Magyarország készen áll arra, hogy szomszédaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a temesvári forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett gálaesten. A kormányfő Közép-Európát a világ egyik legsikeresebb és legversenyképesebb térségévé tenné, ahol a városokat autópályák és gyorsvasutak kötik össze, ahol mindenkinek van munkája, ahová visszatérnek a munkások, és ahol az okoz majd fejtörést, mit kezdjenek a Nyugat-Európából érkező munkavállalókkal. Magyarország egyike lesz azon országoknak, ahol a legjobb élni, alkotni, a legkorszerűbb a technológia, a legtisztább a természeti környezet, legnagyobb a biztonság – sorolta Orbán Viktor, hozzáfűzve, hogy mindezt a szomszédos államokkal együtt könnyebb elérni, mint egyedül. Ámen. Vagyis: úgy legyen!
Őrült beszéd, az biztos. De van-e benne rendszer? Vagy csak szó, szó, szó? A miniszterelnök nem először vetítette a nagyközönség elé Közép-Európa szédületes fejlődési perspektíváját. Valóban vonzó kilátás csemetéink és unokáink számára a legsikeresebb és legversenyképesebb térségek egyikében élni, de ennek egyelőre a világon semmi realitása nincsen. Amint nekilátnánk a megvalósításnak, szembe jön a valóság, és orrba veri a fejlődés apostolát. Az illiberális keresztény szabadság rendszerét, Magyarország teljesítményét ismerjük, s nem csak statisztikákból, a bőrünkön érezzük, benne élünk. Ezért a legkevesebb amit mondhatunk: lehetőségeinket erősen korlátozza országunk állapota, jelenlegi versenyképességünk, lemaradásunk csaknem minden minőségi mutatóban.
Az Eurostat jelentése szerint például Magyarországon – nemcsak a gazdag EU tagállamokhoz képest, de a régió országaihoz képest is – egyelőre nagyon alacsony a bérszínvonal. Egyedül a bolgárok költenek kevesebbet nálunk. Mielőtt űrhajó(s)t küldenénk a világűrbe, talán arról kellene gondoskodnunk, hogy az embereknek elég jövedelmük jusson lakásra, ruházkodásra, élelemre, no és persze iskolára, gyógyulásra. Igaz, a GDP növekedése egyelőre gyors, ám még ha így marad is (nem marad), kellene néhány évtized az EU átlagának eléréséhez - pláne a jelenlegi, hitványnál is hitványabb, sajátosan magyar elosztási rendszerben. A hosszú távú fejlődés döntő eleme az emberi erőforrás. Ennek gyarapítására és ápolására (oktatásra, egészségügyre) Magyarország gyalázatosan keveset fordít, sőt rombolja mindkét nagy közszolgáltatási rendszert. (Hiába települ ide kínai és muszlim egyetem, ezek révén Magyarország aligha válik regionális tudásközponttá.)
Ilyen alapon a miniszterelnök ábrándjai hallatán az első reakció az lehet: a nemzet prófétája ostobaságokat beszél. Hanem ugyan mi baj lehetne abból, ha tekintetünket erősen a távoli, nagyszerű horizontra vetjük, és erősen hiszünk vezetőnk irányításában? Szörnyű déjá vu-m van.