Borzasztóan sajnálom Gyulai Miklóst, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét és testvérét, Gyulai Mártont, az Európai Atlétikai Szövetség Tanácsának tagját. Mindketten a legendás sportriporternek, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség néhai főtitkárának, Gyulai Istvánnak a gyermekei. A vérükben van az atlétika, a Gyulai Memorial verseny kitalálásával, szervezésével évek óta bizonyítják hozzáértésüket. Ők a fehér hollók a magyar sportban, ők azok, akik nem a politikai kapcsolataiknak, hanem a szakértelmüknek köszönhetik pozícióikat. Ők azok, akik az eddigi pályafutásukkal bizonyítottak, keveset beszéltek, de rengeteget és nagyon jól dolgoztak.
És ők lehetnek a sportszerető, ám a területet kilenc és féléves ámokfutásával lenullázó kormány áldozatai. Ha nem épültek volna közel négyszáz milliárd forintért túlárazott, többségükben piaci alapon fenntarthatatlan futballstadionok, nem került volna 190 milliárd forintba a 100 milliárdnál olcsóbbra tervezett Puskás Ferenc Stadion, nem lenne Duna Aréna, amelynek költségvetése 7,5 milliárd forint volt, aztán valahogy 49 milliárd lett a végösszeg, akkor senkit sem zavarna a budapesti atlétikai vb.
A kormány a valós pályáztatás nélküli beruházásokkal, baráti zsebek teletömésével elérte, hogy a közvéleménynek minden sportberuházásról a mutyi és a korrupció jusson eszébe. A kormány műve az is, hogy a soha nem látott mértékben támogatott szövetségekben a kontroll hiánya miatt alig lehet szakmai munkáról beszélni, ezért a Magyar Olimpiai Bizottság a második világháború utáni leggyengébb szereplésre számít jövő nyáron a tokiói játékokon.
Ha nem rajongana a kormány a sportért, a Gyulai-testvérek vezetésével külön körök futása nélkül meg lehetne rendezni Budapesten minden idők egyik legjobb atlétikai világbajnokságát 2023-ban.
Halkan jelzem, a nemzetközi sportági szövetségek szabályzatai tiltják a politika aktív beavatkozását a versenysportba, volt már példa arra - nem is egy -, hogy emiatt felfüggesztették országok tagságát. Mi ezt megúsztuk. Még.