Kérdi tőlem, miért gondolom, hogy Ön – mint új, digitális világunk dirigense - hölgy és nem egy agresszív macsó. Meg azt is kérdi, hogy miért nem kedvelem, mint munkatársamat. Nehezemre esik a válasz, de mivel erősködik, hát mégiscsak mondok ezt-azt. Ön egy csábító, ezért gondolom Önről, hogy csinos bestia, képtelen leszállni rólam (én meg Önről), egyszóval maga a csábítás nagyasszonya. Másfelől meg itt a katalógus, hogy miért is nem szeretem Önt, Magát, szépséges kígyótársam.
Először is azért, mert nem hagy békében, folyton azt akarja, hogy nyomkodjam. Az okostelefonomat, vagy a WhatsApp-omat, nem egyszer-kétszer, hanem kétpercenként. Én meg, marha fejemmel nyomkodom a gombokat, írom a gépbe, amit kell, aztán jön a frusztra, mert ezektől semmi sem lesz jobb kis skribler életemben. Ja, és Ön hölgyem meg feljelent, a „metoo” módjára zaklatásért. Mert, hogy folyton nyomkodom… Mennyivel jobb volt nekem a golyóstoll-papír korszakában…
De, mert kérdezte, hát folytatom: Magához nem lehet csak úgy bemenni, sok fiókja, felülete, alprogramja, „füle” stb. van, és mindenütt jelszavakat kér. Az én fejem meg nem káptalan, nem jut eszembe az épp kívánatos, vagy Maga kedvesem visszautasít – azt mondogatja, hogy csak játékból –, de nekem vörösödik a fejem a harmadik próbálkozás után. Ugyanis Ön azt is eljátssza, hogy három próbálkozás után fél napra kizár az egész kütyüből… Mert Ön engem „illetéktelen behatolónak” tart. És még kérdi, hogy én miért nem kedvelem naccsádat…
De csak ne vágjon pofákat, ezzel még nincs vége a listámnak. Zenékkel vezetem le a napot, Önnek ehhez is van programja, csakhogy a legszebb zenei résznél beugrik egy hirdetés, és máris oda a hangulat, az andalgás, várhatom, amíg a vagina-szárazság elleni krém zenés reklámja le nem fut és tér vissza kedvenc Mozartom. Még jó, hogy nem hiszem, hogy a reklámzene egy eddig nem ismert kadencia…
Leült a telefonom aksija, minek következtében se kép se hang. Újratöltöm, de a belépéshez ez is kéri a jelszót. Ami valahol ugyan fel van írva, csak ilyenkor idegelek, mint egy kiskatona a tizedese előtt és az istennek se találom a kért jelszót. És persze addig nem tudok telózni. Ön meg vihog, mint fentebb. Elöl-hátul ki vagyok röhögve.
Arra is képes, hogy belassítja a levelezőmet, minek következtében e-mailem csak másnap ér a címzetthez. Akinek mérges válaszát (harmadnap) viszont nem tudom elolvasni, mert – játékból - cirill betűre váltott a kütyü, így meg fogalmam sincs, mit olvasok. (Ugyanis hiányoztam az orosz órák legtöbbjén…) Partnerem dühöngve felhív, hogy mi a franckarika van...? Mindezt Ön miatt.
Írok valami fontosat, felénél járok benne, elfáradok, ezért kimegyek kávét főzni. Óvatos vagyok, mert ismerem Önt, ezért ami elkészült, azt „elmentem”. Igen ám, de Ön vicces nőszemély és mire visszajövök, a gép lekapcsol, én meg újraindítás után nem találom, hogy mit írtam, mert fel kellett volna írnom melyik mappába, milyen cím alatt dugtam el, s egyáltalán hová került. Lényeg az, hogy amit szültem keserves kínok között, az elveszett, kezdhetem elölről. Ön meg csak vihog, milyen jó vicc volt, hogy ugrott a megírt esszé-darabka…
De a legcsúnyább fülest egy hete kaptam Öntől. Új programot – Windows 10-et - kellett telepíteni a gépemre - Ön persze nagyképűen „operációs rendszernek” becézi ezt a macerát, mintha műtősfiú, vagy sebészprof lenne. Szó, ami szó, a telepítésből kálvária lett, mert most éppen semmit se találok, minden fül, alprogram, betű-beállítás, bekezdés, sortáv, lábjegyzet beállítása, változtatásának ikonja máshová került. Már a harmadik hete gyötrődöm Önnel, illetve kedvenc „operációjával” - és még mindig nem tudom, hogy jutok el a felhőbe… Ez utóbbi szó, vagy fogalom, ami a tárhelyet jelentené, mit mondjak, szép kifejezés, Önnek mindig szép (érthetetlen) kifejezései vannak, most pl. arra kell gondolnom, hogy tán Vörösmarty vagy Babits írt szebbet a felhőkről. Mindegy, nem találom a helyet, a felhőt, vagy cloudot (mert Ön angolul szeret csevegni drágám, francia nem jó Önnek?), így aztán én csak dühöngök, mert eddig három operációs rendszert vagy mifenét tanultam meg, most egyik tudásomat sem bírom használni, ezért káromkodok, mint egy kocsis – gyerekeim befogják a fülüket.
Így állunk. Persze én csak középhaladó júzer (felhasználó) vagyok, másoknak biztos sokkal könnyebben megy az átállás. Ezért inkább szégyellem magam és békülésképp kézcsókom küldöm Önnek.
