Nehéz állást foglalni Hernádi Zsolt Mol-vezér horvátországi elítéléséről. Csak azt tudom biztosan, hogy a sokeredőjű, sokvektorú ügyet a felszín alatti erők ide-oda rángatják. Ebből nekünk, földi halandóknak csak egy lehangoló kelet-európai korlenyomat jut.
Senkinek se tűnt volna fel, hogy a Mol tíz éve átvette a horvát INA-t. Cégeket ad-vesz, ügyelve a játékszabályokra. Ha elképzeljük, miként olajozhatják finoman terjeszkedésüket, sokat biztos nem tévedünk. Minden multi ilyen. Ám a határ nem léphető át: aki törvényt sért, és ez rábizonyosodik, vállalja a következményeket.
De itt nem ez a helyzet. Eddig leginkább csak egy, az INA-átvételben ellenérdekelt vállalkozó, Robert Jezic vallotta azt egy adócsalásához kapcsolódó alku után, hogy a Mol-vezér az átvételért tízmillió euró kenőpénzt adott akkori miniszterelnöküknek. A bíró a – Sanaderrel szembeni igazságtalanságok miatt megismételt – eljárásban annyit jelzett, igenis van Jezicet alátámasztó bizonyíték. Igaz, ilyet a - magyarnál rendre jobban értesült - horvát sajtóban se láttunk. Az viszont biztos, hogy a pénzből egyáltalán nyomon követhető ötmillió eurót vallomása szerint Mihail Gucerijev orosz oligarcha küldte Jezicnek beruházásokra, aki viszont azt felélte.
Kérdés, megenyhülne-e Horvátország, ha a Mol nyomott áron visszaadná az INA-t. A Hernádit évek óta világszerte köröző igazságszolgáltatásuk mindenesetre most első fokon börtönre ítélte őt. Igaz, a magyar hatóságok, amiként eddig, bizonyára a jövőben sem adják ki. Így viszont még sokáig nem mehet külföldre. Kérdés, ezt nem sínyli-e meg a legnagyobb magyar multi. Szerintük nem.
Ki lehet-e ilyen módszerekkel iktatni egy nagy cég nyilván sok érdeket sértő vezetőjét? Vehető-e ennyire semmibe egy uniós tagállam igazságszolgáltatása?
Mindkettőre nem a válasz.