Mi számít hétköznapinak, és mi az, ami már művészet? Mi giccses és túlzó, mi ízléses és eredeti? Hol a határ a populáris és az úgynevezett magas művészet között? Számít mindez egyáltalán? E kérdések mentén húzódik a Ludwig Múzeum kétségtelenül egyik legizgalmasabb idei kiállítása. A Mintázat és dekoráció az azonos nevű – Pattern and Decoration – mozgalom legismertebb képviselőit és már-már monumentálisnak mondható alkotásait tárja a látogatók elé, s közben a mindenkori művészet alapjait megmozgató felvetéseket járja körbe.
A hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek közepéig terjedő időszakban, az Egyesült Államokban kibontakozó mozgalom a hatvanas évek óta domináns minimalizmussal állt szemben, megkérdőjelezve számos a nyugati művészeti kánonba begyökeresedett művészeti fogalmat. S bár a műgyűjtők és galériák körében sikert arattak, a múzeumi intézményrendszer, illetve az európai művészeti közeg nem mutatkozott befogadónak törekvéseikkel szemben. Peter és Irene Ludwig azonban érdeklődéssel fordult a mozgalom irányába, így számos művet vásároltak annak követőitől; ezáltal a Ludwig-gyűjtemény Európa ma is legnagyobb Pattern and Decoration anyagával rendelkezik. Amit a budapesti válogatás ugyancsak hűen tükröz, hiszen a mozgalom legismertebb képviselőinek munkái szép számmal szerepelnek a nagyívű tárlaton. A művészek amellett, hogy szembe helyezkedtek a hagyományos művészetekkel, kiemelt figyelemmel fordultak a tágabb politikai és társadalmi kérdések felé, mint például a feminista mozgalom vagy a bennszülött indián közösségek helyzete. Ugyanakkor a művek már első pillantásra dekoratív és könnyed esztétikai élményt is kínálnak, amellyel alkotóik a képzelőerő és a szín érzékiségét, s az élet szeretetét ünnepelték.
Izgalmas megfigyelni, hogy a képzőművészet és iparművészet, keleti és nyugati kultúra, nyilvános és magánszféra határait szintén nem rögzült, sokkal inkább elmosható fogalmakként kezelték, illetve definiálták újra. A dekoratív művészet évszázados hagyományára, s a keleti művészeti tradíció forrásanyagára egyaránt tudatosan támaszkodtak. Joyce Kozloff például az iszlám díszítőművészetből meríti csempemintázatait, Kim MacConnel pagodája és egyéb munkái japán stíluselemeket hordoznak, viszont azokat is a nyugati művészetfelfogással ellentétes módokon. A privátszféra, az otthon anyagai vagy motívumai szintén többeknél jelen vannak: MacConnel háztartási eszközöket ábrázol munkáin, míg Robert Kushner lakástextil foszlányok összefércelésével alkotott meg textileket. Hasonlóan rendhagyóak Tina Girouard biedermeier otthon hangulatát megidéző, tapétacsíkokból készített, írásos megjegyzésekkel ellátott installációi, vagy Robert Zakanitch romantizáló tapétákat imitáló festményei. A feminista művészeti közeg kulcsfigurája, Miriam Schapiro szintén a női hétköznapokat, a hagyományos értelemben vett “nőies” fogalmát tematizálja; munkáit terítők, kötények, különféle ruhaanyagok felhasználásával alkotta meg.
A leginkább lenyűgöző, hogy a tárlaton helyet kapott alkotók hasonló, mégis nagyon sajátos irányból közelítenek az évtizedekkel ezelőtti, ám napjainkban még mindig aktuális témákhoz. A szivárványszínű és ezerféle mintázatú, határozott aurával rendelkező alkotások egyszerű szépségükkel, ugyanakkor összetett értelmezési rendszerükkel, valamint a háttérben meghúzódó törekvésekkel rendhagyó kiállításélményt kínálnak. S magasra feltartott kérdőjeleik nagymértékben hozzájárulnak a kortárs művészetek értelmezéséhez is. Ennél többet pedig nem is igazán várhatunk.
Infó: Mintázat és dekoráció, látogatható január 5-ig a Ludwig Múzeumban.
