Mikor Recep Tayyip Erdogan török elnök 2017-ben legutóbb Washingtonban járt, elég nagy felfordulást okozott. A nemzetközi protokollra fittyet hányva öltönyös testőrei méltóságukból kivetkőzve, pisztollyal az oldalukon estek neki tüntetők egy csoportjának, véresre verve, földön rugdosva néhány tiltakozót. Állítólag ámokfutásuk itt sem ért véget, később az amerikai hatóságokkal is összetűzésbe keveredtek, és még néhány pofon is elcsattant. Az ügy végül különösebb következmények nélkül elsimult, „bizonyíték hiányában” a vádakat ejtették az elszabadult testőrök ellen. A török elnök biztonsági embereinek egyébként nem ez volt az első balhéja: 2015-ben például belga kollégáikkal verekedtek össze, idén Szarajevóban pedig a határőröknek villogtatták fegyvereiket. Erdogant most washingtoni érkezésekor a hoteljánál a helyi török közösség örömmel köszöntette. A rendőrség viszont ezúttal inkább kettőzött erővel készült, miután Fehér Házi látogatására időzítve az Egyesült Államokban erős örmény és kurd közösség tüntetéseket szervezett.
Igaz, az amerikai-török viszonyt elnézve még a testőrei miatt fájhat a legkevésbé a török elnök feje. Felsorolni is nehéz, hány sebtől vérzik a NATO-szövetségesek kapcsolata. Török szempontból fájó pont, hogy Washingtonnál süket fülekre találtak kérelmeik a 2016-os puccskísérlet kitervelésével vádolt Fethullah Gülen kiadatására. A törökök állítólag már több ládányi bizonyítékot nyújtottak át az amerikai hatóságoknak, mindhiába. Gülen máig nyugodtan élvezheti önkéntes pennsylvaniai száműzetését, és nincs is napirenden, hogy ez megváltozna. Nem csoda, hogy Törökországban tartja magát a feltételezés, hogy az amerikai titkosszolgálatnak is benne volt a keze a puccskísérlet kitervelésében.
Washingtoni oldalról a legfőbb aggály, hogy Törökország orosz SZ-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárolt. Egyrészt, mert így nem az amerikai fegyvergyártóknál landolt a 2,5 milliárd dolláros üzlet, másrészt, mert a NATO attól tart, hogy Moszkva érzékeny adatokhoz juthat a legmodernebb F-35-ös vadászgépekről. Hogy ez véletlenül se történhessen meg, a törököket ki is ebrudalták az F-35-ös programból. Ez duplán is érzékenyen érinti Törökországot: egyrészt, mert nem tudja modernizálni légi erejét, másrészt, mert a vadászgépek bizonyos alkatrészeit náluk gyártották, így a haszon egy részétől is elesnek. Mivel az SZ-400-asokat már le is szállították az oroszok, hadrendbe állításukat jövő tavaszra tervezik, az üzletből biztosan nem táncolnak ki. Erdogan azt azonban nem zárta ki, hogy amerikai Patriotokat is vásároljanak, pontosan tudva, hogy Donald Trump amerikai elnökhöz a zsebén át keresztül vezet az út. Ha valahogyan garantálni tudnák, hogy az SZ-400-asok nem férnek érzékeny adatokhoz – például „dobozban maradnának” - akkor ez a konfliktus megoldódna.
A legújabb ellentét a szíriai kurdok miatt alakult ki. Törökország ugyanis terroristaként, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai ágaként tekint az észak-szíriai Demokratikus Egyesülés Pártjára és annak fegyveres szárnyára, a Kurd Népvédelmi Egységekre (YPG). Az Egyesült Államok számára viszont az Iszlám Állam elleni harc gerincét, a legmegbízhatóbb, mérsékelt katonai szövetségest jelentik. Az amerikaiak a kivonulással Szíriából – csak néhány száz főt hagytak az olajmezők védelmére – zöld utat adtak a török offenzívának, melynek célja egy 30 kilométer mély biztonsági zóna kialakítása volt a határ mentén. Az októberben meginduló hadművelet végül az oroszokkal kötött megegyezésnek hála a kurdok visszavonulásával már véget is ért, Ez azonban nem vetett véget az alapvető érdekellentétnek. A Törökország elleni szankciók kivetése továbbra is napirenden van az amerikai törvényhozásban, ami meglehetősen érzékenyen érintené a megtépázott amerikai gazdaságot.
Végül azzal vertek szöget koporsóba, hogy múlt hónapban az amerikai képviselőház nagy többséggel megszavazta, hogy népirtásként ismerik el az I. világháborúban az örmények ellen elkövetett török cselekményeket.
Volt, hogy az amerikai elnök a török gazdaság tönkretételével fenyegetőzött, máskor viszont „kemény fickónak” nevezte a török államfőt, aki „tiszteletet érdemel”. Ebben a hangulatban Trump és Erdogan – sokáig lebegtetett – találkozója már önmagában is a jeges viszony oldódását jelenti. A török elnök számára különösen jól jött a találkozó, hiszen ezzel is bizonyította, koránt sem számít páriának a nemzetközi közösségben, még a súlyos ellentétek sem kezdik ki a stratégiai szövetségeket.
