Gyerekkorunkban az unokatestvéremnek volt egy hörcsöge. Elhatározta – na, nem a szőrös állat –, hogy fejleszteni fogja kedvence intellektuális képességeit. Ezért épített egy rafinált labirintust, amely azték piramisként növekedett az ég felé – jobban mondva a szoba plafonja felé. Az építmény legtetejére unokatestvérem egy finom falatot helyezett el mintegy motivációként, és az elképzelés az volt: ha rájön a szőrös koma, miként juthat el a lakomáig, akkor intelligensnek nyilvánítható.
Mondjuk, én erősen kételkedtem a kísérlet sikerében, mert gyanítottam: a hörcsög minden szellemi képessége a répa két pofára zabálásában merül ki, de unokatestvéremet szent meggyőződés vezérelte, miszerint sikerülni fog megváltoztatni a kedvencét annak javára. A hörcsög még így is sokkal jobban járt, mint azok a kiskacsák, akiket pici gyerekkorunkban nagymamánk udvarán fedeztünk fel, és mérhetetlen szeretetünkben addig simogattuk őket, amíg azok sajnálatos módon elhaláloztak.
A szőrös háziállat csak kétségbeesetten próbálkozott eljutni a finom falathoz. Nem sikerült neki, de legalább túlélte.
Az ember minden nemes cselekedete pillanatok alatt képes kedélyt borzoló rémálommá változni. Ez az a dilemma, amelyre eddig senkinek sem adatott meg, hogy megtalálja a megoldást. Bartolomé de las Casas a XVI. században szent lelkesültséggel vette védelmébe a rabszolgasorsban tartott indiánokat, és ezt olyan meggyőzőerővel tette, hogy a királyi udvar azonnal el is rendelte a felszabadításukat. De a merkantilizmus szelleme minden nemes érzületet felülír és élelmes üzletemberek szinte azonnal elkezdtek emberekre vadászni Nyugat-Afrikában, pótolandó az így keletkezett ingyen munkaerőhiányt. Mondanom sem kell, a derék Bartolomé de las Casasnak soha meg sem fordult a fejében, hogy remekbe szabott röpirata biztos kézzel alapoz meg a rabszolga-kereskedelemnek.
Ahogy Voltaire sem gondolta volna, hogy a szólásszabadság ügye, amiért oly sok tollvonást tett, abban csúcsosodik ki, amikor ambiciózus riporterek egy szerencsés pillanatukban szórakozott filmszínésznők szoknyája alá fotózhatnak.
Észak-amerikai indiánokat Kolumbuszról kérdezték. Nagyon röviden és tömören nyilatkoztak. Nem éppen dicsérőleg. Szerintük Amerika felfedezése éppenséggel nem volt olyan örömteli. Sőt! A genovai hajós pedig igazán csak a tengerészet megszállottja volt, és a kereskedelmi útvonalak lerövidítésének szándéka vezérelte.
Legnemesebb törekvéseink tehát önmaguk megcsúfolásává lesznek. Valami titokzatos oknál fogva. Ez egy olyan paradoxon, amelyet elég nehéz feldolgozni. Leginkább csak az segít a helyzeten, ha nem veszünk róla tudomást. Mintha nem is létezne. Ez első pillantásra elég nagy ostobaságnak tűnhet, de ha jobban belegondolunk, hajóra szállni annyi tudással, hogy három hétig előre, utána meg balra, sem sokkal okosabb ötlet.
Helvetius szerint a tévedéseinkért a szenvedély és a tudatlanság a felelősek. Ebben lehet igazság, mert az említett urak, beleértve az unokatestvéremet, valamennyien lenyűgöző eltökéltséggel küzdöttek a maguk igazáért, és honnan a bánatból tudhatták volna, hogy India és Spanyolország között ott terpeszkedik egy alkalmatlan kontinens, hogy a nemes érzelmeket mindig felülírja a gazdasági előnyszerzés és a szólás szabadságával nemcsak a pallérozott elmék élnek majd, hanem minden tökfej feljogosítva érzi magát a véleménynyilvánításra. Azaz ezek a nemes férfiak szenvedélyes küzdelmeikben egész egyszerűen nem vették figyelembe az emberi természet sajátosságait (illetve a hörcsög földhözragadt természetét).
Ugyanakkor Erasmus esküszik rá: tudatlanságban élni annyi, mint embernek lenni. Márpedig mi mást is kezdhetnénk magunkkal?! Embernek lenni bármennyire kínos is, néha kifejezetten szórakoztató tud lenni. Főleg akkor, amikor tévedést tévedésre halmozunk. Tény az is, hogy Voltaire maga is belátja: valamennyien szenvedélyesen birtokolni szeretnénk nemcsak a gazdagságot, hanem az örömöket is, és ehhez elengedhetetlenül szükséges a pénz. Szóval így odakanyarodunk vissza: nemes eszmék megrontói az anyagiakba mártott szenvedélyes tudatlanság.
Gyermekkorunk balul sikerült állatos kalandjait sosem vezérelte az anyagi haszonszerzés, természetesen, a tudatlanság annál inkább. És a jóindulat. Mindenképpen veszélyes párosítás.
