– Esélye sincs senkinek, azért nem indultak ellene – mondja Torma László, miközben nagy műgonddal a helyére teszi, s gumikalapáccsal eligazgatja az épülő járda betonlapját. – Voltak ketten, akikben felmerült, de még idejében visszaléptek, nehogy szégyenben maradjanak, mert mindenki tudta, úgyis Gyuri bácsit választja meg a falu.
A háromszáz lelkes somogyi faluban, Gyugyon mindenki bácsizza a polgármestert, s kora alapján érthető is, Jelenka György ugyanis a 88. évét tapossa, s ezzel a legidősebb regnáló településvezető az országban. Huszonöt esztendeje, 1994-ben került a Balatontól légvonalban tíz, országúton 16 kilométerre fekvő aprócska falu élére.
– Éppen megszűnt a téesz, szóltak, induljak el, a helyiek megválasztottak, ahogyan azóta is mindig – mondja, amikor a polgármesteri hivatal előtt kiszáll a kocsijából. – Igazából ez a hobbim, élvezem, amit csinálok, örülök, hogy más is látja a változást a faluban. Korábban mindig volt egy-két-három rivális, aki elindult ellenem, de azt szoktam mondani: kihaltak mellőlem. Bennem viszont még van vagy két-három ciklus – neveti el magát, aztán elköszön: azt mondja, neki már nem kell a reklám, ezért öt éve megfogadta, magáról nem nyilatkozik többet, a faluról pedig beszéljenek az itt élők.
A helyieknek, mint hamarost kiderül, teljesen természetes, hogy olyan polgármestert választottak újra, aki a ciklus végén már betölti a 92. életévét.
– Olyan, mintha a hatvanas évei elején járna – állítja egy negyvenes asszony. – Igazi energiabomba, mindenütt ott van, mindent ellenőriz, kézben tart és képben van.
Mások azt emelik ki, hogy tartja a lépést a korral, számítógépet használ, naprakész a pályázatokban, éppúgy mint más, fiatalabb polgármester kollégái.
– Mindennap kijön, s megnézi, hogyan áll az építkezés – bólogat Boros Gyula, a járdaépítő brigád vezetője. – Ha nem tükörsima az elkészült szakasz, vagy nem elvágólag fekszenek a lapok, felszedeti és újrarakatja. Csak a tökéletes jó neki.
Ebből persze a falu profitál, mely hajdan híres búcsújáróhely volt, aztán elsikkadt a hagyomány, Jelenka Györgynek azonban sikerült újjáélesztenie, s manapság már félezren is idezarándokolnak május végén, június elején. De a helyiek állítása szerint negyed század alatt teljesen megújult Gyugy: az egykor romokban álló, mára felújított Árpád-kori templom előtt homokbánya működött, abból lett a II. János Pál domb, a huszonegy stációból álló Nemzetünk Csillagainak Emlékösvénye a magyar történelmen kalauzol végig az egyik dombra felkanyarodva, a temetőből az Örökkévalóság parkját alakították ki – Paskai László bíboros, esztergomi érsek szentelte fel anno –, s út épült a szomszédos városka, Lengyeltóti felé, jelentősen lerövidítve a távolságot a Balaton irányába.
Persze anno ezt is ígérte: 1994-es kampányában csak annyit állított, széppé teszi a falut. És hittek neki, pedig a békéscsabai születésű, Gyöngyösön diplomázó férfi csak a rendszerváltás előtt költözött Gyugyra, ahol a téeszben kapott munkát főállattenyésztőként. ’Kilencvenben még nem is került szóba az indulása, négy évvel később azonban néhányan, akik addigra már jobban megismerték, rábeszélték, állítják a helyiek. Akik azóta sem bánták meg a döntésüket.
– Ha kell, azért tud veszekedni – jegyzi meg Torma László. – De nem haragtartó, persze azt faluhelyen nem is igen lehet.
– Azt nem szereti, ha valaki sokat iszik – teszi hozzá István Zoltán.
– A legfontosabb, hogy munkát ad az embereknek – emeli fel az ujját a szabadtéri színpadnál dolgozó nők egyike. – Most is vagy húszan dolgozunk közmunkában, pedig a környéken inkább ennek a fele jellemző. De ő kiharcolja, hogy ennyien maradhassunk, mert errefelé csak nyári idénymunka jutna a többségnek. És nem kell neki könyörögni, mint másutt, hanem ő szól, hogy lehet jönni, van hely. – Mindenkiről tud mindent, ha gond van, szólhat neki az ember, próbál segíteni megoldani – mondja az emlékösvény szomszédságában dolgozó brigád egyik tagja. – Olyan, mintha mindenkinek a nagypapája lenne. Nőnapkor mindig saját verssel lepi meg a lányokat, asszonyokat.
– Fel sem merült senkiben, hogy más kellene a falu élére – állítja István Zoltán. – Jobban bírja a tempót, mint néhány ötvenes. Például simán kocsiba ül és ellátogat a testvértelepülésünkre, Muhiba, pedig oda-vissza több mint hatszáz kilométer. Láthatóan élvezi ezt az egészet, főleg a búcsút, meg amikor nyáron sok turista jön, akkor van igazán elemében. Öt év múlva simán újra megválasztjuk.
