;;

közösség;Facebook;anyaság;

- Anya nem csak egy van

Radikálisan új élethelyzet, folyamatos készenléti állapot, magány, megfelelési kényszer, elvárásdömping, kérdéscunami, hormonális változások, alváshiány, állandó bizonytalanság és aggódás – az anyaság olyan oldalai, amikről még mindig szinte tabu mások előtt beszélni. A mai anyukák különböző Facebook-csoportokban találják meg sorstársaikat, valamint vigaszt, bátorítást és kérdéseikre a válaszokat. Persze ezeknek az általában zárt csoportoknak is lehetnek hátrányai, radikális esetekben olyan káros, veszélyes nézetek, eszmék kaphatnak akár kontroll nélkül is nagy nyilvánosságot, mint például az oltásellenesség.

Nincs olyan témafelvetés vagy kérdés, amire ne érkeznének perceken belül adekvát válaszok – nem csak gyerekneveléssel vagy anyasággal kapcsolatban. Ha hajnali 2-kor beírja valaki, hogy ébren forgolódik, biztos, hogy szinte azonnal több sorstárstól jön a biztatás és együttérző emoji. De ha egy jó könyv vagy hétvégi program iránt érdeklődik valaki, netán lelki problémája van, arra is mindig akad értő hallgatóság a Szívöntöde nevű zárt csoportban. Tucatnyi közösséget találni, amelyekben anyukák osztják meg tapasztala­taikat, számos adásvételre és csevegésre szakosodott anya-baba csoport is létezik. Ám van, amelyikben csak szakértő (gyerekorvos, védőnő, szoptatási és hordozási tanácsadó, pszichológus, fejlesztő pedagógus, logopédus stb.) adhat választ az anyák (apák) kérdéseire, a beszélgetés, tapasztalatcsere nem megengedett. Máshol jelölni kell, hogy a válaszadó „csak anya” vagy netán bír orvosi vagy egyéb szakértői kompetenciával. 

A Mommynity blogként született öt éve, „belső igényből”, mára több mint 11 ezres rajongótábora van a Facebookon. Ócsai Dorka és Szabó Anna Eszter a Színház- és Filmművészeti Egyetemen voltak osztálytársak, s amikor anyák lettek, az új élethelyzetek, a sok bizonytalanság és kérdés hozta az ötletet, hogy mindezekről blogot írjanak. Nem nagy csoport volt a tervük, hanem egy kisközösség építése és a közvélemény formálása.

„Az anyák sokszor elítélőek, gonoszak egymással a Facebookon és a játszótéren is. A kioktató, lekezelő stíluson akartunk változtatni és létrehozni egy elfogadó közösséget, amiben a kommunikáció őszinte, nyitott és se­gítő. Társult hozzánk három barátnőnk (Pollák Vica, Kis-Várday Juli és Somlai Dudi Juli), és így öten – öt teljesen különböző típusú anyaként – felvetettünk mindenféle témát, amikre mi magunk írtunk válaszokat, vitatkozva is egymással. Őszintén felvállaltuk, milyenek vagyunk, hogyan gondolkodunk, mik a hibáink, a kételyeink. Három év után úgy éreztük: kiírtunk magunkból mindent. Ekkor jött a Szívöntöde ötlete: írjanak most mások, legyen ebből egy közösség. Ma már izoláltabb társadalomban élünk, de az érzelmeink és kételyeink megosztása másokkal ma is alapvető igényünk, míg régebben a fonó volt a nők, anyák közössége, ma a Facebook és a Szívöntöde csoport” – meséli Ócsai Dorka producer, dokumentumfilm- és tévés rendező. 

A központi agy ereje

A Mommynity blog fóruma, a Szívöntöde két és fél éve működik, jelenleg majdnem 1500 tagja van, lehetne kétszer ennyi is, de az adminok csak ritkán engednek be új tagokat, mert nem akarják, hogy elvesszen a csoport intimitása. Kezdetben ritkán előfordult, hogy „túl őszinte” stílus miatt egyesek – akaratuk ellenére – megbántottak másokat, amiből hamar „szélvihar” lett, de Ócsai Dorka két kezén meg tudja számolni, hány tagot kellett kitenni a csoportból. Nehezen hozták meg ezeket a döntéseket, mert az elveikkel ellentétes, hiszen pont az az erősségük, hogy tudják, mindenki különböző egyéniség.

„Legtöbbször a becsmérlés, a kéretlen tanács oka a kisebbségi komplexus. Az anyák bizonytalanok, hogy jól csinálják-e, megerősítésre mindenkinek szüksége van, még három gyerek után is” – mondja Dorka, aki munkája és családja mellett szinte egész nap foglalkozik a Szívöntödével. De nem munkának, fontos elhivatottságnak tartja. „Olyan közösség alakult ki, ahol bármilyen probléma felmerül, a tagok idefordulnak és valóban szívből jövő segítséget kapnak és adnak – erkölcsit és anyagit is.”

Az alapító szerint a legmeghatóbb, amikor például kisgyerekek műtétekor együtt drukkolnak a családnak és várják, hogy jöjjön a hír az anyukától. A központi agy – ahogy a csoportot maguk a tagok nevezik – ereje fantasztikus: többször volt, hogy fedelet, védelmet ajánlottak egymásnak. Persze a segítésnek is van határa: irányítottak már szakemberhez édesanyát. „Volt, aki a csoportból tudta meg, hogy bántalmazó kapcsolatban él. Volt, akinek én kerestem megfelelő szakembert, de nem lehet mindenkit megmenteni, nem is ez a feladatunk. A felelősségünk így is nagy” – meséli Ócsai Dorka.

Van egy kemény mag, akiknek a csoportból ismerhetjük szinte az egész életét, de sokan „csak” válaszolnak a feltett kérdésekre, tapasztalataikkal segítik a kérdezőket és olyan tag is bőven akad, aki kizárólag olvassa, legfeljebb lájkolja a bejegyzéseket. A világ számos pontjáról és az ország minden régiójából vannak mommy-tagok, a többség ugyan még sosem találkozott egymással, mégis egymás legbelsőbb titkait ismerik. Dorka azt mondja, voltak már személyes összejövetelek, úgy beszélgettek, mintha ezer éve ismernék egymást, pedig akkor találkoztak először. Őt is meglepte, amikor felmerült, hogy a csoporttagok szeretnének kitűzőt, karkötőt vagy közös pólót – ennyire erős az összetartozás iránti vágy. Az önszerveződés fontos: anonim karácsonyi ajándékozást is tartottak, nagyjából 40 anyuka véletlenszerű párosításban küldött egymásnak kis meglepetést, amit ugyanabban az időben nyitottak ki.

„A bizalom elsődleges. Vigyázni kell, hogy ne jussanak ki az infók, meg kell bízni egymásban és mindenkinek be kell tartania a csoportszabályzatot: aki információt kivisz, azt azonnal kizárjuk, szerencsére ez nagyon ritka. Adminisztrátorként ügyes kézzel próbálunk új csoporttagokat beengedni” – teszi hozzá Ócsai Dorka. A Mommynityből lehetne akár üzlet is. Voltak már cégek, amelyek hirdetni akartak a felületeiken, de eddig nagyon kevés olyan volt, akivel mind az öt alapító tudott volna azonosulni. Ráadásul a függetlenségük a legfontosabb és a csoport intimitását sem akarják beáldozni. Ugyan van leírt üzleti tervük, de polgári szakmáik és családjaik mellett csak lassan halad a szervezés. A csoport részéről megvan az igény a bővülésre, közös programokra, találkozókra. 

Aktívak és leskelődők1 % – a közösségi médiában általában egy adott csoportban a felhasználók ekkora része állít elő valódi tartalmat (posztol képet, videót, szöveget), 9 százalék reagál ezekre (hozzászól, vitázik, tovább­osztja stb.), és a nagy többség, 90 százalék úgynevezett leselkedő, azaz csak olvassa, követi a tartalmakat, de nem szól hozzá, legfeljebb lájkolja. 

Nem csak az enyém hisztizik a közértben

„Már egy ideje szerettünk volna a lányomnak kistestvért, mégis teljesen leforrázott, amikor megtudtam: ikreim lesznek. Senki nem emlékszik, hogy ez valaha előfordult volna a családban, először fogalmam sem volt, mire készüljek. Az ember ilyenkor elkezdi az internetet bújni, amitől csak még jobban kétségbe esetem. Rengeteg cikket találni arról, hogy milyen problémák fordulhatnak elő egy ikerterhességnél, hányféle fejlődési rendellenesség, betegség fordulhat elő a babáknál, milyen következményei lehetnek a koraszülésnek” – meséli Judit, aki december elején hozta világra teljesen egészséges ikreit, 37 hetes, problémamentes terhesség után. Ő egy ikres Facebook-csoportban találta meg azt a sok ezer sorstársát, akiknek a „kollektív tudása” továbblendítette a kezdeti kétségbeesésből. Végül kérdeznie sem kellett, mivel a csoportban mindennap újabb és újabb témák vetődtek fel attól kezdve, hogy kórházanként, orvosonként mik a különböző protokollok az ikerterhességeknél, egészen odáig, hogy vajon melyik babakocsival lehet felférni a villamosra.

Bár Judit elégedett volt az orvosával, aki igyekezett minden kérdésre válaszolni, az információk egy jelentős részét innen szerezte, és még a megosztó témák esetében is az itt zajló csevegések győzték meg, hogy mi lesz az ő útja. „Az például, hogy valaki ugyanolyan vagy különböző ruhákba öltözteti a babákat, ízlés és elhatározás kérdése. De az biztos, hogy az erről szóló beszélgetések során minden pró és kontra érv felmerült, így én már ezek tudatában hoztam meg a döntést, hogy nekünk hogy lesz a legjobb” – mondja Judit, aki a szülés óta is napi szinten olvasgat a csoportban, ahol az etetéstől az altatásig mindenről talál információt, szeretetteljes, biztató hangnemben.

Réz Anna, az Üvegplafon blog alapítója úgy véli, a segítő, anya-baba Facebook-csoportok életmen­tőek lehetnek a frissen anyává vált nők számára, hiszen a teljesen új élethelyzetben rengeteg elvárással, tanácstalansággal kénytelenek megbirkózni, miközben sokszor teljes izolációban, támogató közeg híján egyedül kell szembenézniük az embert próbáló feladatokkal. „Minden olyan online és persze offline közösség hasznos, ahol megerősítést kaphatnak, beszélgethetnek hasonló élethelyzetben lévőkkel, már az is segítség, ha látják, nincsenek egyedül a gondjaikkal, kérdéseikkel. Anyaként roppant nehéz szelektálni az egymásnak sokszor teljesen ellentmondó információk között, és sokaknak sem megbízható mintái, sem tényleges mindennapi segítsége nincs. Ekkor jöhetnek jól az átmeneti támogatást nyújtó segítőcsoportok, amelyek alkalmi érdekszövetséget hoznak létre az anyák között. Ha ezek biztonságos, megerősítést adó terek, és az adminok kellő időt és figyelmet fordítanak a csoportra, akkor mind a tapasztalat-, mind az információmegosztással sokat segíthetnek” – magyarázza Réz Anna.

Ezt támasztja alá a kétgyerekes marketingspecialista, Somlai Dudi Júlia is, a Szívöntöde csoport egyik alapítója. „Jó érzés tudni, hogy nem vagyok egyedül, hogy nem csak az én gyerekeim hisztiznek a közértben, nem csak én akarnék néha elbújni az ágy alá egy tábla csokival, nem csak az én gyerekeim vacsoráznak néha pattogatott kukoricát, mert lusta és fáradt vagyok, és jó ezeket néha leírni másoknak úgy, hogy tudom, nem leszek megkövezve.”

Juli azt mondja, nemcsak a rózsaszín, csillámporos, szivárványos oldalát akarták megmutatni az anyaságnak, hanem őszintén beszélni mindenről, arról is, ami még most is sokszor tabu, hogy az anyaság igenis sokszor iszonyat nehéz és fárasztó, és attól, hogy ezt kimondjuk, ugyanúgy szeretjük a gyerekeinket. Juli szerint azért hiánypótló a Szívöntöde, mert ez a közösség valóban az elfogadásra épít: együtt vannak császárosok és természetesen szülők, szoptatók és tápszerezők, hordozók és babakocsisok, egygyerekesek és sokgyerekesek és nagyon színvonalas, vádaskodásmentes beszélgetések szoktak kialakulni. Egyre több az alcsoport – például öltözködős, főzős, lakberendezős, szexelős, kertészkedős, olvasós –, amikbe csak olyanok léphetnek be, akik már Szívöntöde-tagok.

„Olyan kollektív anyatudás van a csoportban, hogy bármilyen kérdést bedobhatsz, biztosan lesz rá válasz. Ugyan sok az anyukás tartalom a Facebookon, ilyen elfogadó közösség szerintem nincs másik” – magyarázza Juli, aki sokszor sír egy-egy szomorú vagy happy enddel végződő történeten. Legutóbb például egy anyuka fogsorának az árát titokban dobták össze. „Ennek a csupaszív lánynak egy betegség ­miatt kihúzták a fo­gait,­ ezért csak takarítói állást kapott, abból viszont nem tudott új fogakat csináltatni, ördögi körbe került. A kálváriája karácsony előtt ért véget, a fa alatt már hatalmas mosollyal ülhetett a gyerekeivel. Sokat bőgtem ezen a sztorin, borzasztóan megható a közösség ereje” – teszi hozzá.   

Az apák is csevegnek „Megirigyeltem a Szívöntöde sikerét, gondoltam, kipróbálom, hogyan működik apákkal, egyáltalán van-e rá igény” – így kezdi Kepes-Végh Ádám az Apázótér nevű, zárt, jelenleg 262 taggal működő Facebook-csoport alapítója, aki a feleségétől sokat hallott a Mommynityről, majd 2017 májusában létrehozta apatársainak a ki- és megbeszélő felületet. „Az alapításkor egy gyerekünk volt, ma már kettő, apablogot sok éve írok” – meséli magáról a menedzserként dolgozó Ádám, aki büszke arra, hogy ugyanúgy kiveszi a szerepét az otthoni teendőkből, mint a felesége. Az Apázótér messze nem olyan aktív, mint „anyás párja”, nagyjából heti két bejegyzés születik, a legaktívabb keménymag tízfős. Általában praktikus kérdésekről csevegnek, például, hogy ki milyen gyerekülést használ, adnak egymásnak tippeket, trükköket játékok összeszerelésére, de volt, hogy egyes betegségekről indítottak posztot. A legnagyobb aktivitást eddig a környezetvédelemről és a halálról való elmélkedés váltotta ki. Legutóbb pedig Szél Dávid pszichológus (a csoport másik adminja) a pornó és a gyerekek kapcsolatáról írt bejegyzése mozgatta meg a társaságot. Lelkizni nem igazán szoktak és a cuki gyerekfotók megosztása sem gyakori. Ádámnak lenne igénye és kedve aktívabbá tenni, közösséggé formálni a csoportot, úgy érzi, a tagok jó része támogatná is ezt, így már „csak” egy kis szabadidő kellene hozzá. 

Ha nem elég jók, elbuknak

Réz Anna szerint az a vallomásos, személyes, érzelemkifejező stílus, amely a facebookos kommunikációt egyre inkább jellemzi, a nőknek könnyebben megy. „Beszélni magunkról, a gyengeségeinkről, a fájdalmainkról, netán kérdéseket feltenni, tanácsot kérni, ezek a nőkre inkább jellemzőek; úgy szocializálódunk, hogy a férfiaknak presztízsveszteség vagy gyengeség beismerni, ha valamit nem tudnak. Ezért is lehet, hogy a Facebookon ezek a segítőcsoportok, szülői közösségek inkább a nőket érik el. Ráadásul a nők okkal érzik úgy, hogy ha valamilyen mérce szerint nem elég jó anyák, akkor a társadalom szemében elbuknak, és őket teszik majd felelőssé a gyerekük minden későbbi problémájáért. Az apák számára nem ilyen komoly a tét, őket nem nyomasztják ilyen elvárások, nagyjából már az elég, ha jelen vannak.”

Hasonló a véleménye dr. Guld Ádámnak is: „A nők általában aktívabbak a verbális kommunikáció­ban, így erősebb a jelenlétük a közösségi médiában is, ezért létezhet több olyan tematikus csoport, ami inkább nekik szól.”

A médiakutató, kommunikációs szakember úgy véli, azért is lehetnek népszerűek ezek a segítőcsoportok, mert nagyon megváltozott a szakértők hitelessége, megbízhatósága. „10-20 éve hiteles szakértőnek azt az értelmiségi körbe tartozót fogadtuk el (bármely témában), akinek megvolt a témához szükséges előképzettsége, állt mögötte egy nagyobb intézmény, illetve nyilvánosság előtt már többször szerepelt. Ezen szakértők többsége olyan nyelven, olyan kódrendszerrel kommunikált, amit egy átlagember nem is mindig értett. Ma már olyan influencerek és véleményvezérek váltak „szakértővé”, akiknek adott esetben semmilyen többlettudásuk, tapasztalatuk nincs, ám hétköznapi módon és nyelven kommunikálnak, meg­győzőek és akár azonnal reagálnak a feltett kérdésekre. Ez lehet félrevezető, sőt akár veszélyes is, ha pél­dául­ egészségügyi kérdésekben hallgatunk nem kompetens személyekre, csak azért, mert a számunkra fontos és hiteles csoportban őt szakértőként tartják számon. Ezért is nagyon fontos a tudatos médiafogyasztás és a kritikai gondolkodás” – magyarázza dr. Guld Ádám.

Toleránsabbá tesz, de elszigetelBár egyelőre meglepően kevés kutatás foglalkozik az online szerveződő közösségről, azt biztosan tudni lehet, hogy több dimenzió mentén nagyon eltérnek egymástól. Ilyenek például az anonimitás elvárása vagy éppen kizárása, az átmeneti-tartós jellegük, a tagok motivációjának természete vagy a bennük zajló interakció dinamikája – hívja fel a figyelmet dr. Mester Tibor, a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció és Médiatudomány Tanszékének adjunktusa. Az egyéni élethelyzetek komplex problémáit feldolgozó (self-help, önsegítő) közösségek például jellemzően személyesebbek, a tagok közötti kapcsolat intenzív, akár napi szinten folynak az üzenetváltások. „Nagy jelentősége van annak, hogy olyan, akár intim problémák megbeszélésére is lehetőséget nyújtanak, amit a személyes társas környezetében nem lehet kibeszélni. Ezzel szemben a politikai vitafórumokon zajló kommunikáció jellemzően anonim természetű, és a diskurzusban részt vevő felek célja nem a megegyezés (racionális vita), hanem éppen a saját álláspontjuk megerősítése. Sajnos nem igazán vannak az internet és a közösségi hálózatok hazai hatásait vizsgáló kutatások, egy-egy sajátos tematikájú kezdeményestől eltekintve. Külföldi kutatások alapján azt gondolom, hogy általában a közösségi média hatása inkább kedvező, mintsem káros. Az internet-, az okostelefon-használókat vizsgáló nagymintás felmérések régóta azt mutatják, hogy ők toleránsabbak, jobban tájékozottak és optimistábbak, mint az online-ban kevésbé aktív társaik” – mondja dr. Mester Tibor. Dr. Guld Ádám arra hívja fel a figyelmet, hogy a fokozott közösségimédia-használat elvileg megerősíthetné az offline kapcsolatainkat, hiszen a világ bármely pontján lévő ismerősünkkel tarthatjuk a kapcsolatot, ám ez csak a látszat. „Komoly kutatások bizonyítják, hogy a Facebook és társai összességében és hosszú távon erősítik az elmagányosodás érzését. Ugyanis a boldogság és kiegyensúlyozottság érzéséhez a partner fizikai jelenlétére is szükség van: éreznünk kell az illatát, látni a gesztusait, mimikáját, bele kell tudnunk nézni a szemébe stb. A komfortérzethez ezek az impulzusok szorosan hozzátartoznak. A közösségi média pedig ezeknek csak az illúzióját képes kelteni” – árnyalja a képet dr. Guld Ádám.
Még nem anyák„Hidegzuhanyként ért, valósággal sokkolt, amikor kiderült, különböző egészségügyi problémák miatt meddő párnak minősülünk, valószínűleg csak orvosi segítséggel lehet gyerekünk” – mondja Évi, akinek természetesen első dolga volt az interneten információkat keresni az állapotáról és lehetőségeiről. Hamar megtalálta a megfelelő fórumokat, a meddőséggel küszködő nők már a Facebook kizárólagossá válása előtt elindították különböző beszélgetős platformjaikat, de a közösségi oldalakon is több olyan csoport van, amelyik egyes intézetekre fókuszál. Ezekben a csoportokban kiemelten fontos a diszkréció, a türelem és a másik megértése, hiszen vannak, akik már hosszú évek óta küzdenek azért, hogy anyák lehessenek, és a sikertelenség egyre érzékenyebbé teszi őket. Évi szerint elképesztő, hogy mennyi információ és hasznos tudás gyűlt össze ezekben a csoportokban. „Az egyik Facebook-csoportban egy olyan részletes listát kaptam azokról a vizsgálatokról, amiket érdemes elvégezni, amiket sehol máshol nem láttam így összeszedve. Minden nő problémája kicsit különbözik a másikétól, és sajnos azt látom, hogy sok meddőségi intézmény futószalagszerűen működik. Egyáltalán nem mindegy, melyik orvoshoz, melyik intézménybe kerül az ember, ebben nagyon nagy segítséget tudnak nyújtani ezek a közösségek” – meséli Évi, aki több vetélés és egy sikertelen lombikkezelés után így talált rá arra az immunológusra, aki a leletei alapján egy olyan problémát is feltárt, amivel a korábbi orvosai nem törődtek. Valószínűleg az immunológus által felírt gyógyszer segített neki már néhány hét után – most négy hónapos terhes, és meg van győződve róla, hogy nem sikerült volna, ha nem talál rá a doktornőre. Ő is elismeri, hogy az internetes közösségekben sok megtévesztő, hiú reményeket keltő információ is terjedhet, de azt mondja, ő ilyenekkel alig találkozott. A magyar egészségügy zavaros viszonyai között – és ebbe a drága, de nem mindig magasabb színvonalú magánellátás is beletartozik – hatalmas segítség, ha valaki megmutatja, merre érdemes továbblépni, amikor valaki elakad. A legnagyobb erőt pedig az Éviéhez hasonló, csodaszámba menő sikertörténetek adják a meddőséggel küzdőknek.

Csecsemőkorától gondozni egy gyermeket annak tudatában, hogy bármikor elvehetik – hiszen ez a munkával jár –, az egyik legnehezebb része annak, ha valaki hivatásos nevelőszülő. Sánta Lászlóné, Marcsi, aki eddig 23 gyermeket nevelt, arról mesélt lapunknak, a kulcs az okos szeretet, bár az elszakadás fájdalmát így sem lehet megúszni. Az azonban, hogy ez az elszakadás mennyire viseli meg a gyereket és a családot, a rendszer és a benne dolgozók rugalmasságától függ.