éve Vajdai Vilmos is színre vitte a TÁP Színház csapatával. Formabontó mű. A Furnitúr egy lakberendezési áruház, ahová Shivak Shurman (Bera Márk) megérkezik a „vágylistájával”. Át szeretné ugyanis rendezni a lakást, mert barátnőjével gyereket akarnak. Idáig egyszerű, aztán jön az agyeldobás. Jó, lehet enyhébben is fogalmazni. Az álom keveredik a valósággal, a reális az abszurddal. Ráadásul ezt Vinnai egész magas színvonalon műveli. Jókat nevetünk is az egymás után pörgő jeleneteken, jórészt saját magunkon. Merthogy a vállalkozás titka, hogy a darab hőseiben pillanatok alatt magunkra ismerünk. A saját vágyainkra, álmainkra és aztán a saját jól, vagy kevésbé sikerült életünkre.
A cselekmény később tovább lendül és a főszereplő szinte teljes jövőbeli életén is végigutazhatunk. Persze csak az álomban. Látjuk, ahogy neveli vagy nem a fiát, ahogy egyszer csak ki akar törni és szerelmes lesz, ahogy az anyósával és az apósával beszélget és így tovább. A visszatérő elem a tükörtörés, mert, hogy amikor Shivak dühbe gurul, akkor bizony tör, mégpedig az írás elején már emlegetett tükröt veszi célba. Még véletlenül sem akar belenézni! Aztán visszatérünk a bútorárházba és érkeznek a takarító személyzet tagjai óriási porszívójukkal, hogy mindent rendbe tegyenek. Jelen van végig egy moderátor (Köles Ferenc) is, aki végigkíséri a főhőst, lehetne Lucifer a Tragédiából, vagy a Konferanszié a Kabaréból. Mindent tud és mindent lát, próbálja útba igazítani, óvni a főhőst, de persze a sorsát senki se kerülheti el.
Egy teljes zenekar is élőben muzsikál, sokszor laza dzsesszt. A premieren ráadásul néhány technikai probléma is adódott, nem indult el ugyanis a hangbejátszás. Ilyenkor a zenekar kitöltötte az időt, szorgosan játszottak. Az egyik legszellemesebb jelenetet is utólag, a tapsrend után kapta meg a közönség. Egy ponton ugyanis a televízióból előkerül egy nő, de előtte a főhős kapcsolgatja a televíziót. Ezt láthattuk utólag, a kapcsolgatós részt. A sorozattól, a sportközvetítésig jöttek sorba az adók. A legmulatságosabbnak a teniszmérkőzés kommentálása bizonyult, amikor, mivel csak a hangot hallhattuk, egészen abszurdnak tűnt, hogy a riporter sokáig csak az épp labdába ütő teniszező nevét mondta be, már amikor eltalálta és nem zökkent ki ebből a nyomasztó monotóniából.
Vinnai darabja viszont egyáltalán nem unalmas, néha talán túl sokat vállal, amit színpadon nem lehet maradéktalanul megvalósítani, De egy biztos, tükörbe nézésre sarkall, persze, ha nem törjük közben össze.
