Hogy Ferenc pápa nem csak beszél arról, mennyire fontosnak tartja a nők egyházi szerepének erősítését, jelzi: múlt héten a jogász végzettségű, 66 éves Francesca Di Giovannit nevezte ki az államtitkárság államokkal való kapcsolatokért felelős részlege, mondhatni „külügyminisztériuma” egyik helyettesévé. Az ő feladata lesz a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolattartás. Újonnan létrehozott pozícióról van szó. Ilyen magas rangú képviselője még nem volt a női nemnek a Vatikánban.
A Szentszék „külügyminisztériumát” 2014 óta Paul Richard Gallagher érsek vezeti. Két helyettese van, a lengyel Miroslaw Wachowski, valamint január 15-től Francesca Di Diovanni, aki az új multilaterális diplomáciai részlegért felel. A multilaterális szektor a kormányközi szervezetekkel való nemzetközi kapcsolatokat, a sokoldalú egyezmények hálózatát foglalja magában - emlékeztet a Magyar Kurir. Ezek a megállapodások az egyes államok politikai akaratát szentesítik a nemzetközi közjót érintő különböző témákban. A fejlődést, a környezetvédelmet, a konfliktusok áldozatainak védelmét, a nők helyzetét érintő megállapodásokról van szó, csak hogy néhány példát említsünk. Di Giovanni munkája változatlan ugyan eddigi megbízatásához képest, viszont ezentúl a szektor koordinálása is feladata lesz.
Di Giovanni a Vatican Newsnak elmondta, „a szentatya innovatív döntést hozott, amely a felkelti a figyelmet a nők szerepe iránt. A megbízatásom azonban elsődlegesen a feladatnak szól, e tekintetben nem az a fontos, hogy nő vagyok” – fejtette ki. Kifejtette, meglepte a kinevezés, sosem hitte volna, hogy Ferenc pápa ilyen kulcspozíciót bízik rá. Hozzátette, a multilaterális szektorban évek óta szükségesnek látták egy titkárhelyettesi tisztség létrehozását. Rendkívül kényes, egyúttal igen jelentős részlegről van szó, amely komoly figyelmet igényel.
Francesca Dio Diovanni 1953-ban született, Palermóban. Jogot tanult és jegyzőnek tanult. Később a Fokoláre mozgalom nemzetközi központjában dolgozott. (Egy a negyvenes években, Olaszországban alapított lelkiségi megújulási mozgalom, amelynek alapítója a 2008-ban elhunyt Chiara Lubich volt. A mozgalom jelentős szerepet vállalt a katolikus egyháznak a II. Vatikáni Zsinatot követő életében.) 1993. szeptember 15-én, tehát még II. János Pál pápasága idején került az államtitkársághoz, már ekkor a nemzetközi kapcsolatok ápolásával bízták meg. Egyebek mellett a menekültkérdéssel, a nemzetközi joggal, a kommunikációval, a magán-, illetve szerzői joggal, a turizmussal, valamint a nők szerepével kapcsolatos témákkal bízták meg.
Ferenc pápaságát a nők felé való óvatos nyitás jellemzi. Jorge Bergoglio már Buenos Aires érsekeként is utalt arra, hogy nem támogatja a nők pappá szentelését. Ettől függetlenül elismeri a nők alapvető fontosságú egyházi szerepvállalását a hit terjesztésében, és azt is hangsúlyozta, hogy nélkülük az egyházban nem lenne „anyaság, gyengédség”.
Ferenc azonban 2013-as pápává választása óta rendszeresen tett gesztusokat a nőknek. 2015. március 8-án, a nemzetközi nőnapon kijelentette, hogy a mindennapi munkájuk emberségesebbé és befogadóbbá teszi a társadalmat. "A nők azon túl, hogy életet adnak azzal a képességgel is rendelkeznek, hogy másképpen látják a világot, messzebbre tekintenek, szívvel, türelemmel és gyengédséggel képesek megérteni a másikat" - fogalmazott Ferenc pápa.
2016-ban vizsgálóbizottságot hozott létre, amely a női diakonátus engedélyezésének lehetőségeit vizsgálja. A testület 12 taggal jött lére, s munkáját a Hittani Kongregáció titkára irányítja majd. A testület sok eredményre nem jutott ugyan, munkáját 2018 végén zárta le. A tagok nem tudtak megegyezésre jutni abban, hogy a női diakonátus létezett-e valaha is a katolikus egyházban felszentelt szolgálatként. A bizottság zárójelentését nem adta ki Ferenc pápa. Ugyanakkor a tavaly októberi pánamazóniai szinódus végén bejelentette, újra összehívja a pápai bizottságot és további tagokkal bővíti ki azt.
A diakónusi szolgálat az egyházi rend első fokozata, melyre az egyházi előírások alapján nőtlen vagy nős férfiakat lehet felszentelni. A diakonátusnak két formája van: vannak, akiket a diakónusi idejük után pappá szentelnek, de vannak állandó diakónusok is, akiket később sem szentelnek pappá.
A II. vatikáni zsinat szerint a diakónus megszabott feladata a keresztség, az oltáriszentség kiszolgáltatása (áldoztatás), közreműködés házasságkötésben, temetés, zsolozsma kötelezettségének teljesítése, igeliturgiák vezetése. A diakonátus még nem jelent pappá szentelést, de a bizottság létrehozása akár az efelé tett első nagyon aprócska lépésnek tekinthető.
A 2018-as, a fiatalok szerepéről szóló szinóduson olyan zárónyilatkozat született, amely – egyebek mellett – a nők egyházi szerepének kiterjesztését szorgalmazta. A dokumentum megfogalmazása szerint jobban be kell vonni őket a vezetői szinten történő közreműködésbe, hiszen az egyház e tekintetben „elkerülhetetlen változás” elé néz. Mindazonáltal nem arról van szó, hogy a katolikus egyház megnyitná a nők előtt a pappá válás lehetőségét. A szöveg azt emelte ki, hogy „a női hang hiánya szegényesebbé teszi a vitát és az egyház útját"”.
Egy négy évvel ezelőtt, az Univision of Catholics hálózat megbízásából készített felmérés arról tanúskodott, hogy az egyházi reformkérdéseit illetően (cölibátus eltörlése, elváltaknak és újraházasodottaknak kiszolgáltatott szentségek, stb.) a nők pappá szentelését támogatják a legkevésbé. Igaz, e tekintetben igen nagyok a regionális eltérések. Az afrikai katolikusok 80, és a Fülöp-szigetekiek 76 százaléka egyetért azzal, hogy nőket nem szentelhetnek pappá. De Európában is csak 30, s az Egyesült Államokban valamivel magasabb, 36 százalék a támogatók aránya.
