Az elmúlt napokban soha nem látott magasságokba emelkedett az uniós közös pénz árfolyama, hétfőn egy eurót már 338,8 forintért lehetett megvenni a bankközi piacon. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfőbb döntéshozó testülete, a monetáris tanács tegnap kamatdöntő ülést tartott, ám aztán hallgatásba burkolózott, amivel ugyanazt üzeni, mint eddig – őket nem érdekli a forint árfolyama.
A nem túl hosszú közleményben egy szó nincs a forintról, mondván, az MNB-t csak az inflációs folyamatok érdeklik. Az infláció ugyan több hónapos csúcsra jutott decemberben, és még tovább nőhet 2020 elején, de az év közepére a jegybank szerint visszatér a három százalékos szintre – ami az inflációs cél is egyben.
Van logika abban, amit a jegybank kommunikál, hisz eddig is bejött a forint gyengítésére játszó, az alacsony kamatokkal operáló jegybanki politika, elvégre a gazdasági növekedés tavaly is öt százalék környékén volt. Ám a jegybanknak nem a gazdasági növekedés serkentése a feladata, hanem az infláció és a forint stabilitásának a védelme, bár ez utóbbiról semmit sem akarnak a Szabadság téren hallani. Pedig stabil gazdaság csak stabil, kiegyensúlyozott deviza mellett lehetséges, és a forint folyamatos (évtizedes) leértékelődése nem ezt sugallja.
Tegnap két mondat elég lett volna, hogy befolyásolják a piacot: hogy figyelnek, és hogy esetleg indokolatlanul olcsónak tartják a forintot. Ez valószínűleg helyrerántotta volna az árfolyamot. Így viszont már a következő napokban jöhet a 340 forintos vagy annál drágább euró is, és majd valahol 342 forint fölött jön a kapkodás, a jegybank pedig az árfolyam erősítése érdekében maga kezd (rejtett) forintvásárlásba. Ha erre sor kerül, akkor az milliárd forintos költséget jelent a jegybanknak és az adófizetőknek, a hatása pedig ugyanaz lesz, amit ma vagy tegnap két jól irányzott mondattal el lehet volna érni. Az nem került volna semmibe, a piac pedig tudomásul vette volna, hogy az MNB a helyén van, kár is a forint ellen spekulálni. De nem tették.