Napról-napra kétségbeesett emberek ezrei hagyják el otthonaikat az északnyugat-szíriai Idlib tartomány ostromlott részein. Mindent megpróbálnak magukkal vinni, amit csak lehet: személyes tárgyaikat, ruhákat, a túléléshez szükséges élelmet és felszereléseket. Telepakolt kocsikkal és roskadozó teherautókkal konvojokba verődve menekülnek Törökország felé. Csak a határig juthatnak: ott kerítés állja útjukat, az átkelőkön a török hatóságok pedig hivatalosan senkit sem engednek át. A szerencsésebbek így iskolákban, mecsetekben húzzák meg magukat, sokaknak viszont sátortáborokban kell fagyoskodniuk. A menekülőknek nincs más választásuk, ha meg akarnak szökni a rezsim elől: a kormányerők által most megtámadott Idlib (és környéke) számít a szír felkelők “utolsó bástyájának".
Idlibben tulajdonképpen már két és fél éve nem ropoghatnának a fegyverek – 2017 májusában ugyanis erről állapodott meg a kazahsztáni Asztanában a szír kormánnyal szövetséges Oroszország és Irán, illetve a lázadókat támogató Törökország. Négy úgynevezett “feszültségcsökkentő övezetet” jelöltek ki, ahol lényegében helyi tűzszünetek léptek életbe. Idővel, a szír kormányerők – iráni és orosz segítséggel – mégis megtámadták ezeket a területeket terrorszervezetek jelenlétére hivatkozva, majd 2018 első felében hosszú és véres ostromok árán sorra számolták fel ezeket az övezeteket. A harcok végső szakaszában a hadsereg szabad eltávozást biztosított a körülzárt felkelő harcosoknak, illetve a civileknek – méghozzá Idlibbe, amelynek lakossága az ilyen egyezségek révén 1 millióról 3 millióra ugrott.
Törökország próbálja megakadályozni, hogy a lázadók “utolsó bástyája” a többi feszültségcsökkentő övezet sorsára jusson: megfigyelő posztokat építettek ki a tartományban és a frontvonal mentén egy nehézfegyverektől-mentes “ütközőzóna” kialakításáról is megegyeztek Oroszországgal és Iránnal. A török óvintézkedések azonban úgy tűnik, nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket – a szír kormányerők az elmúlt időszakban offenzívák és újrakötött tűzszünetek során fokozatosan beljebb nyomultak. A legújabb ostromot nagyjából két hónapos fegyvernyugvás és másfél hónap intenzív bombázást követően indították meg. A hadsereg célja ezúttal az, hogy ellenőrzés alá vonja a stratégiai fontosságú, Damaszkuszt Aleppóval összekötő M5-ös autópálya teljes szakaszát.
A szír hadsereg viszont válogatás nélkül ágyúzza és bombázza a településeket, mit sem törődve a polgári áldozatokkal, valamint azt sem veszi figyelembe, hogy más felkelőcsoportok, például a Törökország által támogatott “Szíriai Nemzeti Hadsereg” is jelentős területeket tudhat magáénak.
Az offenzíva fényében éppen ezért megkérdőjelezhető, hogy Bassár El-Aszád szír elnök érdekelt lenne a rendszeresen megtorpanó békefolyamat sikerében. Sokkal inkább az látszik, hogy a damaszkuszi kormány részvétele az ENSZ égisze alatt létrejött alkotmányozó bizottságban csupán porhintés és a rezsim nem diplomáciai úton, hanem katonai erővel akarja megnyerni a kilencedik éve tartó polgárháborút.
Egyrészt az odavezető heves harcok újabb menekülthullámot indíthatnak el a török határ felé, másrészt pedig, ha a kormányerők az egész ország felett megszerzik az uralmat, akkor azzal elveszik a remény, hogy a rezsim elől külföldre szökött szírek a közeljövőben hazamennek. Sokakat visszatarthat, hogy a Szíriába eddig visszatért menekültek egy részét a hatóságok letartóztatták,a börtönökben pedig gyakran eltűnnek az Aszád-rendszerrel szemben kritikus emberek – a Syrian Network for Human Rights nevű emberi jogi szervezet becslése szerint legkevesebb százezer szírnek veszett nyoma.
Törökország márpedig szeretné, ha a területén tartózkodó szír menekültek hazatérnének, mivel a gyengülő török gazdaság miatt puszta jelenlétük egyre nagyobb társadalmi feszültség forrása.
Az ankarai kormány ezért továbbra is igyekszik véget vetni a szír hadsereg Idlib elleni támadásának. Egy Moszkvába utazó török delegáció – több napos tárgyalás után – azt az ígéretet kapta, hogy Oroszország segít helyreállítani a tűzszünetet. Mindehhez azonban egy üzenet is társult: az orosz kormány aggodalmát fejezte ki, hogy Törökország csapatokat küldhet a polgárháborús Líbiába. Az észak-afrikai országban Ankara az ENSZ által elismert kormányt támogatja, míg Moszkva – orosz zsoldosok révén – a tobruki ellenkormány hadurát, Halifa Haftár tábornokot. Idlib sorsa tehát egy átfogó török-orosz alkun múlhat, amely nem csak Szíria, hanem Líbia jövőjét is meghatározhatja.
