Jó formában volt Orbán – így értékelték a legtöbben a független elemzők közül a miniszterelnök csütörtöki fellépését. Megint rátalált egy olyan műfajra, amelyben nem kell tartania kellemetlen helyzetektől, ugyanakkor óriási a médiafigyelem, itthon és külföldön egyaránt.
A január eleji sajtótájékoztatónak nevezett performance így szépen beleilleszkedik az évkezdet showműsorainak sorába; a februári parlamenti évnyitó, valamint a sajátjainak előadott évértékelő elé. Egyiken sem kell visszakérdezéstől tartania, mondatait csak utólag elemzik, bár kétségtelenül a mostani előadáson merészkedett legközelebb az „ellenfélhez”. Nem mindenkihez persze, mert néhány veszélyesnek tűnő elemet kitagadtak a rendezvényről, de a majd’ három óra így is olyannak tűnt, mintha itt egy szabad ország szolgálni kész kormányfője állná az ostromot.
Ez volt Orbán szándéka, pontosan ezt a képet akarta felmutatni önmagáról; az őt már nem zavarja, ha utólag kiderül néhány kijelentéséről, hogy az felháborító, olykor aljas, de mindenképpen vitatható; csúsztatás vagy szimpla hazugság. Netán ócska színjáték. Kihagytam a felsorolásból a kompromisszumkész kormányfő imázsának felmutatását: a kompromisszum, izoláció, háború általa felállított lehetséges hármasából ő az elsőt választotta mint az egyetlen üdvözítő és lehetséges utat. És a fővárossal kapcsolatban rögtön elő is adta a jóságos pedellus szerepét. A kampányban használt alkalmatlan jelzőt vitte tovább, ezúttal - megengedően - ügyetlennek és koncepció nélkülinek bemutatva az új fővárosi vezetést. De hát, hangsúlyozta a miniszterelnök, jár nekik a száz nap, egyelőre ne törődjünk azzal, hogy összevissza beszélnek a Liget vagy a szuperkórház ügyében, mi mindent meg fogunk adni nekik, amit Tarlósnak megígértünk.
Látszólag szép, simulékony mondatok ezek, az ember nem is várhat ennél többet egy nagyhatalmú vezértől. Már ha hinni lehet a szavainak. Karácsony Gergely óvatos optimizmussal reagált az elhangzottakra: saját személyiségének megfelelően azt közvetítette, hinni akar Orbánnak. De tőle magától tudja, hogy nem a szavaira, a tetteire kell figyelni. És ennek a száz nap türelemnek az említése pontosan ebből a szempontból ijesztő inkább, mint megnyugtató. Már csak azért is, mert egyfelől az összevissza beszéd minősítés eleve jelzi: szó nincs itt semmi kompromisszum-készségről, ahogy azt is, hogy száz nap elteltével bizony kitör majd a kormány-Budapest háború.
Egyesek szerint lényegében már ki is tört: másként nem tudják ugyanis értelmezni a bejelentett egészségügyi beruházási stopot. Azt tudniillik, hogy addig nem lehet fejleszteni, amíg bizonyos felújításokat el nem végeznek a kórházakban. Orbán nem mondta, hogy ez az atlétikai vb megrendezéséért cserébe adandó ötven milliárd forintra vonatkozna - de azért emlékezzünk a CEU ügyére. Ilyenkor lép be a „törvények mindenkire vonatkoznak” című retorikai fordulat. És ez ellen egy szavunk sem lehet, hisz Orbán előre megmondta, hogy ő olyan mint Rodolfo: figyeljék a kezét, mert csal.