Noha Jacques Offenbach neve sokunk számára ismeretlenül csenghet, a kánkánról bizonyára mindannyian hallottunk már. S habár utóbbi a zeneszerző legismertebb szerzeménye, neve mégis a sokszínűséggel fémjelezhető leginkább. Ennek jelentőségére, és a kétszáz évvel ezelőtt született alkotó munkásságának ismertebbé tételére kívánt hangsúlyt helyezni az az egy éven át tartó, és a bicentenárium végével sem maradéktalanul megszűnő eseménysorozat, amelyet az Offenbach Társaság valósított meg Kölnben. Jacques Offenbach sokoldalúbb, mint talán bármely más komponista a tizenkilencedik századi Európában – nyilatkozta lapunknak Ralf-Olivier Schwarz, a Jacques Offenbach. Ein europäisches Porträt című kötet szerzője, a Társaság szakértő tanácsadója.
Offenbach 1819-ben született egy zsidó kántor fiaként, így zsidó háttérrel rendelkezett, beleértve az ezzel járó zenei tradíciókat is. A romantikus Németországban nőtt fel, erőteljesen befolyásolva édesapja és tanárai, Mozart és Beethoven által. Majd Párizsba költözött, ahol nagyon hamar bekerült a metropolisz művészeti életébe, nem csak zenei, hanem színházi, társadalmi, politikai téren is – részletezte a komponista életútját a szakértő. Mint elmondta, később óriási világsikert aratott zenei színházi kompozícióval, mint például az Orfeusz az alvilágban című operettjével. – Mi több, ő „találta fel” ezt az új műfajt, amelyet később magával vitt Bécsbe, Berlinbe, Budapestre és a világ számos pontjára. S mindeközben a francia szenvedély, a „La vie Parisienne” jellegzetes képviselője lett. Imádták, és egyszerre gyűlölték is, különösen a véres 1870-1871-es porosz-francia háborút követően. Ám továbbra is a tizenkilencedik század egyik legnagyobb európai zeneszerzője maradt – és az még ma is – jegyezte meg Ralf-Olivier Schwarz.
Ugyanakkor az elmúlt év során egy paradox helyzet rajzolódott ki, ismertette a szakértő. Mint elmondta, interjúkat készítettek a kölni emberekkel, és sokan egyáltalán nem tudták ki is Offenbach, nem, hogy Kölnből származott. Viszont a híres dallamokat – a kánkánt vagy a barcarolát – szinte mindenki ismerte. – Elképzelhető, hogy ez Offenbach imázsával és alkotásaival is magyarázható: izgalmas, vidám zene, élénk ritmusok és álomszerű dallamok által vezérelve. Ráadásul szinte teljes karrierjét Párizsban töltötte, s korán összekapcsolták a második Francia Császárság eszméivel. Mindez nem könnyítette meg, hogy komolyan vegyék a német tudományos életben: egyike lett az „operett” zeneszerzőknek, és nem a „komoly” komponisták sorába tartozott, akár Bach, Beethoven vagy Brahms. S mivel zsidóként született, neki és zenéjének is antiszemita előítélekkel kellett szembesülnie, olykor a történelem során is elutasították. Ezekkel a kérdésekkel közel nyolcvan évvel a nemzeti-szocialista korszak után örököseiként még mindig foglalkoznunk kell, hangsúlyozta Ralf-Olivier Schwarz.
Az elmúlt év számos eseménye, megannyi koncertsorozat (köztük több francia és német együttműködés), különféle – akár alternatív – színházi és operaelőadások, nyilvános panel- és szakértői beszélgetések, kiállítás, a zenéjével összehangolt tűzijáték fesztivál a Rajnán, vagy az egyhetes születésnapi eseménysorozat júniusban mind-mind lehetővé tették, hogy mostanra nincs, aki ne lenne tisztában azzal Kölnben, ki is volt Jacques Offenbach, jegyezte meg a szakértő. Úgy véli, nem csak azt az izgalmas oldalát mutatták be, amelyről az alkotó az egész világon ismert, hanem a rejtett, gyakran váratlant is: csodás kamarazenéjét, pompás operáit – túl a népszerű Hoffman meséin –, és azokat a német munkákat, amelyeket kölni tartózkodása során komponált. A szakértő megjegyezte, bár a jubileumi események sorát nem lehet folyamatosan fenntartani, remélik, hogy partnereik – Köln városa, a WDR, illetve a Kölni Opera – támogatásával tevékenységüket folytatni tudják: minden év júniusában szeretnék megrendezni az Offenbach fesztivált. Emellett fontos célkitűzésük, hogy a komponista zenéjét és szellemiségét, ne kizárólag Kölnben és Németországban, hanem másutt is egyre többen megismerjék. – Biztos vagyok benne, hogy az mostanra nyilvánvalóvá vált, érdemes játszani és színpadra állítani az alkotásait, jegyezte meg Ralf-Olivier Schwarz.
Mi sem mutatja jobban ennek igazságát, mint hogy az egész éves rendezvény nem csupán a komolyzene, vagy az operett kedvelőit vonzotta, hanem a legfiatalabb generációkat is. Offenbach vlogok, filmek, sőt még remixek is születtek a Jacques és én címmel meghirdetett, több ezer diákot és tanát megmozgató iskolai kihívás keretében, amelyet az Észak-Rajna Vesztfália oktatásügyi minisztériumával közösen szerveztek – számolt be róla a szakértő. – A fiatalok talán sokkal nyitottabbak a klasszikus zenére és a klasszikus oktatásra, bármi legyen is az, mindaddig amíg a megfelelő kép és üzenet kapcsolódik hozzá. A zeneszerző mindezt megtestesíti: könnyed és szelíd, ám mély és komoly is; emellett pedig időnként kritikus, néha akár politikai üzeneteket is közvetít, amelyek napjainkban is megállják a helyüket. Offenbach megmutathatja nekünk – és a fiatalok ezt valószínűleg nagyon jól érzékelik –, mennyire gyengék valójában a látszólag erősek, hányszor tévednek mindazok, akik ránézésre az igazságot birtokolják, s mennyivel felsőbbrendűek a kívülről nézve alárendeltek – hangsúlyozta Ralf-Olivier Schwarz. – Offenbach fontos leckéket tanít nekünk az alázatról, és mégis az abszolút boldogságba kínál bepillantást a zenéjén keresztül. Bármit is hoz a jövő, ez maradandó.
Infó: Ralf-Olivier Schwarz: Jacques Offenbach. Ein europäisches Porträt, Böhlau Verlag, 2018.
Cikkünk a budapesti Goethe Intézettel való együttműködés keretében valósult meg.
