Milyen jó lenne, ha a politikusok újévi beszédeikben és nyilatkozataikban őszintén beszámolnának előző évi kudarcaikról. Ezt tette évvégi összefoglalójában a New York Times kosárlabda-szakértő riportere, aki saját tévedéseit sorolta el: többek között azt, hogy miért számított kedvenc profi csapatom, a Knicks sikeres őszi teljesítményére. Végre valaki őszintén szembenéz a melléfogásaival.
Itt van viszont David Cornstein, az USA magyarországi nagykövete. Újévi „üdvözletében” azt mondja, hogy 2019 - lényegében azon év, amikor idejének egy részét Budapesten töltötte - a ragyogó sikerek éve volt. Pompeo amerikai külügyminiszter Pestre látogatott, és mindenki örült, hogy a város forgalma leállt. Aztán Orbán miniszterelnök Washingtonban járt. Többször is kezet fogott Trump elnökkel, az egész világ örömére. Ő pedig, azaz Cornstein, kitűnő kapcsolatokat ápol a magyar kormánnyal. Mivel tehát minden szép és jó, most már nem is utalt rá, hogy a Central European University ki lett rúgva, és a magyar cornflakes bizony nem olyan finom, mint az amerikai. Hátha Orbán megsértődne. Egyszer – ezt már én mondom, nem ő – zaftos cvikipuszit is kapott a miniszterelnöktől, aki a kormány érdekében tett hűséges szolgálataiért felajánlotta neki Kovács Zoltán állását.
Aztán itt van Gulyás Gergely, talán a legrafináltabb és a legértelmesebb Fidesz vezető, aki hosszú nyilatkozatában szintén óriási sikerekről számolt be. Nehéz felfogni, miért siker az, hogy a pártja elvesztette a legutóbbi választást, és most rendszeresen „egyeztetnie” kell a másik, a főpolgármester Gergővel, akit a nyilatkozat lényegében hazaárulónak minősít. A Fidesz felfüggesztéséről is elismételte azt az elképesztő magyarázatot, hogy hát tulajdonképpen ezt a Fidesz akarta így, nem az EPP. Ha ez így megy tovább, akkor előbb-utóbb kiderül, hogy a választást is a Fidesz akarta elveszteni.
Listámat azonban Trump elnök vezeti. Újévi beszédet ugyan nem tartott, kampánybeszédeket mond csak, no meg tweetjeivel árasztja el követőit. De közben háborúba sodorja a Közel-Keletet, talán az egész világot. Tudatlan, beképzelt alak, szinte mindenkit – aki nem rajong érte Amerikában vagy külföldön – kocsmai módon sérteget. A képviselőház elnökét tweetjeiben egyszerűen „őrült Nancynek” („crazy Nancy”) hívja. Ő maga pedig - mint gyakran leszögezi - „tökéletes” és „stabil zseni.”
Ami engem illet, újévi beszédemben azt mondanám, hogy a politikában is szükségünk van felnőtt sportújságírókra, akik bátran elismerik hibáikat és tévedéseiket, nem pedig beképzelt üzletemberekre és jogászokra, akiknek mindig igazuk volt, van és lesz. Több becsületes történésznek is örülnék, olyanoknak, mint Jeszenszky Géza, aki ki meri mondani, hogy Trianonért a magyarok is felelősek, nem csak a gonosz Nyugat és a hitvány, alávaló szomszédok. Az én saját 2020-as fogadalmam pedig az, hogy visszatérek magyar gyökereimhez. Goodbye, amerikai optimizmus. A politikai élet új veszélyeit és a jövő tragédiáit valamivel könnyebb megérteni és elemezni egy jó adag magyar pesszimizmussal.