Eltávozott egy nagy magyar fizikus, egy figyelemreméltó személyiség. Fiatalként vegyész diplomájával átterelődött érdeklődése ösztöndíjasként a híres moszkvai Lomonoszov Egyetemen, így vált pályáján fizikussá. Hazatérve a szilárdtestek mágneses tulajdonságaival foglalkozott, különösen érdekelték a mágneses tárolás lehetőségei a számítástechnikában. A tehetséges fiatal kutató hamar felfutott az akkoriban felfelé ívelő Központi Fizikai Kutatóintézetben (KFKI), amelynek 1970-től 1978-ig igazgatója-, majd főigazgatójaként nagymértékben járult hozzá az Intézet tudományos sikereihez, nemzetközi kapcsolatainak kiterjesztéséhez.
Nem volt „könnyű” személyiség. A tehetséget bátorította és előrelendítette, de bizony más esetekben megtörtént, hogy igen keménynek bizonyult. Ő maga nemcsak tudósként, hanem tudományszervezőként és irányítóként is jelentős pályát futott be. Volt elnöke az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnak - a magyarországi kutatás-fejlesztés és innováció rendkívül sikeres kormányzati szereplőjének, amelynek munkássága ma is példaként szolgálhatna -, majd a Magyar Tudományos Akadémiának főtitkárává választották. Egyébként fiatalon, már 36 évesen lett levelező tagja a tudós testületnek.
Az Akadémián munkatársaként közelebbről megismerhettem. Egy jellegzetes emlék motoszkál bennem. Írnom kellett egy hivatalos hozzászólást valamelyik minisztérium előterjesztéséhez. Megírtam és kértem a főnök titkárságától időpontot, hogy bemutathassam. Ekkor és ekkor reggel kilenckor várnak. Nos, pontosan kilenckor nyílt a főtitkári szoba ajtaja. Amíg Pál Lénárd olvasta az anyagot, nézelődtem. Az íróasztalán, velem szemben megláttam egy angol nyelvű címet egy könyv gerincén. – Önt is foglalkoztatja a káoszelmélet? – kérdeztem. Most igencsak nagy fellendülésben van, magam is elolvastam már néhány cikket róla. Mintha egy gombot nyomtam volna meg, olyan érdeklődéssel válaszolt a prof. És a tíz percben megszabott időből több mint egy óra lett. Mert azért a tudomány sokkal fontosabb, érdekesebb volt, mint egy előterjesztés, amit egyébként a tíz percben el is fogadott.
A rendszerváltás után teljesen visszavonult. Nem törleszkedett, nem magyarázkodott. Hanem megírt egy máig is fontos, jelentékeny tudományos könyvet. Pályafutása során behatóan foglalkozott a szilárdtestfizika, a neutronfizika kérdésein kívül a valószínűség-számítás fizikai alkalmazásaival is. Ebből született meg kétkötetes nagy műve 1995-ben (A valószínűség-számítás és a statisztika alapjai). Majd néhány év múlva, 2007-ben újabb könyv követte (Pázsit Imrével közösen). Ezúttal angol nyelvű mű a híres Elsevier kiadónál, a neutron-fluktuációkról.
Közeli barátja mesélte: szinte utolsó napjaikig dolgozott. Nagy fizikus távozott közülünk. A tudománytörténet megőrzi munkásságát.
