- Az evés biológiai szabályozása már rég nem működik megfelelően – mondta lapunknak Rurik Imre, a Magyar Táplálkozástudományi Társaság elnöke, egyetemi tanár. – A testsúlyt a gének, a stressz, a hormonális zavarok, sőt egyes gyógyszerek is befolyásolhatják, de az étkezésen múlik a legtöbb. Normális esetben a jóllakottság érzése véget vet az evésnek, aminek kialakulásához mintegy húsz percre is szükség lehet. Ám ma gyakran nem is tart ennyi ideig az evés: mire a szervezet jelezne már a szükségesnél sokkal több kalóriát fogyasztanak el az emberek.
Arra a kérdésre, hogy hol vesztettük el az evés, és a testünk feletti kontrollt, Forgács Attila klinikai szakpszichológus, a Budapesti Corvinus Egyetem Pszichológiai és Pedagógiai Központjának vezetője messzire, egészen az európai iparosodás kezdetéig vezeti vissza a választ. Az anyák ekkortájt kényszerültek tömegesen munkába állni, és az ételkészítő „funkciójukat” részben átvették a patikusok és az élelmiszermérnökök. A tömegesen előállítható késztermékek első márkái közt ott volt a Dr.Oetker, a Knorr, a Coca-Cola, a Maggi. Az élelmiszergyártók nem csak készételt gyártottak, de megmondták azt is, hogy milyen az optimális táplálkozás, naponta hányszor, mennyit és mit kellene enni. Így terjedt el, hogy a csecsemőknek háromóránként, hány gramm ételt kell adni. Innentől kezdve az evés külső irányítás alá került, hiszen a kicsik nem akkor ettek, amikor megéheztek, hanem akkor is, ha „elérkezett az ideje”. Nem tanulták meg az éhség- és jóllakottság jeleinek észlelését.
Rurik Imre szerint a gyors- és készételek energiatartalmukat tekintve sokkal „sűrűbbek”, mint amit egészségesnek tarthatunk. A leggyakrabban fogyasztott ételek tele vannak egészségtelen zsírokkal, cukrokkal. A gyors felszívódású szénhidrátok magasra lökik a vércukorszintet, mire a hasnyálmirigy nagy mennyiségű inzulint pumpál a vérbe. Erre gyorsan csökken a vércukorszint, ami éhségérzettel jár, holott a szervezetnek már nem feltétlen van szüksége további táplálékra. Ha az ember mégis eszik, akkor gyorsan és észrevétlenül rakódnak rá a plusz kilók. Az elhízás legfőbb oka, tehát prózai – mondja a professzor - az emberek több kalóriát visznek be, mint amennyire a napi életstílusuk mellett szükségük van, és nem is mozognak annyit, hogy a felesleges energiájukat felhasználják. Az elhízás pedig nemcsak esztétikai problémát okoz, hanem sokféle betegséget okoz, különösen szív- és érrendszeri bajokat, diabéteszt, és fokozott kockázatot jelent a rákra.
Brian Wansink étkezéspszichológus, a Cornell Egyetem professzora kísérlettel is bizonyította, hogy nincs logikai összefüggés az éhségérzetünk és a fogyasztott étel mennyisége között. Egy kísérletben arra kért egyetemistákat, hogy paradicsomlevesből egyenek annyit, amennyi jólesik. Általában 4,5 decit fogyasztottak. Azonban volt olyan is, aki két litert is megevett, ha a tálkákat utántöltötték anélkül, hogy az alany észrevette volna. Amikor megkérdezték jóllakott-e, akkor azt felelte: hogyan lakhatott volna jól, amikor még félig van a tányérja? Vagyis a külső inger, a félig lévő tányér döntötte el, hogy meddig eszik.
Idehaza a 20. század húszas éveiben az enyhe túlsúly még kimondottan jót jelentett, mivel a népbetegség még nem az elhízás, hanem a TBC volt, amely étvágytalansággal és soványsággal párosult. A túlsúly a TBC-mentesség – ezáltal az egészség és a jómód – jele volt. A világháborúban aztán valamennyi társadalmi réteg megtapasztalta a nélkülözést. A hatvanas években az elhízásról szóló első orvosi könyv szerzője még azzal próbálta fölhívni a téma fontosságára a figyelmet, hogy a Ruhaipari Tervező Vállalat adatait idézte, miszerint a ruhaméretek egyre növekednek a vásárlók fokozódó túlsúlya miatt. A tömeges elhízás a rendszerváltás utáni időkben indult meg Magyarországon, és az elmúlt évtizedekben duplázódott meg az elhízottak száma. Azt nem tudni, mi hozott ilyen fordulatot a testméretben, de vitathatatlan, hogy a krízisekre egyfajta válasz lehet az evés, krízisből pedig az elmúlt harminc évben volt bőven.
Forgács Attila megjegyzi: amellett, hogy az evés tápanyagfelvétel, érzelmi cselekvés is. A kövér embernek valójában nem a teste, a lelke éhes. A fejlett társadalmak tömegei soha nem tapasztalják meg az éhezést, őket érzelmeik, kielégítetlen vágyaik, valamint a környezeti ingerek sarkallják evésre. A modern ember evésbe menekül a valóság megoldatlan problémái elől, a munkahelyi, a házastársi konfliktusokra is reagálhat így. Az evés ugyanis nemcsak a negatív érzelmeket tompítja, de felnagyít minden pozitív emóciót is. Az evészavarral küzdő vagy elhízásra hajlamos személyek táplálkozásában a tudattalan tényezők szerepe a nagyobb – mondja a szakember.
- Túléltük az evolúció során visszatérő éhínségeket, megtanultuk, hogy a válságokat éhínségek követik. A kultúránk az új krízisekre állandóan keresi az újabb adaptációs mechanizmusokat. Az elhízásra jött a fogyókúrák divatja, ám minél inkább le akar valaki fogyni, sokszor annál többet szed magára. A fogyókúra-hirdetések nem testsúly csökkentést kínálnak, csupán reményt árulnak a gyors fogyásra. Ami drasztikus kalória megvonást jelent, ezt viszont a lelkünk jól ismeri, és riasztja a szervezetet, hogy itt van az éhínség, mobilizálni kell a túlélési automatizmusokat, vagyis: „Tessék enni!” A fogyókúrákat követő egy éven belül a visszaesés valószínűsége 40- 95 százalék. Még a gyomorszűkítő műtéten átesettek negyven százaléka sem tudja egy éven túl tartani a súlyát. A divatdiétáknál a sikerarány már csak öt százalék – hangsúlyozza Forgács Attila. Szerinte az elhízás alattomos folyamat. Ha például naponta csak 100 kilokalóriával eszik valaki többet, az egy év alatt 5-6 kiló pluszt jelent. Viszont ez fordítva is működik: ha valaki napi egy deka töpörtyűt vagy két deci tejet, vagy egy kisebb kiflit el tud hagyni - de méginkább, ha napi 2 ezer lépéssel többet sétál -, fogyhat ugyanennyit (feltéve, ha észreveszi, hogy mennyivel eszik többet a teste szükségleténél). A szakember szerint a siker egyik kulcsa a visszajelzés, hogy amikor jön a falásroham, lehessen fékezni. Lehet például csökkenteni az étel elérhetőségét. Egy kísérletben két héten át naponta 30 sütemény kaptak egy iroda dolgozói - annyit ehettek meg belőle, amennyit akartak. Az első héten, amikor a látóterükben volt karnyújtásnyira a sütemény, átlag napi kilencet fogyasztottak el; amikor viszont a hátuk mögé tették néhány lépésre, tehát nem látták folyamatosan, és fel kellett állni érte, csak napi négyet ettek meg. Ez napi 125 kilokalória különbséget jelentett, aminek következménye 6 kiló túlsúly egy év távlatában – ennyit számít, hogy az éhségre, vagy az érzékeinkre hallgatva eszünk.
