A TASZSZ orosz hírügynökség a napokban közzétett átfogó beszámolója az eddigieknél is részletesebben szól arról a több mint 120 ipari nukleáris robbantásról, amelyeket geológiai kutatásra, földalatti olaj- és gáztárolók létrehozására, vagy akár érc-kitermelésre használtak fel. A hasonló amerikai atomrobbantásokról is képet kaphatunk.
A robbantásokat engedélyező politikusok tisztában voltak azzal, milyen veszélyeket rejt a radioaktív sugárzás, ezzel azonban nem törődtek. Még az 1986-ban bekövetkezett cseljabinszki katasztrófa után is folytatták a földalatti nukleáris robbantásokat. Az ENSZ csak 1996-ban fogadta el az átfogó atomcsend egyezményt, amely a földalatti nukleáris robbantásokat is megtiltja. Oroszország 2000-ben ratifikálta, egy sor ország azonban mind a mai napig ezt nem tette meg.
1965 januárjában a kazah sztyeppén lévő Szemipalatyinszki kísérleti telepen került sor az első szovjet népgazdasági célú földalatti nukleáris robbantásra. Magyar forrásokból is értesülhettünk arról, hogy egy 400 méter átmérőjű és 100 méter mély tavat hoztak létre. Amennyiben hagyományos robbanóanyagot használtak volna, egy futballpálya nagyságú, 12 méter magas bombára lett volna szükség, az itt bevetett nukleáris bomba jelentéktelen nagyságával ellentétben. Kifizetődőnek tűnt. Kazahsztán csak függetlenné válása után tudta meg, milyen árat fizetett azért, hogy területén egy több mint száz kilotonnás atombombát robbantottak fel. (Összehasonlításképpen: a Hirosimára ledobott atombomba 15 kilotonnás volt.) A Csagan-tó vize sugárszennyezett lett, az egészségügyi határérték százszorosát is meghaladta. Hatása ma is tart.
Mi sem tűnik nagyobb képtelenségnek, mint nukleáris fegyverrel oltani a tűzvészt. Márpedig erre került sor 1966-ban Üzbegisztánban. Az Urta-Bulak gázlelőhelyen még 1963-ban feltárás közben tűz ütött ki. Naponta 12 millió köbméter gáz égett el, azonban semmilyen módszerrel nem sikerült megfékezni a tüzet. A harmadik évben döntöttek úgy, hogy 30 kilotonnás atombombát robbantanak mélyen a föld alatt egy másfél kilométeres aknában. Egy perc sem kellett a tűz elfojtásához. A talajt ezután lebetonozták. Urta-Bulak példáján fellelkesülve még háromszor vetették be a nukleáris bombát különböző szovjet lelőhelyeken, kétszer sikeresen, egyszer sikertelenül.
A nukleáris fegyver volt a főszereplő a Permi régió északi részén épült csatorna esetében is. A csatornát azzal a céllal tervezték, hogy vízhez juttassák az elsekélyesedő Kaszpi-tengert. 1971-ben egy gyéren lakott mocsaras területen egymás mellett két 127 méter mély kutat fúrtak és három 15 kilotonnás nukleáris bombát helyeztek el. A robbantás helyén egy 700x340 méteres, 15 méter mély gödör képződött, amely vízzel telt meg. A tópart körül néhány helyen mind a mai napig magas a radioaktivitás, pedig már a csatorna építésekor is tiltották a nemzetközi szerződések az olyan földalatti robbantásokat, amelyek szennyezhetik a légkört.
Nem az oroszok, hanem az amerikaiak voltak az elsők, akik hozzákezdtek a gazdasági célú nukleáris robbantásokhoz. Még a múlt század ötvenes éveinek a végén vetették fel azt az ötletet, hogy a nukleáris fegyvert vessék be a viharok megfékezésére. Az volt az elképzelés, hogy egy tengeralattjáró közelítse meg a viharzóna centrumát és lőjön ki néhány nukleáris rakétát. A terv abszurdnak bizonyult.
Az amerikaiak végül 1961-ben Új-Mexikóban robbantottak először. A tudósok többek között azt akarták kideríteni, hogy a felszabaduló energiát fel lehet-e használni villamosenergia termelésére. Később a szovjet célokhoz hasonlóan azt vizsgálták, hogyan tudnák a nukleáris energiát ásványkincsek feltárásánál alkalmazni.
Kalifornia hegyeiben hatalmas robbantások segítségével akartak utakat létrehozni, Alaszkán mesterséges öblöt létesíteni. A legambiciózusabb terv az volt, hogy felépítsék a Panama-csatorna mását, amely már nélkülözni a hagyományos zsilipeket. Nicaraguában, Panamában és Kolumbiában kerestek helyet a 100-200 kilométeres csatornához. A terv kidolgozása több évet vett igénybe. Több tucat termonukleáris bombára lett volna szükség. Itt már a megatonnát is meghaladó hatóerőről volt szó. Az Egyesült Államok azonban elállt ettől a tervtől, és 1973-ban hajtotta végre az utolsó ilyen jellegű földalatti nukleáris robbantást.
Időről időre ma is felvetődik annak a lehetősége, hogy a nukleáris fegyvert esetleg fel kell majd használni nem katonai célból. Az 550 méter átmérőjű Bennu nevű aszteroida 2135. szeptember 22-én 482 ezer kilométerre száguld majd el a Föld mellett. A NASA a becsapódás lehetőségével is számol, és már most terveket dolgoz ki a katasztrófa elhárítására. Az egyik megoldásnak azt tartják, hogy atombombával térítenék el a Földtől az aszteroidát. Az orosz atomenergiai vállalat, a Roszatom is számításokat végez a megoldás kidolgozásához.
Kevesen hinnék, de még a Mars meghódításával kapcsolatban is felmerült a nukleáris fegyver bevetése a jégtakaró felolvasztására. Az ötletet észszerűtlennek tartják.
