Napok óta próbálja értelmezni az értelmezhetetlen adatokat a magyar sportsajtó, miután a FIFA felméréséből vitán felülálló tényként egyértelműen kiderült, miként bánnak a magyar klubvezetők a magyar adófizetők pénzével. Megtudtuk, hogy Magyarországon több a profi játékos, mint Németországban, de az egymillió főre eső hivatásos labdarúgók számát tekintve is megelőztük a címvédő világbajnok Franciaországot, Hollandiát, Angliát, Olaszországot.
Amíg Magyarországon 1168 regisztrált profi focista játszik, a világranglistát vezető, 11 milliós lélekszámú Belgiumban 798. A legsokkolóbb adatot, amely a legjobban példázza a magyar gyakorlatot, a német összevetés mutatta ki. A 80 milliós gazdasági topnagyhatalom, a 2014-es világbajnokság győztese, a meccsenkénti átlagban ötvenezer fizetőnézőt felvonultató Bundesligában csak 1066, vagyis egymillió lakosra vetítve tizedannyi a profik száma, mint Magyarországon.
Ezzel szemben állnak a magyar eredményességi mutatók, amelyek egyáltalán nem igazolják az ország gazdasági erejét messze meghaladó támogatásokat, az állami források ilyen mértékű áramoltatását a labdarúgásba. A többi sportágban legalább van valamilyen nemzetközi figyelmet érdemlő eredmény, az úszók, kajakosok ott vannak a spiccen, ámbátor miattuk valóban senki nem állítja meg a Combinót a körúton.
Csányi Sándor elnök háromnegyed évvel ezelőtt, az MLSZ májusi közgyűlésén elegáns bankárstílusát levetve, feldúltan beszélt az élvonalbeli klubok felelőtlen, pazarló, és a sportág érdekeit egyáltalán nem szolgáló játékospolitikájáról és gazdálkodásáról. Szó szerint ezt mondta: „Mi történik Magyarországon? Hogy is fogalmazzak… Mintha ostobák lennének a klubok tulajdonosai, vezetői. Van 504 igazolt játékos a keretben, csapatonként 42, és ebből az elmúlt szezonban 223 egyetlen egy percet sem játszott. Hát normális az az ember, aki megengedi, hogy ekkora kerettel dolgozzon az edző, akkor, amikor pénzügyi gondok vannak?! Ez elfogadhatatlan és ha ez magától nem jut eszükbe a kluboknak, akkor nekünk kell valamit tenni. Nem tudunk mást tenni, ha ez nem változik, korlátozni fogjuk a keretek létszámát. Dobjuk ki a pénzt az ablakon! Inkább menjünk el havonta egyszer vacsorázni, akkor legalább mulatunk egyet. Pláne, hogy a pályára nem lépett játékosok nagy része külföldi, tehát azért fizetünk idegen játékosokat, hogy ne játsszanak az NB I-ben! Mindenhonnan azt hallom, azt a rossz beidegződést, hogy az edzők dolgába nem lehet beleszólni. Hát miért ne lehetne? Hát kinek a pénzét költi? A hűtlen gazdálkodás kategóriájába sorolom, majdnem büntetőjogi kategória, ami itt folyik! Mert nem a saját pénzével csinálja!” – fogalmazott májusban feldúltan az elnök.
A klubvezetőket azonban egyáltalán nem érintette meg az elnöki dörgedelem, folytatták a minden korábbit felülmúló pazarlást. Ilyen szintű vezetői válság még soha nem volt a magyar futballban. És ez legalább akkora probléma, mint a játékosok mentalitása, képzetlensége, pénzéhessége. Ezt a döntéshozó réteget láthatóan nem rázta meg Csányi elnök üzenete. A bankár a vállalati szektorban simán derékba töri az ilyen mentalitású felsővezetői karriereket, a fociban azonban valamiért nem tudta (nem akarja?) keresztülverni az akaratát. Örkényi abszurd, hogy olyan emberek miatt kell magyarázkodnia, akik pályafutásuk alatt egyszer sem éltek a piacról, csak a közösből horgásztak. A politikai hátszél egyelőre akkora, hogy tehetik és a szégyen helyett sokkal valószínűbb, hogy jót röhögnek azon, hogy az NB I még a Bundesligát is kenterbe veri. Ebben megkerülhetetlen a politika, a hatalom szerepe, az állami vállalatok érthetetlen tülekedése egy kevésbé nézett, csekély marketing értéket felmutató ágazat befizetői oldalán és még egy seregnyi más dolog, a túlárazott közvetítési jogdíjaktól a nézőszámok manipulálásáig. A játékoseladás mindenhol a legnagyobb biznisz, kivétel itt: a magyar profi csapatok hatmillió dollárért vettek játékosokat, de csak 2,7 millióért adtak el. A veszteség csak ebből 3,3 millió dollár volt.
Az unortodox gazdasági modell lényege a következő: a stadiont az állam építi fel, a működési veszteséget az állam ellentételezi, az adófizetői pénzt viszont a klubtulajdonos költi el.
A Bundesliga ehhez képest tényleg sötét verem.
