Amikor az euró árfolyama átlépte a 337 forintos szintet, amire még soha nem volt példa, a gazdaságtörténeti eseményt teljes érdektelenség fogadta. Az egyik magyarországi középbank vezető elemzőjét a csúcsdöntés időszakában megtartott sajtóértekezletén nem is sikerült ezzel zavarba hozni: gondosan előkészített helyzetértékelésén mit sem változtatva kijelentette, nemzeti devizánk lassú leértékelési pályán halad.
Kimondhatjuk, a jegybanki kommunikáció eredményesnek bizonyult. Még a korábban kritikus véleményt megfogalmazók is csendes beletörődéssel veszik tudomásul, hogy mivel az MNB-nek nincs árfolyamcélja, már az is lassú gyengülésnek számít, hogy fél év alatt a forint 5 százalékot veszített az értékéből. Abban már senki sem kételkedik, hogy ebben a feltartóztathatatlannak tűnő lejtmenetben legfeljebb átmeneti erősödéseket lehet majd felfedezni, és remény sincs a stabilizálódásra. A gazdaság szereplői pedig még annak is örülnének, ha a leértékelődés kis lépésekben történne.
Nem véletlen, hogy a spekulánsok egyik kedvelt játékszere lett a forint, és aki a hosszú távú leértékelésére fogad, az aligha veszíthet. Aki viszont a költségvetési törvényben szereplő devizaárfolyamoknak hisz, az annál többet. Az alig egy hónap múlva elkövetkező év végére az ide költségvetési törvény 311 forinttal számolt, a 2020-ról szóló jogszabály pedig azt fektette le, hogy akkor december 31-én 320 forintot fog érni a forint. A mostani 337 forintos csúcs árnyékában ez persze nevetségesnek tűnik.
Mindez azt eredményezte, hogy a devizaárfolyamokkal napi szinten érintett bankok és vállalkozások - hogy a Magyar Nemzeti Bankról ne is beszéljünk - már évek óta nem veszik figyelembe a törvénynek ezt a paragrafusát. Jól tudják, hogy a megelőző év derekén - a februártól folyó előkészítő számítások figyelembevételével - képtelenség a másfél esztendő múlva várható árfolyamértékeket prognosztizálni. Jogosan nyilvánítja ki rendszeresen a jegybanki vezetés és a pénzügyi kormányzat, hogy nincs árfolyamcéljuk. A költségvetési törvényeket olvasva ez meg is látszik!
Mivel az export tekintélyes részét azok a vállalkozások bonyolítják le, amelyeknek bevétele devizából származik, és a késztermékeik is magas importhányadot tartalmaznak, így számukra közömbös, hogy hogyan viselkedik a forint árfolyama a vezető devizákéval szemben. Vagyis idejétmúlt az a nézet, hogy a gyenge forint felpörgeti a kivitelt. Az persze igaz, hogy a forint leértékelődése olcsóbbá teszi a Magyarországon foglalkoztatott munkaerőt, és egyelőre előbb bocsájtják el a gépkocsi összeszerelő üzemek a munkaerőt az euróövezetbe tartozó Szlovákiában, mint nálunk. Így okos gazdálkodással jobban emelhetők a bérek, mint amennyit a termelékenység alakulása egyébként megengedhetne.
A Magyar Nemzeti Banknál úgy vélik, hogy egy kicsi és sérülékeny gazdaság csak úgy tud bekapcsolódni a világ vérkeringésébe, ha enged a piacok által rákényszerített leértékelődési törekvéseknek. Végső soron mindennek az árát a fogyasztók fizetik meg, még ha ezzel közvetlenül nem szembesülnek is.