Melyik idén megjelent mű, vagy irodalmi esemény volt irodalomtörténeti jelentőségű?
Falcsik Mari, költő
Balla Zsófia verskötetete oszlopos jelentőségű. Az idén 70 esztendős költőnek Az élet két fele címen a Kalligram Kiadónál megjelent kötete 1968–2019 között írott verseit fogja egybe, az életpálya hatalmas ívét rajzolva föl a kolozsvári indulástól az elszakadás és az áttelepülés küzdelmes évein át a mai magyar lírában elfoglalt előkelő helyig. Balla Zsófi élete és költészete teljes egységben felelnek egymásért. A beszédes című kötetben egyik-másik vers úgy köszön rám, mint régi barát, fölidézve az élményt – a hökkenetet, katarzist vagy épp fölnevetést –, amit a korábbi találkozás kiváltott. Izgalmasak voltak az újabb szövegváltozatok is (köszönet Károlyi Csabának, hogy a Facebookon külön fölhívta rájuk a figyelmet). A kötet fülszövege által kiemelt minőség számomra ős-ismerős: „A művészet megváltó erejével a remény ellenére remélni”.
Egy induló költő ügyében pedig engedtessék meg nekem, hogy kissé hazabeszéljek: jelentősnek tartom, hogy a Mersz Könyvek sorozatban kiadott kis kötete, a Konzol megjelenésével Horváth Eve megjelent a kortárs magyar lírában. Szerencsém van ismerni az irodalmi élet szélesebb nyilvánossága elé szánt, nagyobb terjedelmű új kötetének kéziratát, amit Kőrizs Imre is méltat a Magyar Narancsban, s ami, remélem, hamarosan valamelyik nagyszerű kiadónknál megjelenő kötet formájában igazolja majd, amit itt állítok.
Nyáry Luca, slammer, író
Azt, hogy mi irodalomtörténeti jelentőségű, nem tudom és nem is szeretném megítélni, talán majd tíz év múlva tudni fogjuk. Bár úgy érzem, hogy még fiatal és vagyok ahhoz, hogy bátran formálhassak véleményt mások munkáiról, számomra – teljesen szubjektív válogatásban – idén ezek voltak a legfontosabb könyvek: versben Simon Márton: Rókák esküvője, és Purosz Leonidasz: Egy férfi sosem hagyja félbe. Mindig nagy lelkesedéssel vetem bele magamat a volt slammerek köteteibe és idén sem csalódtam a felhozatalban. Prózában Grecsó Krisztián: Verá-ja volt nagy élmény, külföldi szerzőtől pedig a nálunk idén megjelent Normális Emberek, Sally Rooney-tól. Az előbbinek eddig is lelkes rajongója voltam, a másodiknak csak most lettem.
Szkárosi Endre, költő, műfordító, kritikus, irodalomtörténész
Az év eseményének Ungváry Rudolf Balatoni nyaraló című könyvének megjelenését tartom. A mű olyan, a klasszikus stilémák alkalmazásától a posztmodern jegyei között emlegetett reflektivitásig terjedő műfaji és szemléleti távlatot nyit meg (részben) újra, amely régebb óta hiányzik kortárs irodalmunkból. Számos erénye kapcsán egy paradoxont tartok fontosnak említeni: történelmi horizonton szemléli a jelent, és a jelenből ért(et)i meg a történelmet. A költészet területén számos erős jelenség tűnt fel vagy fejlődött jelentős lépésben ebben az évben. Személyes elfogultságból ezek közül a hungarofuturizmus további kibontakozását említem meg, illetve a számos új költői tehetség megjelenését a fiatalok között. Immár kollektív elfogultságból Ferencz Mónikát nevezem meg, aki az idén útnak indított Junior Szépíró-díjat kapta meg.
Mi hiányzott az elmúlt év irodalmi felhozatalából?
Falcsik Mari
Nekem nem mi, hanem ki. Legnagyobb hiányérzetemet Térey János hirtelen eltűnése okozza életből és irodalomból – utóbbiban szinte bombatölcsért ütött a halála, az életből meg most már hiányozni fog nekem mindvégig. Új kötetének, a Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba címűnek a mi Mersz Klubunkban is lett volna bemutatója ősszel, de már a legutóbbi nálunk tartott estjén is erről faggattam, csak ennek az anyagából olvasott föl, és, saját kikötésével, csak verseket. Előre örültünk, hogy majd a kötetbemutató esten tovább folytatódhat kimeríthetetlen beszélgetésünk a líráról. Ezt a párbeszédet most már a csak a verseivel folytathatom.
Nyáry Luca
Érettségire készülök, úgyhogy leginkább az olvasásra fordítható szabadidő hiányzott. Sajnos kevés frissen megjelent könyvet volt lehetőségem olvasni idén a kötelezők mellett, de érdekes módon a Magyarországon játszódó fantasyk, sci-fik már évek óta hiányoznak nekem. Tudom, hogy elvétve léteznek, de még többet akarok belőlük.
Szkárosi Endre
A kritikai figyelem a költészet peremaktivitása, az irodalom mindmáig peremterületének – ha egyáltalán – tekintett kísérleti költészet, vagyis a vizuális, performansz-, számítógépes és hangköltészet, valamint egyéb formák és nyelvek, a történő költészet iránt, mely egyébként az elismert irodalomnál hatékonyabban kommunikál az egyetemes kontextusokban.
Mi nevettette vagy ríkatta meg, dobta fel vagy dühítette a legjobban az elmúlt év írásai, vagy irodalmi események közül?
Falcsik Mari
János halála megríkatott. Nyilván „földobott”, ha ez a jó szó rá, a sok nagyszerű megjelenő kortárs könyv. Dühíteni már rég nem hagyom magam, nevetni elég kevés az ok. Viszont izgalmas utolsó idei hír a Térey-ösztöndíj megalapítása, és a benne fölsejlő esély az állami finanszírozás és a kortárs irodalom közti konszenzusra.
Nyáry Luca
Minden, ami a klímaváltozással kapcsolatos. Nemrég került hozzám az Ég a házunk magyar változata és az egyik Fridays for Future tüntetés előtt gyorsan elolvastam és azóta mindenkitől ebben a témában kérek könyveket. Most olvasom Boldizsár Ildikó szerkesztésében a Mesék a csodakertről című mesegyűjteményt, amely a klímatudatossággal, ökológiai felelősséggel kapcsolatos meséket tartalmazza a világ minden tájáról. Egyszerre elszomorító és lelkesítő, hogy régen mennyire egyértelmű volt, hogy az ember felel az ökológiai harmónia megtartásáért, és ma mennyien elfeledkeznek erről.
Szkárosi Endre
Engem már elenyészően kevés dolog ríkat meg vagy dühít fel, legfeljebb elszomorodom vagy elkeseredek (nem túl hosszú időre). Mindezeket a jelenségeket ugyanis a minőségi tevékenység fokozásával lehet a helyükre juttatni, akkor meg rajta! Legjobban Cselényi Béla zseniális felolvasása nevettetett meg és dobott fel a szeptemberi Balti költészeti fesztiválon a Három Hollóban. Ami pedig mégis feldühítene, azt rajtaütésszerűen elfelejtem, így nem tudom e hosszú felsorolást megtenni.
