Nagy kópé ez a William Eubank. Függetlenként megrendezett két alacsony költségvetésű sci-fit, ahol a látvány abszolút mellékes volt: a 2011-es Szeretet és a három évvel később bemutatott The Signal tipikus Sundance mozik voltak, melyekben a karakterek és történet dominált, miközben igyekezett lebontani a műfaji kliséket. Végül Eubank megkapta a nagy hollywoodi lehetőséget a Twentieth Century Foxtól, hogy igazi büdzséből készítsen sci-fit. A végeredmény a 2017-ben leforgott, de a Disney felvásárlás miatt csak most mozikba került Árok, amely teljes elszakadás a két korábbi filmtől. Pontosabban fogalmazva mindenben az ellentéte, hiszen nagy sci-fi és horror klasszikusokat idéz meg, lubickol a klisékben. Ami miatt mégis jól sikerült darab, hogy Eubank mindent belerak, amit – gondolom a pénz fejében muszáj volt – ám ezt intelligens iróniával teszi.
Ennélfogva, a nagy sztorit senki se keresse az Árokban, bár nyomokban található benne üzenet. Sőt, üzenetek. Például, hogy nem szabad a Marianna árokban fúrni és megbontani a Föld kérget, mert aztán őskori szörnyek jönnek elő. Illetve megjelenik benne a minden multi gonosz vonal, hiszen van egy cég, amely az emberei életét feláldozva is bányászni akar. Eszünkbe juthat sok minden a képsorokat elnézve A mélység titkától az első két Alien filmig, ami nem feltétlenül baj – szeretem ezeket a klasszikusokat és jólesik az hommage. Amiben Eubank szintén nem hibázott, hogy minimálisra vette a szokásos hollywoodi giccs eszközöket, csak annyira ismerjük meg a figuráinkat, hogy azért sajnáljuk őket, ha ne adj' Isten elhaláloznak.
A cselekmény kilencven százalékában adrenalin bomba, azaz, a bevezető képsoroktól az utolsóig az életben maradásért zajlik a küzdelem. Miért vagyok akkor mégis ennyire lelkes, miközben a kritikák többsége a sablonosság mellett tette le elítélő voksát? Talán mert rajongok a Roger Corman-féle trash kultúráért és Eubank két támadhatatlan húzásáért. Egyrészt mindent elkövetett, hogy a látvány miatt kalapot emeljek, másrészt két zseniális színészre osztotta a főszerepet. A kiégett, ám még felelősségteljes kapitányt alakító Vincent Cassel pillantásokkal adja elő a felelősség terhével járó fájdalmat és stresszt, így rejtett tragikusságot is kölcsönözve a karakterének. A másik adu a művészfilmek után a kommerszhez visszatérő Kristen Stewart, aki újfent bizonyította, hogy kaméleon. Egyrészt az általa játszott mérnöknő az a figura, akivel azonosulhat a néző, az ő rettegése és bátorsága az, ami miatt végig nézzük a filmet. Stewart pedig képes egyszerre törékeny és világmegmentő hős archetípus lenni. És a rendező azon húzása sem utolsó, hogy a játékidő nagy részében fehérneműben csodálhatjuk Kristen Stewartot.
Árok
Forgalmazza a Fórum Hungary
