Az 1970-es évek közepén a Római Klub jelentése - „The Limits to Growth” (A növekedés határai) - azzal szembesítette több millió olvasóját, hogy a világ 2035-2050 között katasztrofális válsággal kényszerül szembenézni.
A kutatók bonyolult rendszermodellje azt mutatta: a világgazdaság összeomlik, a nyersanyagárak elszabadulnak, a környezet végletesen elszennyeződik. A Föld, akkorra már 10 milliárd fölé emelkedő népességének ötöde elpusztul. A szimulációs modell lehetővé tette a „mi lenne, ha” típusú kísérletezést, a válság – kétmilliárd ember halála - mégis elkerülhetetlennek látszott. Nem meglepő, hogy aki a jelentésben felrajzolt „világvéget” olvasta, szorongani kezdett. Ám azután a legtöbben arra gondoltak: azt sem tudom, mi lesz a jövő héten, úgyhogy azzal, mi történik majd 60 év múlva, nem tudok mit kezdeni. Az emberek tehát úgy folytatták életüket, ahogy tegnap abbahagyták, legfeljebb több aggodalommal.
Az átláthatatlan bizonytalanság korszaka
A jelentés szerzői, a 1990-es évek végén – szembesítendő önmagukat és a világot is a valósággal - a közben összegyűlt újabb információk alapján megismételték a vizsgálatokat. Az új eredmények nem cáfolták, inkább megerősítették a korábbiakat. (Növekedés határai - Harminc év múltán. Kossuth, 2005.) Egy fontos változás azonban bekövetkezett: a 2035-2050 közötti időszakra jelzett globális válság közben „kézzel fogható” közelségbe került. Az aggodalmat keltő kutatási eredmények azóta is sokasodnak. Szinte minden héten megjelenik egy újabb, a „végítéletet” valószínűsítő előrejelzés. Mégis, a jelen égető gondjai többnyire elterelik a figyelmet a jövő közeledő válságairól. Viselkedésünk - az újabb és újabb figyelmeztetések ellenére - azóta sem módosult alapvetően. Mindeközben világunk aggodalmat keltő átalakuláson ment keresztül: a kiszámítható kockázatok korszakából az átláthatatlan bizonytalanság korszakába lépett át. A két fogalom eltérésére csaknem egy évszázada F. Knight – a világhírű közgazdász – hívta fel a figyelmet. A kockázat a jövő kikerülhetetlen alternatíváira vonatkozik, amelyek valószínűsége megismerhető, így számolni lehet velük. A bizonytalanság viszont a káosz állapotára utal: nem azonosíthatók a lehetséges kimenetek, így azok valószínűségeivel sem számolhatunk. Ilyen helyzetben csak az bizonyos: válságok jönnek, de, hogy milyenek és milyen valószínűséggel, arról semmi nem tudható.
Az elmúlt két évszázadban a gazdasági és a társadalmi fejlődés egyre gyorsult. A legkülönbözőbb területeken – a gazdaságban, a demográfiában, a technikában és a környezet állapotában – lezajló a változásokat az ún. logisztikus görbe írta le. Ez a – gyakran életgörbének nevezett – modell lassú növekedéssel indul, majd felgyorsul, robbanásszerűvé fokozódik, azután mérséklődik és egy stabil állapotba simul bele, amit gyakran a hanyatlás követ. A növekedés korszakának végkimenetele a valóságban meglehetősen változatos lehet. A gyorsuló növekedés gyakran „megszalad” és „túllő”. A fejlődés ilyenkor túllendül a stabilitás szintjén, majd visszaesik és a rendszer összeomlik. A növekedési folyamat ezután újraindul, a túllövés pedig - egyre csillapodó kilengést követően - fokozatosan stabilizálódhat.
A XXI. században egyre több tény figyelmeztet: a gyors növekedés korszaka véget ért. Miközben azonban a növekedés korlátokba ütközik, egy sor területen következett be túllövés, azaz katasztrófával fenyegető robbanás. Világunk tehát, fejlődési pályáján kritikus elágazási ponthoz érkezett. Az elkerülhetetlen változás közelségére utalnak az élet több szférájában előbukkanó billenési pontok. Ezek a rendszer olyan kritikus küszöbértékei, amelyet megközelítve, pusztán egy csekély változás, apró, szinte észrevétlen elmozdulás, alapvető átalakulásra vezet. (M. Gladwell: The Tipping Point) A globális rendszerben a billenési pontok létezése azt bizonyítja: a földi életben és a történelem menetében alapvetően új helyzet jöhet létre. Az emberiség történelmének fordulópontjához érkezett: a nem is oly távoli időben a társadalmi létet alapvetően meghatározó szférák többségében elkerülhetetlenül gyökeres változások mennek végbe. Ezt a fenntarthatatlanná vált fejlődéspályát lezáró állapotot az emberiség - történelmi távlatokból egy „szempillantás” alatt – 2030-2040 között éri el, amelyen túl egy gyökeresen új világ vár ránk.
Hiperkonnektivitás
A helyzet ilyen alakulását gyakran a szingularitás keletkezéseként jellemzik. A szingularitás a matematikában és a fizikában az a - végtelenül kicsi, vagy végtelenül sűrű - pont (pl. a Big Bang pillanata), amelyen túl egy matematikai fogalom vagy egy fizikai jelenség, nem viselkedik „normálisan”. A rendszerelméletben a szingularitás az a pont, amelynek közelében a kis változások is a rendszer minőségének alapvető módosulására vezetnek. „Tehát mi is a szingularitás?” – tette fel, majd válaszolta meg saját kérdését Ray Kurzweil –„Egy jövőbeli korszak, melyben a technológiai változás üteme olyan gyors lesz, a hatása pedig olyan mély, hogy az emberi élet visszafordíthatatlanul átalakul”. (Kurzweil, R. A szingularitás küszöbén. Ad Astra, 2013.). A szingularitás fogalma az elmúlt években egyre gyakrabban bukkant elő a szuper-számítógépek kifejlesztésével és a mesterséges intelligencia társadalmi elterjedésével kapcsolatban.
A történelem során az alapvető változások – a mezőgazdaság, az ipar, a technika forradalmai és a világgazdaság kialakulása - fokozatosan, a társadalmakat lépésről lépésre „meghódítva” mentek végbe. Többnyire csak visszatekintve vált világossá az élet minden részletét átalakító hatásuk. Az előttünk felrémlő változások hasonlóképpen világunk alapvetően átalakulására vezetnek, amely - krízisek és korrekciók sorozatán keresztül – fokozatosan simul majd bele a logisztikus görbe felső, stabil szakaszába. Ugyanakkor a szingularitás fogalma arra utal, hogy ez a történelmi „váltó-állítás” 2030-2040 között - egy „szempillantás alatt” – zajlik majd le. Ma még csak előszelét érezzük: az életünket meghatározó folyamatok kezdenek kicsúszni kezünkből. Az előttünk álló évtizedekben a világot mozgató rendszerek és folyamatok elkerülhetetlenül összekapcsolódnak és „elszabadulnak”. Ez az, ami - szingularitásként értelmezhető - alapvetően új helyzetet teremt.
A XXI. századba átlépve életünk szinte minden - látható és rejtett - részletét alapvetően egybekapcsolta a hiperkonnektivitás jelensége. Az elmúlt évszázadban az információk és dolgok áramlásának sebessége egyre gyorsult, miközben az ismeretekhez való hozzáférés költségei csökkentek. Az internet – nemrég ünnepeltük 50. „születésnapját” – a világon bárhol született információk elérését valós-idejűvé és zérus-költségűvé változtatta. Ennek elkerülhetetlen következménye: glóbuszunk bármely pontjában létező emberek, dolgok, és folyamatok között elszakíthatatlan kapcsolat jött létre. Földünk ezért a korábbinál komplexebbé és szorosabban csatolttá vált. Ez pedig világunkat - szinte észrevétlenül - ökoszisztémává változtatta.
Túl a billenési pontokon
Sokáig megszoktuk, hogy életünket autonóm entitások - országok, vállalatok, szervezetek – határozzák meg. Majd a múlt század közepe táján ráébredtünk, hogy ezek a szuverén aktorok a globális „közlegelőn” tevékenykednek. Így átlátható szabályokat – pl. a kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatokat rendező Bretton Woods-i egyezményt - kellett alkotni és ezek betartását mindenkitől számon kellett kérni. Mára azonban az önálló szervezetek és hatalmak belső részeit is távoli hatások és ismeretlen aktorok befolyásolják. A szuverenitás megszokott koncepciója az ökoszisztémában működésképtelen. Folyamatosan azzal szembesülünk: tegnapi - természetes - partnereink ellenféllé, a régi ellenfeleink partnerré lettek, de mindez egyik napról a másikra változhat.
A világot mozgató, sokféle szándék mellett egy újabb tényező: a mesterséges intelligencia jelent meg. Minden előrejelzés széles körű elterjedésével számol. Alkalmazása nemcsak lehetővé, nélkülözhetetlenné válik a gazdasági, társadalomszervezési, és az ember életében felmerülő legkülönbözőbb problémák megoldásában. Egész sor, ma még emberek által nyújtott szolgáltatást válthatnak ki. Sokan félnek is attól, hogy ezek az eszközök „fellázadnak”, és lerázzák magukról az ember uralmát. A valóságban az igazi veszély, hogy ezek a mesterséges intelligencián alapuló eszközök – engedelmes „szolgaként” - éppen azt teszik majd, amit az ember megparancsolt nekik. A kockázatot éppen az jelenti, hogy a parancsot kiadó ember nem látja át a világ komplexitását, és így maga idézhet elő katasztrófákat.
Ezt a veszélyt fokozza, hogy - a hiperkonnektivitás hatására - a robotrendszerek és az elektronikus szabályozó eszközök (internet of things) hálózatai áttekinthetetlen rendszerré szerveződnek. Ezeket az eszközöket növekvő mértékben felruháztuk beavatkozásra, érzékelésre és információk küldésére. 2030-2040 között világunk - a munkahelyektől kezdve, a közlekedésen, az ügyintézésen, az egészségügyön keresztül, a legkülönbözőbb hétköznapi szolgáltatásokig – megtelik robotokkal és mesterséges intelligencián alapuló eszközökkel. Ezek – a technika öntörvényű fejlődésének következtében – szinte átláthatatlan komplex rendszerré kapcsolódnak össze. Ezek a rendszerek már ma is tömegével gyűjtenek az egyénekről és a szervezetekről - tudtuk nélkül – információkat, s alkotnak azokból viselkedési profilt. Ennek alapján azután - a tényeket, a körülményeket és az érzelmeket manipulálva – szinte bárki, szinte bármire rávehető. Így az egyének és a közösségek „kézben tartásának” – Orwell Big Brother-jére emlékeztető – hatalmi szerkezete, az ún. surveillance state ("felügyelő állam") jöhet létre. Az ilyen átláthatatlan és ellenőrizhetetlen rendszerek beláthatatlan veszélyeket jelenthetnek a demokráciák számára.
A felsorolt - visszafordíthatatlan változások - hatását felerősíti a globális fenntarthatóság megrendülése előidézte veszély. Az előrejelzések 2030-2040 között a földi élet feltételeit alapvetően megváltoztató kríziseket jeleznek előre. A biológiai diverzitás csökkenése, a globális felmelegedés, az óceánok elszennyeződése – és még sorolhatnánk - külön-külön is veszélyeket jelentő változást idéznek elő. Ezek alapvetően befolyásolják a gazdaság és a társadalom állapotát, a migráció folyamatát, ezzel nehezen átlátható és még nehezebben „kézben tartható” jövőbe vezethetnek. A felsorolt hatásokat súlyosbítja, hogy a XX. század demográfiai trendjének következtében a Föld eltérő térségeinek – a politikai, a gazdasági és a kulturális folyamatokat meghatározó - demográfiai súlya jelentősen megváltozik. A következő évtizedekben a világ népessége alapvetően átrendeződik: lecsökken a fejlett világ (Európa) és a régi hatalmak (Oroszország) súlya és megnő az afrikai kontinens szerepe. Ez a - belátható időn belül megállíthatatlan - demográfiai átrendeződés leértékeli a ma még önmagukat korlátozatlan nagyhatalomként elgondoló országok pozícióját, amit nehéz lesz elfogadniuk.
A társadalmi lét felsorolt területein a változások mára túllépték a billenési pontokat. A folyamatok összefonódása egy szinte irányíthatatlan komplexitású rendszer kialakulásához vezetett, amely szinte vonzza a katasztrófákat. Erre a jelenségre hivatkoztunk - jobb szó híján – a szingularitás előbukkanásaként. A szingularitás - a múlt nézőpontjából - olyan, mint egy globális „fekete lyuk”, ami felé zuhan a rendszer. A jövő nézőpontjából viszont olyan, mint egy társadalmi Big Bang, amelyet követően egy új világ formálódik ki. Ma, a szingularitás felé sodródva, még csak egy kaotikus és bizonytalan világot érzékelünk. Az elkövetkező évtizedekben az emberiségre előre-jelezhetetlen veszélyek, váratlanul előbukkanó döntési alternatívák és ezek beláthatatlan következményei várnak. Csak egy a biztos: a szingularitásba belezuhanva az élet régi keretei szétesnek. A régi világot visszavonhatatlanul magunk mögött hagyjuk. Szemléletünk, reflexeink és érzéseink azonban még sokáig a múlthoz kötnek. Folytonosan szembesülünk az új világ nehezen megszokható, esetenként kifejezetten fájdalmas hatásaival. Ám, ma már letagadhatatlan: az emberiség eddigi történelmének legjelentősebb forradalma előtt áll. Efelé azonban nem diktátorok parancsai, még csak nem is utópiák részletes tervrajzai vezérlik a társadalmat. A jövőt inkább a társadalmi kísérleteket szervező és végrehajtó – a kudarcokat is beismerő - „közösség-kovácsok” alkotják majd. Sok sikert emberiség!
