A Találj rám! évekkel később tér vissza Elio és Oliver történetéhez, ám ugyanaz áll a középpontjában: a szerelem és a vágy.
El tud képzelni érdekesebb témát ennél? Én nem. A politika és a vallás nem érdekel, az egyetlen, amit ezen kívül ismerek, az emberi természet. Igazán az emberek érdekelnek, és az érzéseink.
Meghatározható Ön szerint a szerelem?
Szerintem definiálhatatlan fogalom, mivel minden egyes megjelenése különböző. Nem is írom le ezt a szót, úgy vélem, ha íróként használod, mindent azonnal merevvé teszel. Ha kijelented, hogy ez szerelem, nincs további teendőd; akkor már tudjuk, és kész. Sokkal érdekesebb, ha nem tudjuk, és megszállottjai vagyunk a másiknak. Azt hiszem, a megszállottság a szerelem része. Ha szeretsz valakit, és nem vagy a megszállottja, meg kell kérdezned magadtól, szereted-e egyáltalán azt az embert.
S miben gyökerezik ez a vágy, vagy megszállottság?
A vágy az, hogy érinteni akarunk, és mi is megérintve akarunk lenni. Ez a kezdet. Ezt teszi egy gyerek is, amikor mutatnak neki valami újat: azonnal meg akarja fogni. Így ismerünk meg dolgokat. Talán a kettő ugyanaz: a megismerés és az érintés. Viszont gyakran úgy érezzük, hogy nem érinthetünk meg valakit, vagy nem illik, esetleg annyira akarjuk, mégsem merjük megtenni. Ez a bizonytalanság, ami engem igazán érdekel.
Eszerint nem ismerhetjük meg a másikat érintés nélkül.
Így van. Nem csak a megismerésről van szó, hanem a megismerés vágyáról. A legrosszabb, amit el tudok képzelni, ha egy gyereket kizárólag speciális körülmények között, vagy kesztyűben lehet megfogni. Szintén borzalmas, ha valaki magánzárkába vagy börtönbe kerül. Abban hiszek, hogy addig nem ismersz igazán valakit, amíg nem érinted meg. Persze, vannak, akikhez nem akarunk így közeledni, ez azt is jelenti, hogy nem akarjuk megismerni őket. Ez ugyanúgy a vágyról szól.
Ezen nem változtat, hány évesek vagyunk, hangsúlyozza.
Az édesapám kilencvenhárom évesen halt meg, és mindig kereste, vágyta a szerelmet, az utolsó pillanatig. Azt hiszem, mind ilyenek vagyunk: bölcsebbek, tapasztaltabbak leszünk, jobban megértjük az életet, az embereket, de alapvetően ugyanúgy vágyunk rájuk, mint amikor négyévesek voltunk. Mindig felteszik a kérdést, hogy tudtam könyvet írni egy tizenhét évesről, amikor már elmúltam ötvenöt. Ilyenkor visszakérdezek: mi a különbség?
A zenének fontos szerepe van a regényeiben, a Találj rám! fejezetcímei is zenei fogalmak. Ha a szerelem és a vágy univerzális, a zene is az?
A zene a legtökéletesebb harmónia, ami létezik ezen a bolygón. Ez a legnagyobb dolog, amit ember valaha is véghez vitt: azt hiszem, Michelangelo zseni volt, de Beethoven négyesei a legjobbak, amit valaha a világtörténelemben ember létrehozott. Ez számomra modell is: amikor a zenéről beszélek, arra gondolok, van valami, ami nálunk sokkal nagyobb. Számomra ez nem a vallás, hanem a zene. Ha erről írok, a tökéletes harmóniát idézem meg.
Elio és Oliver története a türelemről és a megértésről is szól, amit magunk körül egyre kevésbé látunk.
A művészet célja, hogy jobb példát mutasson arra, milyennek kellene lennie az életnek. Általában a legtöbb homoszexuális-történet az erőszakról, az intoleranciáról szól, én azonban nem erről akartam írni. Ez egy teljesen normális sztori, ami bármikor megtörténhet két férfi között. Nem érdekel az emberi kegyetlenség, gonoszság, butaság, tájékozatlanság. Épp elég, hogy olyan elnököm van, aki a lehető legrosszabbat reprezentálja, ami valaha is létezett az emberiség történetében. Sosem írnék ilyen emberről, de minden nap szembe találkozunk ezzel Amerikában. Folyamatosan ezt látjuk a televízióban, ami rosszabb, mintha az utcán kerülne elénk, mert nincs menekvés.
Bizonyára vannak, akik lelkesen olvassák a könyveit, mégis Donald Trumpra szavaztak.
A művészet nem tud tanítani vagy változtatni ezen. Csak annyi történhet, hogy olvasol, és közben azt mondod: igen, ezzel egyetértek. Aztán becsukod a könyvet, és ugyanúgy Trumpra szavazol. Nem hiszek az emberiségben. Azt gondolom, az emberek alapjában véve nemtörődömök. A legtöbben az egyszerű igazságokat szeretik, amelyekről aztán kiderül, hogy hazugságok. Sajnos a többség nem olvas könyveket, még újságokat sem.
Akkor mi értelme mégis az írásnak?
Azok számára van értelme, akik nem ilyenek. Elképesztő, hányan olvasták és szerették a könyvet, s mentek el a moziba megnézni a filmet újra és újra. Ezt látva úgy érzem, mégis lehet remény.
