XVI. Benedek pápa már nemegyszer vált félreértés áldozatává. Többször is előfordult, hogy amikor meghökkentő kijelentés hangzott el az emeritus – vagyis nyugalmazott – pápától, titkárán, Georg Gänsweinen keresztül volt kénytelen tudatni: szavait rosszul értelmezték, kiragadták a szövegkörnyezetből. A legutóbbi botrány nyomán azonban felmerül a kérdés: mit szabad egy tisztségéről lemondott pápának és mit nem? Elvileg ugyanazok a jogok illetnék meg, mint egy bíborost, ő azonban nem mindig tartja magát ehhez és továbbra is a katolikus egyház fejeként viselkedik. XVI. Benedek legutóbb a „Szívünk mélyéről” című könyv társszerzőjeként bukkant fel, amelyben bírálták Ferenc pápa azon törekvését, hogy lehetővé tenné a nős férfiak pappá szentelését a gyéren lakott és sajátos klímájú Amazonas régiójában, így enyhítve a kínzó paphiányt.
Miután híre ment, hogy XVI. Benedek lényegében utódját bírálta, titkára révén azt üzente, visszavonja nevét a szerzők közül. Erre a könyv ötletgazdája, Robert Sarah – ő kérte fel XVI. Benedeket arra, hogy a papi nőtlenségről értekezzen a műben – közzétette az emeritus pápával folytatott levelezését, amelyből kiderült: a lemondott egyházfő valójában tudott arról, milyen munka is készül és a könyv levonatát is elolvasta.
Nem mindig volt elvárás
Vajon miért ragaszkodnak annyira egyes katolikus főpapok a szűzi életformához? (A keleti ortodox egyházakban például nősülhetnek a papok.) Maga a kifejezés a latin caelibatusból származik, amelynek jelentése: „házasulatlan állapot”. A katolikus egyház tanítása szerint a cölibátus „teljes férfit” igényel, a példa Krisztus és az apostolok, akik nőtlenül vállalták szent szolgálatukat. Az Újszövetségben, Máté evangéliuma szerint, amikor a tanítványok a házasság kérdését firtatták Krisztusnál, ő megjegyezte: „Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról.” Szintén Máté evangéliumában a tanítványok nőtlenségére is konkrét utalást találhatunk, amikor Péter felvetésére Krisztus kijelentette: „Aki nevemért elhagyja otthonát, testvéreit, nővéreit, apját, anyját, feleségét, gyermekeit vagy a földjét, százannyit kap, s az örök élet lesz az öröksége.”
A nőtlenség mégsem volt mindig elvárás, az első keresztények időszakában megbecsülték ugyan azt, aki önmegtartóztató életet élt, ez azonban nem volt kötelező. A III. században azonban már az egyháztanítók úgy vélték, a papi szolgálat megfelelő gyakorlásához mindenképp szűzi életmódra van szükség. Az 1059-es I. Lateráni zsinat már kimondta, hogy a hívek nem vehetnek részt a nős papok által celebrált szentmisén, a II. Lateráni zsinat (1139) pedig úgy fogalmazott, hogy a főpapság számára a házasság tilos. Ugyanakkor már a XV. században a Konstanzi, majd a Bázeli zsinaton is voltak kezdeményezések a cölibátus eltörlésére, a Tridenti zsinaton (1545–1563) pedig felmerült, hogy egyes papok – megszegve az előírásokat – továbbra is nőkkel élnek együtt. Őket elrettentésképpen súlyos büntetéssel sújtották, akadtak, akiktől éves járandóságukat is elvették. Jón Arasonról, aki Izland utolsó katolikus püspöke volt 1524–1550 között, például közismert tény volt, hogy felesége és három fia van. A reformáció idején mind erősebbé vált az a vélekedés, amely szerint a cölibátus nem keresztény életforma, az ellenreformációban azonban a papi nőtlenséget komoly erényként állították be.
Az 1900-as évek elején ismét vita alakult ki a cölibátusról, ám a reformkatolikusok nem voltak egységesek abban, szükséges-e a papi szolgálat teljesítéséhez a nőtlenség. A II. Vatikáni zsinat (1962–1965) Presbyterorum Ordinis kezdetű dekrétuma boncolja a kérdést. Mint a dokumentum fogalmaz, „a cölibátus sok szempontból nagyon megfelel a papságnak”.
„A mennyek országáért vállalt szüzesség, illetve cölibátus által a papok új és sajátos értelemben szentelődnek Krisztusnak, könnyebben ragaszkodnak hozzá osztatlan szívvel” – hangzik a zsinati irat.
A tradíciók súlya
A jelenlegi pápa még Buenos Aires érsekeként is beszélt a papi nőtlenség kérdéséről. A „Ferenc pápa: Beszélgetések Jorge Bergoglióval” című interjúkötetben nem beszélt elutasítóan a cölibátus esetleges eltörléséről. Diszciplináris, s nem hitbéli kérdésnek nevezte, amely „ezért változhat” […] „Ha az egyház megfontolás tárgyává tenné a kérdést, akkor azt nem a papok száma miatt tenné… Jelenleg a papi nőtlenség fenntartása mellett vagyok, minden előnyével és hátrányával együtt. A tíz évszázad tapasztalata ugyanis inkább pozitív, mint negatív. A tradícióknak komoly súlya van.” Szerinte az a nyugati katolicizmusban tapasztalható törekvés, amely szerint vitát kell kezdeményezni a cölibátus eltörléséről, „pragmatikus, kulturális okokra vezethető vissza”. Ugyanakkor úgy véli, hogy a szabályok még minden papra vonatkoznak, így aki nem tud engedelmeskedni, „fel kell hagynia a szolgálattal”. Kifejtette azt is, nincs meggyőződve arról, hogy amennyiben a lelkipásztorok számára lehetővé tennék a nősülést, sokkal több fiatalt vonzana a papi hivatás.
Mikor merült fel annak a lehetősége, hogy az amazóniai régióban nős férfiakat szentelhessenek pappá? Az ötlet valójában nem Ferenctől származik, s már a 2005-ös püspöki szinóduson is felvetődött a lehetősége, tehát abban az évben, amikor XVI. Benedek II. János Pált követte a pápai trónon. Ferenc pápa azonban már nem sokkal 2013-as megválasztása után felvetette annak a lehetőségét, hogy pappá szentelhessék azokat a házas férfiakat, akiknek erkölcsösségéhez nem férhet kétség, szakszóval őket nevezik „viri probatinak”. Ezt a megoldást támogatta a tavaly októberi pánamazóniai szinódus is. Igaz, nem kötelező érvényű döntésről van szó és a végső szót a katolikus egyházfőnek kell kimondania, aki ezzel kapcsolatos dekrétumát várhatóan néhány hónap múlva teszi közzé. Jól látható, már óvatos nyitása is mekkora ellenállásba ütközik a konzervatív bíborosok részéről. Az azonban új szintet képvisel a Ferenccel szembeni támadások körében, hogy az őskonzervatívok XVI. Benedeket használják fel a jelenlegi pápa ellen. Pedig Ferenc valójában sosem beszélt a papi nőtlenség teljes eltörléséről, 2016-ban például úgy foglalt állást, „a papi cölibátus megmarad olyannak, amilyen. Az egyháznak jó alapjai vannak arra, hogy kitartson a cölibátus mellett.”
