Senki sem kérdezte meg a magyar lakosságot arról, hogy a befizetett adóforintjaiból a labdarúgó NB I-ben pályára lépők bérét kívánja-e finanszírozni vagy esetleg azt szeretné, ha másra fordítaná a kormány a pénzét. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kimutatása szerint 2018-ban a magyar bajnokságban szereplő futballisták átlagosan bruttó 3,3 millió forint fizetést kaptak havonta, pont tízszer annyit, amennyit a magyar lakosság keres átlagban.
Nemcsak a fizetések terén vannak kivételezett helyzetben a futballisták, klubjaiknak ugyanis az adóterhei is alacsonyabbak: Tiba István fideszes országgyűlési képviselő javaslatára a kormány ugyanis 2017 szeptemberében úgy döntött: a sportvállalkozásoknak nem kell ekhót fizetni a játékosok bére után. Tiba személyesen is aktív résztvevője volt a honi futballnak, a Balmazújváros labdarúgócsapatánál dolgozott ügyvezető igazgatóként. Az együttes 2018 nyarán kiesett az első osztályból, egy évvel később pedig a második vonalból is kizárták, mert elfogyott pénze, az Index akkori cikke szerint négymilliárd forint hiányzott a klub kasszájából. Balmazújváros arról is emlékezetes marad, hogy az anyagi gonddal nem küzdő labdarúgókat szociális bérlakásokban helyezték el, elvéve ezzel a helyet a valóban rászorulóktól.
Muszbek Mihály sportközgazdász lapunknak tavaly ősszel adott nagyinterjújában már kifejtette, hogy mi a probléma a labdarúgás gazdasági üzemeltetésével. Elmondta, ugyan kívánatos volna, hogy minél több saját piaci típusú bevétele legyen a sportágnak, de ez nálunk nem valósul meg. Mivel a fejlődést gyorsítani akarják, ezért az állam speciális eszközöket mozgósít.
Kelet-Európában vagy a szovjet utódállamokban ezt úgy szokás, hogy egészen egyszerűen kijelölnek egy oligarchát, akinek fel kell építenie például a szocsi téli olimpia egyik létesítményét, vagy működtetnie kell egy csapatot. Van ennek egy klasszikus magyar modellje, amikor azt állam viselkedik úgy, mint egy befektető, és közpénz-forrásokat nyújt a sportági fejlődés gyorsításához. Magyarországon a közösségű igényű ingatlanokat nem magántőkéből, hanem közpénzből megelőlegezi az állam, és saját maga lép a befektetői piacra. Sőt a bújtatott fogyasztói piacra, mert minek nevezzük azt, amikor állami vállalatok hirdetéseivel vannak tele a csarnokok, a pályák?
Nyilván nem azért, mert annak az egyébként sokszor monopolhelyzetben lévő állami cégnek a termékét próbálják eladni. Mindez egy határozott és markáns politikai akarat nyomán született döntés, az állam ezért lép fel a fejlődés gyorsítójaként.
A korábbi és a jelenlegi gazdasági adatokat elemezve a szakember elmondta, tíz éve a magyar liga összbevételéből az egy csapatra eső átlagos érték 300 millió forint körül volt: ma ez 2,7 milliárd forint. Nagyjából kilencszeres a növekedés, ami óriási. A felzárkózást a politikai akarat, az állam és a közpénz biztosította. De amíg tíz éve a 300 millió 90 százaléka piaci pénz volt, addig ma a 2,7 milliárdnak nagyjából 60 százaléka közpénz, negyven százaléka piaci, de ez is kozmetikázott, mert például a túlárazott közvetítési jogdíjakat is a piaci bevétel oldalára számolják. És a kiadások is nagyságrendekkel emelkedtek, hiszen olyan játékosokat vettek, akik mondjuk egymillió euróba kerültek, de nekik 3-5 évre ugyanennyi bért vagy foglalkoztatási költséget kell fizetni. Vagyis, ha úgy nézzük, akkor kétszer kell megvenni egy játékost: egyszer az átigazoláskor, egyszer pedig a bérkifizetéskor. Ami ekkora összegeknél már igen jelentős kiadás egy klubnak.
