Titokzatosak, félelmetesek, veszélyesek – így látja a laikus a föld alatti világot, amely csupa rejtély, legendák sora kötődik hozzá. Olykor előemberek élőhelye, máskor világháborús búvóhely, időnként kalandos románcok nyomait őrzi, de a hírekbe legtöbbször balesetek miatt kerül. A századelőn megtalált Pál-völgyi-barlang pedig akár a demokratikus ellenállás jelképe is lehetne, hiszen 1975-ben éppen egy szovjet delegáció látogatásakor omlott be a bejárati és a Lóczy-terme. A nem hivatalos krónikák szerint még koncepciós per is kerekedett a merényletre utaló skandalumból, amit talán csak azért nem örökítenek meg cáfolhatatlan források, mert a szóbeszéd szerint haja szála sem görbült a már távolabb járó muszkáknak. Mindebből csak az omlás ténye igazolható, a többi barlangi bulvár, ami legalábbis érzékletesen mutatja, mennyire élénk fantázia övezi egyes gigantikus üregek történetét.
– A Pál-völgyiben ilyen omlás ma már nem történhetne, az évi 40 ezer turista által bejárt 500 méteres szakaszt minden évben gondosan megvizsgálják – tudjuk meg barlangász vezetőnktől, miközben Damoklész kardja függ fölöttünk. A repedésbe szorult több tonnás mészkőtömb ijesztő látvány, és mivel az ember szeret rettegni, van is egy anekdota, miszerint ha sokat hűtlenkedő, füllentő látogató megy el alatta, megmozdul a monstrum. Bármi igazságalappal gyakran volna riadalom. Kalauzunk később megmutatja azokat a fémpálcákat is, amelyek különálló kőzettagokba fúrva jeleznék a milliméteres elmozdulást is, de nem teszik: a barlang mozdulatlan, biztonságos. Akár tűzijátékot is lehetne rendezni benne, ami nem volna példa nélküli: az 1904-es feltárás után az odalátogató Lóczy Lajos földrajztudós tiszteletére robbantak töltetek a Színház-teremben. A gyönyörű akusztikájú üreg egy ideig előadásoknak is otthont adott, de az állandó 11 fokos hőmérséklet nem volt elég nézőbarát a megszilárduló hagyományokhoz.
A látogató egy dolgot bizonyosan megtapasztal a monumentális kőzetek között: a természet iránti tisztelet érzését. A 35-40 millió éves, megkövült tengerisünt vagy fésűkagylót látva olyan idők tárulnak föl, amikor még forró hévíz szobrászkodott a szerves anyagokból összetömörödött mészköveken. „A Budai-hegység és a környező mészköves, dolomitos kőzetek repedésein át a csapadékvíz lejut a mély karsztba, akár 1500 méter mélyre is. A Pesti-síkság alatt megfordul, és a Duna melletti törésvonalak forrásainál hévízként tör a felszínre”, magyarázza Leél-Őssy Szabolcs geológus-barlangász, az ELTE docense. „A különféle mélységet megjáró és ezért más-más hőmérsékletű és iontartalmú vizek keverednek a forrásjáratokban, miáltal megnő az oldóképességük. A mészkőben lévő, akár csak ujjnyi széles repedéseket oldják-tágítják, és végül elérik a barlangméretet, amikor már ember is elfér bennük.”
Az elmúlt év-százezredekben – mint az 56 éve barlangjáró kutató elmondja – a Budai-hegység folyamatosan emelkedett, és ma is nő, még ha csak egy milliméternyit is tízévente. Eközben a Duna egyre mélyebb medret vágott magának, a vizek egyre mélyebbre szállnak, és a kioldott forrásjáratok szárazzá váltak. Megindult a borsókő kiválás, megjelentek az ásványok, kialakult a járatok páratlan, meleg vizes díszítése. Az azonosított ásványok száma az elmúlt 25 évben megkétszereződött, mintegy 30-féle látható a budai barlangokban. „A Szemlő-hegyi-barlangban is vannak dús kiválások, de messze a legszebb a József-hegyi kristálybarlang, ahol fehérek a borsókövek és a gipszkristályok, különböző formákban jelenik meg a kalcit, a barit. Ezek az értékek azonban annyira érzékenyek, és olyan mélyen vannak, hogy a széles körű bemutatásuk nem lehetséges”, mondja a barlangász.
A föld alá ereszkedve érezhető: a barlangokat nem arra találta ki a földtörténet, hogy az ember uralma alá hajtsa őket. Miközben, ha a részvényeseknek is meggyőző érdekük fűződne hozzá, a földlakók tán még a Himaláját is szétlapátolnák. De a barlangok olyanok, mint év-százezredekkel ezelőtt voltak. Egy cseppkő tizenötezer év alatt tán méteresre sem hízik meg, és az első mészköves, üledékes csepp lepottyanását már a Homo sapiens sapiens is láthatta, ha arra vitte a dolga. Ilyen komótos cseppkőcsodát akár a Pál-völgyi-barlang Meseország-termében is láthat a turista, Hófehérke ugyanis legalább ennyi ideig cseperedett, mire ekkora lett. A Bagoly, a Víziló és persze a hét törpe is megtalálható itt. Az üregek különös képződményeinek mesés elnevezése a felfedező barlangászokhoz kötődik, és nem véletlen: a különös formákba hamar belelátható egy-egy állat, alakzat képe.
A főváros nyüzsgő felszíne alatti világ roppant sérülékeny. A feltárásokat segítik az építkezések, hiszen sok barlangnak máig így akadnak a nyomára, de egyben veszélyeztetik is őket. Mielőtt Leél-Őssy Szabolcs és Adamkó Péter a József-hegyi-barlangot 1984-ben a csapatával feltárta, a helyszínen 130 lakásos lakótelepet tervezett a Belügyminisztérium. „A11-es ház alapozógödrét mélyítették, amikor méternyi átmérőjű gömbfülkét, az üreg tetejét jelző oldott formát nyitottak meg, amiből páraoszlop tört elő. Két hónapos, folyamatos munkával jártuk be a barlangrendszert, és a lakótelep megépítését is sikerült megakadályoznunk, csak a szerkezetkész házakat fejezték be”, meséli.
A barlangok kommunikálnak a felszínnel. Egy kísérletük során azt látták, hogy a majdhogynem vízzáró, agyagos márgában is óránként egy métert szivárog le a víz, és ahol nagyobb repedések vannak, ott egy felhőszakadás után akár órák alatt lejut 60 méterre. Ha lebetonoznak egy felületet, megszűnik a víz leszivárgása. Ezt érhette el az az illegálisan épített úszómedence is, amit légifotón azonosítottak a Rózsadombon. Amikor csőtörés van vagy csatorna-szivárgás, akkor különböző minőségű vizek jutnak a mélybe, szennyezést okozatnak, és akár a kristálykiválásokat is visszaoldhatják.
– Ami nekünk, embereknek fantasztikus adottság Budapestben, az a barlangok számára tragédia. Óvatosnak kell lennünk, mert ez egy olyan természeti kincs, amely már nem fejlődik, és nem is jön létre újra, mert a víz alatt keletkezett, és már a víz fölött van. Bármit tönkre teszünk benne, örökre úgy marad – mondja Leél-Őssy Szabolcs.
Néhány éve már nem kell engedélyeztetni barlangvédelmi szempontból sem a 300 négyzetméternél kisebb építményt, de a nemrég ismét módosított természetvédelmi törvény előírja, hogy az előkerült barlangüregszerű jelenségeket be kell jelenteni a természetvédelmi hatóságnak. „Ezt laikus építtető nem feltétlenül tudja megítélni, és nem is feltétlenül érdeke: nagyon sok esetben betemetik a nyomokat, de sokszor nem. Ez utóbbi volna a megnyugtató megoldás”, mondja a kutató.
A mintegy száz rózsadombi barlang vagyongazdája a Duna-Ipoly Nemzeti Park, amely gondoskodik a nem látogathatók lezárásáról, szigorú szabályok alapján engedélyez kutatásokat. A meglévő járatok feltérképezését finanszírozzák, a tudományos vizsgálatokra pályázni lehet, de új barlangok feltárására nincs állami forrás. Az összes barlangrendszert társadalmi munkában tárták föl a barlangkutató egyesületek, áldozatvállaló tevékenységük hiánya másfajta űrt hagyna maga után.
