Schwechtje Mihály Az örökség című felkavaró darabját látjuk a Jurányi Házban. Schwechtje filmrendező és Aki bújt, aki nem címmel csinált egy kisfilmet az emberkereskedelemről. Rájött, hogy ebben a témában sokkal több van. Megírta drámának, és meg is rendezte. Egy Bergács nevű faluban játszódik a történet, ahová Németországból hazatér egy gyermekorvos, mert meghalt az édesanyja, és ráhagyta a praxisát, amit el akar adni, mert esze ágában sincs itt maradni. De aztán beállít hozzá ez a félnótás Jusztina. Megsajnálja, elmegy a falutól elkülönülő cigánysorra. Értetlenül bámulja és bámulja az üres ágyat. Polgár Csaba eljátssza a döbbenetet. A Németországból, rendezett körülmények közül jövő ember tétovaságát, hogy hát ez mi, mi ez a nyomorúságos környezet, fájdalmas lepusztultság, miért olyan zaklatott ez az asszony, és miért állít neki képtelenséget, miért hívta ide, ha nincs itt gyerek?! Szinte lemerevedik, aztán kimozdulva a holtpontról, aktivizálja magát. Jár-kel a környéken. Kíváncsi. Megszólítja, akibe beleütközik. Ha úgy tetszik, behatol a számára ismeretlenbe, elkapja a hév, fel akarja deríteni, mi történik itt.
Az utcán találkozik egy gyerkőccel. Megszólítja, de az bizalmatlanul bambul rá. Nézik egymást, nézik, súlyosak a csendek. Szinte tapintani lehet a Kadét Bertalan által megformált kölyök félelmét, miközben érezni, hogy vágyna kapcsolatra, szeretetre, és hát legfőképpen focira. Tétován ott szorongatja a labdát a kezében. Reménykedve néz fel a „bácsira” és kiböki: focizna-e vele? De ehelyett kérdéseket kap, meg az ígéretet, lehet, hogy lesz foci, és ennek reményében válaszolgat. Szabó doktor beszélni próbál a gyerek szüleivel is, de azok eltompult aggyal, tán alkoholtól, tán drogtól, vagy fene tudja milyen, kábító és butító szertől, a lábukon alig állva handabandáznak valamit. Szófoszlányokból kezd kiderülni, hogy a szegénység, a szebb jövőjük reménye miatt eladogatják a faluban a cigány gyerekeket, már hatvan tűnt el lényegében nyomtalanul. Az előbbi asszony is eladta a sajátját, abba őrült bele. Az orvosban felhorgad a felelősségérzet, bár akar, nem tud kívül maradni, mindenáron utána szeretne járni ennek a borzalomnak.
A doktoron kívül az összes férfiszerepet Molnár Gusztáv, a nőieket pedig Mentes Júlia alakítja. Ez némiképp elemeli, stilizálja, sőt, a lidércnyomás közepette olykor mulatságossá, groteszkké teszi a produkciót, aminek egy másik vonulata nagyon is reális, mondhatni, a kis színházteremben megjelenik a kiábrándító rögvaló. Torma Mária lehasznált, olcsó szériabútorokat, málladozó festésű ajtót, kimustrált vízcsapot tesz az általunk félkörívben körbeült játéktérre. Egy régi, letűnt, szomorú világ tárgyai. De az emberek és viselkedésmódjuk nagyon is maiak. A cigánysoron lévők ruhái annyira viseletesek, mint az ott élők arca, lyukas kétfillérest sem adnának értük még a bóvli kereskedésekben sem. Jelzik, hogy itt kísért a múlt és hogy létezik az a nincstelenség, kiszolgáltatottság, amit próbálunk elhessegetni magunktól, hogy ilyen nincs is Magyarországon, és hát nem is jelenik meg képernyőn, újságokban. Többen úgy gondolják, hogy ez eltussolni való, nem akkora baj, ha az ilyen telepeken fogyatkozik a lakosság. Akik pedig ott vannak, azokból tán még hasznot is lehet húzni. És ebben részt vesz a falu elitje. Világossá válik, hogy a messziről jött doktor nyílt titkokat feszeget, és bizony a mamája is vastagon bűnrészes volt. Polgár a független értelmiségit adja, aki óhatatlanul belekerül az élet sűrűjébe és egy időre föl is veszi a kesztyűt, majd jobbnak látja elmenekülni.
Molnár egyik szerepében az öccse, Péter. Ebben a mivoltában teljesen realistán játszik, bemutat egy embert, aki a faluban ragadva nem vitte sokra, ezért kezd el rögtön marakodni a testvérével az örökségen, mert ettől, meg az összeggel folytatható ügyeskedéstől reméli, hogy kikecmereg a gödörből. Polgármesterként, rendőrként, kábultan dülöngélő férjként-apaként akár erősen karikaturisztikus, bátran használ vaskosan komikus eszközöket, és ezzel jól ellenpontozza a nyomasztó közeget. Polgármesterként először bratyizó, majd fenyegetőző, a maga szemétdombján basáskodó korrupt kiskirály. Rendőrként a helyi hatalommal összefonódó, ennek érdekében a legnagyobb aljasságot is eltűrő ember, bármikor félrenéz, ha ezt kívánják tőle. A legelképesztőbb aljasságokat is megideologizálja, és ehhez még „pofás” előítéleteket is felsorakoztat. A fölfelé nyaló, lefelé rúgó típus, akinek amúgy minden mindegy, csak az ő pozíciója megmaradjon, és tovább sütögethesse a pecsenyéjét. Mentes Júlia a polgármester titkárnőjeként a hatalomhoz dörgölődző, mindenben ahhoz igazodó, ennek érdekében akár magát is felkínáló nő. De játszik egy csupa jóság anyókát is, akit nem érint meg a környezete romlottsága, segíteni iparkodik, ahol tud, valódi szeretettel kínálgatja a házi süteményeit.
Az előadásban megjelenik két gyerek is, ami mindig istenkísértés színpadon, bizonytalansági tényezőkkel jár. Jobbára saját lényüket hozzák a deszkákra, nem képesek olyan alakításokra, mint a színészek. Kadét Bertalan Sanyi, az állandóan focizni vágyó, szeretethiányos, szomorú szemű, társai eltünedezései miatt magányossá vált kis srác teljesen hiteles a szegény sorsú kiszolgáltatottak megtestesüléseként. Dömötör Abigél Lilike a doki testvérének kislánya. Szintén magányos, játszana, de amikor az orvos egyszer elviszi a cigánysorra, hatalmas letolást kap érte, hogy hát ugye, oda soha nem mehet.
Hátborzongató a produkció vége. A doktor félszegen, mégis jókora elszántsággal, 200 ezer forintért megvásárolja Sanyikát. Bámul a szüleire, azok is nézik őt, majd reménykedően megy az újdonsült pót-apával. Ő is sejti, amit az orvos már tud, hogy innen jóformán lehetetlen a felemelkedés, nincs kiút, nincs társadalmi segítség, egyenlőtlenségeket felszámoló iskola. Rájött, hogy csak törvénytelenül képes segíteni az igencsak elharapózott általános törvénytelenségben.
