Egy padon ültem a megbeszélt parkban, fölöttem fehér sarlóhold, és Kicsit vártam. Cigiztem, a lábammal egy fekete műanyag poharat piszkáltam. Pár méterre tőlem, egy másik padon pufidzsekis férfi gubbasztott, karjában egy kiskutyát szorongatott. A park túloldalán sétált egy fiatal pár. A fiú magas volt, hosszú haja az arcába lógott, és úgy járt, mintha huzalokból és drótokból lennének az ízületei. A lány alacsony volt, messziről csinosnak tűnt. A fiú megállás nélkül beszélt, nem értettem, mit mond, de a hangja magas volt. A lány nem szólt egy szót se, de úgy tűnt, mintha mosolyogna. Aztán pont, amikor eltűntek a park szélén, a fák között, úgy láttam, hogy a lány elsírja magát. Szuszunak hívják, mondta a pufidzsekis férfi, és egy kicsit megemelte a kutyát. Elmosolyodtam és biccentettem. A férfi kifejezéstelen tekintettel nézett rám. Borostás volt és kopaszodott, bőre rozsdabarna, cserzett. Tud cigizni. Tessék, kérdeztem, és a férfi felé fordultam. A Szuszu tud cigizni, mondta a férfi. A kutya valami keverék lehetett, hosszú, csapzott szőre szürke, a pofája fekete és lapos. Inkább tűnt majomnak, mint kutyának. Tud cigizni, kérdeztem. A férfi elővett a kabátjából egy doboz Marlborót, meggyújtott egy szálat, aztán a kutya pofájába dugta. Ne már, motyogtam, aztán csak néztem, ahogy az a szerencsétlen kiskutya vadul pöfékel. Nem hiszem, hogy ez jót tesz neki. Ó, a Szuszu nagyon szeret dohányozni! A kutya apró orrlyukain át nehéz füstfellegek gomolyogtak. Csak tudja, nem nagyon bírom már anyagilag.
A férfi a szemembe nézett, tekintete homályos volt és szomorú. Kivettem a tárcámat a zsebemből, előkotortam némi aprót, felálltam és odavittem a pénzt a férfinak. Köszönjük, mondta a férfi, aztán kivette a cigit a kutya szájából és beleszívott. Most mennem kell, mondtam, minden jót. Elsétáltam a park másik végébe, ahonnan már nem látszott a férfi meg a kutyája, és leültem egy másik padra. Rágyújtottam. Megnéztem az időt, Kicsinek már tíz perce itt kellett volna lennie. Azon gondolkodtam, hogy felhívom, amikor rám köszönt a hátam mögül. Késtél, mondtam, miután kezet fogtunk. Bocsi, dörmögte lesütött szemmel, csak volt egy kis gond. Levette a sálját, és megmutatta a vágást a nyakán. Baszd meg, kiáltottam, ez kibaszott mély! És még vérzik! Mi a faszt csináltál? Emlékszel az Esztire, kérdezte Kicsi. A kikötős Esztire? Persze. Találkoztam a húgával. És? És ez lett, mutatott a nyakára Kicsi. Vállat vontam. Jó, hát nem kell elmondani. Oda kéne érnünk a Napsugárba, mondta Kicsi, és elfordította a tekintetét, valahova a távolba nézett. Oké, mondtam. De biztos, hogy ott lesz? Mindig ott van, mondta Kicsi, aztán cammogva elindult. Némán sétáltunk egymás mellett, amíg el nem értük a Révész utcát. Kicsi megállt a huszonhetes szám alatt. Mellettünk egy dohánybolt táblája világított, de sehol nem láttam a hozzá tartozó helyiség bejáratát. Nem lett belőle semmi, mondta Kicsi. Miből?
A dohányboltból. Úgy volt, hogy nyílik itt egy, de aztán mégsem. Csak eddig jutottak, bökött a világító tábla felé. Ide jöttünk, kérdeztem. Aha, sóhajtotta Kicsi, aztán benyomta a tizenkettes számot a kapucsengőn. Négy vagy öt sípolás után hangos kattanással kinyílt a lépcsőház ajtaja. Odabent nem működött a villany, a telefonunkkal világítottunk, hogy megtaláljuk a lépcsőt. Óvatosan botladozva értünk fel az első emeletre. A tizenkettes számú lakás ajtaja már nyitva volt. Rózsaszín hajú, orrpiercinges lány állt a szűk előszobában. Hello, kiáltotta vidáman. Welcome to the Sunshine Project! What’s your favourite animal? Tág pupillákkal, nyitott szájjal vigyorogva nézett ránk. The black goat, morogta Kicsi. The black goat, mondtam én is. Excellent, sikoltotta a lány szinte hisztérikus hangon, aztán kinyitotta a nappaliba vezető ajtót maga mögött. Have a good time! A nappali falait sötétzöldre festették, és a plafonról is egy zölden izzó villanykörte lógott. A szobában nem voltak bútorok, csak három kényelmetlennek tűnő szék állt a közepén. Az egyikben egy fiatal, szakállas férfi ült. Egyik kezében egy teniszütő, másikban egy címke nélküli sörösüveg. Foglaljatok helyet, mondta a szakállas színtelen hangon. Leültünk, aztán pár percig szó nélkül feszengtünk a valóban kényelmetlen székeken. Ha egy teniszütővel belesuhintasz a levegőbe, mondta a szakállas, és megemelte az ütőt, akkor megbolygatod a körülötted lévő atomokat, szétszélednek, és kénytelenek újra pozicionálni magukat. Kicsire néztem, de ő a szakállas férfit bámulta. Egyetlen csapással képes vagy átírni a valóságot, kuncogott a férfi. Értem, mondtam, és megköszörültem a torkomat. Entrópia! A szakállas férfi hirtelen rám nézett, kidülledtek a szemei, és olyan gyorsan vette a levegőt, hogy azt hittem, valami rohama lesz. Hoztunk pénzt, mondta Kicsi, és elővett egy köteg bankjegyet a zsebéből. A szakállas férfi meghúzta az üveget, aztán a padló felé biccentett. Dobd csak le. Kicsi leszórta a pénzt a zöldes fénytől mocsárnak tűnő földre. Te kezded, mondta a szakállas, és Kicsire bökött az üveggel. Menj be a fürdőszobába. Kicsi felállt, aztán bizonytalan léptekkel elindult a nappaliból nyíló egyetlen ajtó felé. Csak menj be, mondta a szakállas, a többi már easy. Kicsi bement az ajtón, én meg ottmaradtam a szakállas férfival. És jól megy a bolt, kérdeztem pár percnyi kínos csend után, de a férfi csak horkantott. A zsebemhez nyúltam, hogy elővegyem a cigimet, de meggondoltam magam. Az ajtó túloldaláról ordítást hallottam, de nem ismertem fel Kicsi hangját.
A szakállas férfi látszólag észre sem vette. A zöld falakat kezdtem bámulni, és feltűnt, hogy az egyik sarokban van egy sötét folt, mintha rálocsoltak volna valamit. Ahogy jobban megnéztem, már ki tudtam venni, hogy egy magzatpózba gömbölyödő, meztelen nőt ábrázol. Három, suttogta a férfi. Kettő. Egy, mondta, és suhintott egyet az ütőjével. Ekkor nyílt az ajtó, és Kicsi támolygott be a nappaliba. Arca egyszerre tűnt rémültnek és boldognak. Mintha most szállt volna le a hullámvasútról. Ez hihetetlen, mondta elcsukló hangon, aztán elokádta magát. Semmi baj, mondta a férfi hátra sem fordulva, előfordul. Kicsi elvánszorgott a székéig, aztán beleroskadt. Úgy nézett ki, mint aki már soha többé nem fog tudni felállni. Most te jössz, mutatott rám a szakállas férfi. Oké, bólintottam, aztán felálltam. Elmentem az ajtóig, de nem mertem kinyitni. Csak gyorsan, mint a ragtapaszt, nevetett a férfi, és annyira idegesített a hangja, hogy inkább benyitottam. Fehér csempék és steril neonlámpák vettek körül. Tanácstalanul forgolódtam. Egy légy táncolt a fejem felett. Belenéztem a neonfénybe. A csempék közti fuga egyre sötétebbnek tűnt. Egy női hang a nevemen szólított. A fekete-fehér táj felé nyúltam.
