Negatív utópiának mondják azokat az irodalmi műveket, amelyek szerzői a kortársak figyelmét a közelgő társadalmi katasztrófákra igyekeznek ráirányítani. Az ábrázolás módja gyakran eltúlzott, néha ironikus. Swift híres regénye, a Gulliver utazásai már 1726-ban megszületett, mégis Aldous Huxley és George Orwell angol írókat tartják a műfaj klasszikusainak. Huxley a Szép új világban a 26. századba vezeti el az olvasót. A Londonban játszódó történet szerint a legkorszerűbb géntechnológia és a hipnózis már átalakította a világot. A kívülről irányított társadalom víziója azért is félelmetes, mert csaknem száz évvel a genetika tényleges robbanása és a közösségi média diadalútja előtt keletkezett. Hasonlóan embertelen társadalmat mutat be látnoki erővel Orwell az 1984 című szatirikus regényben. Itt a Nagy Testvér mindenkit figyel, és – egyebek mellett – gondolatrendőrség is működik.
Talán nem árt emlékeztetnünk arra, hogy Huxley műve 1932-ben jelent meg. Egy évvel korábban, mint ahogy Adolf Hitlert kancellárrá választották az akkori világgazdasági válságba belefáradt németek. Orwell nagyszerű regénye 1949-ben jelent meg. A fordulat éve után Magyarországon is látni lehetett, hogy – a sztálini birodalom részeként – merre tartunk. Ha hetven évvel később körülnézünk a világban, megint nem egyszerű érveket találnunk ahhoz, hogy optimisták maradhassunk.
Vészmadarak a gazdaságról
Nouriel Roubini, amerikai közgazdászt szokták vészmadárnak nevezni, miután előre figyelmeztetett a 2008-as válságra. Mostanában azzal sokkolja a közvéleményt, hogy 2020-ban újabb gazdasági katasztrófa fenyeget. Szerinte a jegybankok jó tíz éve indokolatlanul alacsony szinten (zéró közelében) tartják a kamatokat. Így a bankoknak nem lesz elegendő eszközük ahhoz, hogy – globális recesszió esetén – a reálgazdaság segítségére siessenek. Az amerikai-kínai kereskedelmi háború csak tovább növeli a bizonytalanságot. A Közel-Keleten állandósultak a feszültségek, s egy újabb olajár-robbanásnak is beláthatatlan következményei lehetnek.
Más szakértők szerint Kína zavaros pénzügyei is előidézhetnek egy újabb világválságot. A keleti óriás hatalmas nyersanyagforrásokkal, sok száz milliós munkaerő-kínálattal és óriási devizatartalékkal rendelkezik. A baj az, hogy az egykori tervgazdaságokból jól ismert növekedési mánia ott is csak hitelekből tartható fenn. A beruházások jelentős része meg sem térül, viszont jelentősen szennyezi az amúgy is lepusztult környezetet. A kínaiak a válság utáni három évben (2011-2013) több cementet használtak fel gigantikus építkezéseikhez, mint az Egyesült Államok száz év alatt (1900-2000). Ilyen számok mellett nem csoda, hogy a cégek és a háztartások adósságállománya 2015-ben a kínai GDP 200 százalékát is meghaladta. Márpedig ez az amerikai vagy japán magánszektor sokat emlegetett eladósodottsági szintjénél is magasabb: a kínai hitelbuborék kipukkadásának következményeibe pedig jobb, ha nem is gondolunk bele.
Bár 2008 után a szabályozó hatóságok az elszabadult pénzügyi szektor tevékenységét igyekeztek észszerű keretek közé szorítani, ezek az erőfeszítések nem elegendőek. A vészmadarak szerint ez máris látható. A világ legnagyobb kockázati tőkealapja a – mintegy 100 milliárd dollárt mozgató – Vision Fund az idén súlyos veszteségeket szenvedett. Az alapötlet pedig jónak látszott: rengeteg pénzt kell pumpálni a legígéretesebb cégekbe, főleg az információs technológia (IT) területén. A kiválasztottak között szerepelt például a WAG elnevezésű kutyasétáltató applikáció, de dollármilliárdokat fektettek a WeWork nevű vállalkozásba is, ami az irodai szolgáltatások teljes megújítására szerveződött. Mára kiderült: a befektetések jelentős része mögött nem volt valós gazdasági teljesítmény. A Vision Fund egyike lett a legújabb pilótajátékoknak, amely a banki kamatokkal jogosan elégedetlen, ám naiv befektetők pénzére vadászott – eddig sikeresen.
A közösségi média óriásvállalataival is egyre több a probléma. A 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban vagy a Brexit-népszavazásban játszott kétes szerepük ma már közismert. Az is tény, hogy a Google és a Facebook esetében semmiféle piaci versenyről nem beszélhetünk, miután a felhasználók milliárdjai kizárólag az általuk diktált feltételek szerint lehetnek aktív szereplői a közösségi térnek.
Az Amnesty International 2019-es jelentése e két magáncég – ma még korlátlan és szabályozatlan – hatalmáról szól. Elsősorban azzal a problémával foglalkozik, ami amúgy régóta ismert: a Google és a Facebook látszólag ingyenes szolgáltatásai valójában nagyon sokba kerülnek mindenkinek. A jelenlegi üzleti modell kizárólag arra épül, hogy mindenért a személyes adatainkkal kell fizetnünk. Ez ugyanis az egyetlen olyan árucikk, ami a valóságban is létezik és korlátlan mennyiségben adható el a virtuális térben hirdetőknek. Az Amnesty szerint a keresőmotorok „mindent látó” algoritmusai súlyosan sértik a felhasználók személyiségi jogait. A jelentés megfogalmazása szerint „kifejezett támadást jelentenek a magánszféra ellen”.
Európai bajok
Az európai parlamenti választás az idei év talán legfontosabb politikai eseménye volt, s az eredmények sokak számára visszaadták a reményt. A szavazók megakadályozták a populista szélsőjobb győzelmét és abban is bíztak, hogy a következő ciklusban változni fog az uniós politika jellege. Az új vezetés talán belátja, hogy Európa közös problémái (menekültválság, Brexit-csőd, klímaváltozás, lemaradás a globális gazdasági versenyben) az örökös hátrálással, a nacionalistáknak tett újabb és újabb engedményekkel nem oldhatók meg. Ehhez képest már az Európai Bizottság (EB) castingja is kiábrándítóan sikerült. Ursula von der Leyen, bizottsági elnök máris kiállította alkalmatlansági bizonyítványát azzal, hogy a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót átengedte a magyar jelöltnek.
A botrányos döntés előzményei ismertek. A magyar miniszterelnök a Türk Nyelvű Államok Együttműködési Tanácsának bakui értekezletén október 15-én azt mondta, hogy harcol a bővítési biztosi pozíció megszerzéséért. Ha győz, akkor a keleti partnerség ügyében Azerbajdzsánnal, az uniós tagsági tárgyalások ügyében pedig Törökországgal épít ki szoros együttműködést: „Ha sikerül ezt a portfóliót megszereznünk, akkor örömmel állunk az Önök rendelkezésére, hogy segítsük az Önök törekvéseit.”
Macron francia elnök mindenkit megdöbbentett azzal a nyilatkozatával, hogy Oroszországot a magyar kormányfőhöz hasonlóan ítéli meg. Ugyanez történt az Európai Tanács ülésén is, amikor megvétózta a csatlakozási tárgyalások megkezdését Észak-Macedóniával és Albániával, amit az orosz diplomácia kitörő örömmel fogadott. Az átlagos újságolvasó csak áll és nem hisz a szemének. Macron és az EB új elnöke talán nem hallottak Oroszország balkáni törekvéseiről- Márpedig a „megbonthatatlan” orosz-magyar barátság kérdése a biztosi pozíciók elosztásakor is szóba kerülhetett. Netán Ursula von der Leyent sem tájékoztatták arról, hogy a magyar kormányfő Bakuban ostobaságokat mondott, miután a biztosoknak az őket delegáló kormányoktól függetlenül kell dolgozniuk? Az Európai Parlament (EP) jóváhagyó döntése után az EB decemberben végre elkezdhet dolgozni. Csak remélhetjük, hogy az elnök idővel a magas tisztségével járó történelmi felelősségét is felismeri.
Hogyan tovább?
A törékeny világgazdaság stabilizálása és a populisták elleni harc egyaránt a demokratikus intézmények erősítését igényelné. Így például az EP-nek a következő ciklusban jóval aktívabb szerepet kellene vállalnia. Az EP mérsékelt pártjai választási kampányukban az európai integráció további mélyítését ígérték. A szánalmas Brexit-folyamat lezárása után remélhetőleg sor kerül olyan fontos ügyek tárgyalására is, mint a bank- és a költségvetési unió vagy az euró reformja. Ezek az intézményi változtatások növelnék az Unió válságtűrő képességét: erre a „vészmadarak” jövendöléseitől függetlenül is szükség lenne. Úgy tűnik, az Európai Néppárt politikusai csak szónokolnak a jogállamiságról, de újabb „próbaidőt” adnak a Fidesznek. A Juncker vezette EB hagyatékában viszont az a rendelettervezet is szerepel, ami az uniós támogatások folyósítását a jogállami normáknak való megfeleléshez köti. Ráadásul a javasolt jogi megoldás egyhangúságot sem igényelne, így az esetleges magyar-lengyel vétónak egyszerűen nem lenne jelentősége.
A jogállami intézmények néha – igaz nem nálunk – működnek. Az amerikai kongresszusban lényegében rábizonyították Donald Trumpra, hogy megzsarolta az ukrán elnököt. Az izraeli főügyész vádat emelt Benjamin Netanjahu ellen, aki ismert tagja a korrupt állami vezetők baráti körének. Higgyünk abban, hogy 2020 mégsem a „szép új világ” éve lesz.
